Rendszer, vagy rendszertelenség?

Szám 24,2-7.15-17a - és felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke, ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul és akkor megnyílik a szeme: Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael! Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok. Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül. Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát. Erre elkezdte példázatát és ismét szólt: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit.

Mt 21,23-27 - Amikor bement a templomba és tanított, odajöttek hozzá a főpapok és a nép vénei. Megkérdezték tőle: „Milyen hatalommal teszed mindezt? És ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus így válaszolt nekik: „Kérdeznék tőletek én is egy dolgot. Ha megmondjátok nekem, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége honnan volt? A mennyből vagy az emberektől?” Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt mondjuk: „a mennyből”, azt mondja majd nekünk: „Akkor miért nem hittetek neki?” Ha pedig azt mondjuk: „az emberektől”, félünk a néptől, mert mindnyájan prófétának tartják Jánost.” Azt felelték tehát Jézusnak: „Nem tudjuk.” Erre ő azt mondta nekik: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt.”

Rendszer, vagy rendszertelenség? Azt hiszem, hogy egy szervezetben ez mindig nagy kérdés: mi fér bele a szervezet működési kereteibe, vagy, mi nem? Egy Isten közeli szervezetnek, egy egyháznak, pontosan ebben kell másként gondolkodnia. Ugyanúgy, ahogy egy személynek is, akinek térben és időben történő mozgásában csak az egyik motiváció a világi gondolkodás. Melyet kész alárendelni a lelki tartalmának, indíttatásnak. A hívő ember, éppen ezért, tekinthetjük úgy, hogy sokkal bonyolultabb összefüggések szerint működik, mint egy világi ember. De, mert teret enged olyan tényezőknek is, melyekre a magyarázatot szinte önmaga sem képes megadni: ez pedig az az "erő", melyet a Lélek szabályoz, és melyet az ember nem akar világi logikájával felülírni. Mi, hívő emberek, kik keresztény értékrendet képviselünk, ezt úgy nevezzük, hogy a szeretet motiváltjaivá engedjük lenni magunkat. Mert szeretetnek tekintjük azt a rendező elvet, mi a dolgokat úgy irányítja, hogy az, az evilági - ráadásul, a személyes - érdekek fölé képes helyezni az ember - ráadásul minden ember - transzcendens érdekét. (Itt az ember fogalmat, nem csupán általános érvényűséggel, hanem gyűjtő fogalomként használom. Vagyis minden emberre érvényes rendező elvként.) Ezt úgy nevezzük, hogy az embert, emberi méltóságában tiszteli, mely isteni dimenziókra tartja érdemesnek. De, az ember, ez irányú érvényesülésébe, érdemességébe bizony, beleavatkozhat, bele is árthat az ember. Pontosan a szabad akaratunk követeli meg a tudatosságot tőlünk, hogy legalább szándékosan ne ártsunk egymás, és önmagunk érdemesülésének! (Ebben is, a megnyugtató az ember számára az Isten végtelen gazdagsága, mely a szeretetben mutatkozik meg úgy, hogy egymás vétkeiért, bűneiért, nem büntet, nem okol, és nem marasztal el bennünket!)

Ez a gondolatiság nem fér bele az anyagi világ szűkre szabott kereteibe, ezen túl tekint jólesően, és értelmet is ad ennek a létezésnek, így méltón hirdetni, hogy por életem nem önmagamért, és nem önmagáért való. Vagyok az Isten örökkévaló terveiben, tervei szerint, és ért, alárendelten – ugyanakkor mellérendelten, és szolgálva. Ez a szeretet vonzása, melyben az embert megtartani kész; sőt, felemelni, kiemelni mulandóságából. Az Istennel való eggyé lényegülésig! Igen, olykor úgy tűnik, hogy számomra ez bizarr nagyvonalúság, remény, lehetőség, melyet a hit tart életben, melyet maga az Isten szeretetével táplál.

Olyan jó, időről időre visszahuppanni ebbe kézbe, mikor ráébredek a magam törékenységére, és töredékességére. A Karácsony, tulajdonképpen ennek az újra felívelő optikának a kezdete, mely tart majd egészen Pünkösdig. Amit onnan már nem lehet fokozni tovább, de ami talán – és ebben reménykedünk minden évben, hogy – képes megtartani abban az emelkedettségben, amiről lehet elrugaszkodni és növekedni a következő szent időben. Sok esetben azonban a megmaradás reménye végül mindig mély zuhanássá változik. Éppen ezért a karácsonyi idő újrakezdéssé változik. De közösségeinknek pontosan ez volna a szerepük, hogy csökkentsék veszteségeinket – egyéni szinten, ami a közösség javára is válhat.

Segítsd meg Istenünk lelki erőnlétünk épülésében, és Hozzád való igazodásunkban! Ámen