A győztest az különbözteti meg a vesztestől, hogy

Iz 2,1-5 - Az ige, melyet látomásban kapott Izajás, Ámosz fia, Júdáról és Jeruzsálemről. Ez történik majd az utolsó napokban: szilárdan áll az Úr házának hegye a hegyek tetején, kiemelkedik a halmok közül; és özönlenek hozzá mind a nemzetek. Odamegy számos nép, és így szólnak: „Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához! Hadd tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk!” Mert Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Ítéletet tart majd a nemzetek között, és megfenyít számos népet; ők pedig kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat szőlőmetsző késekké. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és nem tanulnak többé hadviselést. Jákob háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!

Mt 8,5-11 - Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: „Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.” Azt mondta neki: „Megyek és meggyógyítom.” De a százados így válaszolt: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: „Menj!”, elmegy, vagy a másiknak: „Gyere!”, odajön, a szolgámnak pedig: „Tedd ezt!”, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: „Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában.

A győztest az különbözteti meg a vesztestől, hogy az előbbi képes elfogadni, elviselni, és beismerni a veszteséget. Ne abból a helyzetből induljunk neki az Adventnek, hogy vesztésre állok. Hiszen az Advent akkor válthat javamra, él bennem a vágy arra, hogy győztes szeretnék lenni.

Ez az élethez való alapállás az, ami képessé tehet engem arra, hogy minden vesztett állapotomban is megtaláljam azt, aki által képes lehetek felállni, mert reményt ad nekem. Reménytelivé tesz rá, hogy amire magam képtelen vagyok, Vele és Általa képessé lehetek. Mert mi emberek, nem vagyunk magányos farkasok. Bennünket Isten közösségre teremtett. A közösség az, amiben elnyerhetjük a bűnbocsánatot, és amiben kiengesztelődésre, irgalmasságra képessé lehetünk. Mindkettő képességre a szeretet teszi az embert alkalmassá. Az a szeretet, mely isteni mivoltunkból fakad. Mert Isten a maga hasonlatosságára teremtett engem! Ebből táplálkozik hitre való képességem – nem hiszékenységem; a reményem arra, hogy ha már magamban sem, mindig lesz, akiből meríthetek - reményt; mert a szeretete nagyobb annál, mint hitetlenségem, és reményvesztettségem.

Mindig elindulni nehéz. Rorátéra, vagy, valami új megélésére, ugyanúgy. Hinni abban, hogy szükségem van a megújulásra. Azért, hogy sikerüljön, tennem is kell valamit. Elsősorban megengedni magamnak, hogy változzak, újra próbáljak valami olyan dolgot, amitől talán sikerül teljesebbé lennem. Nem félve attól, hogy kútba esem, hogy összetöröm magam, vagy attól, hogy bűnbe esem. Nekem, az életemnek a szeretetben kell gyökeret vernie, mely hitet táplál belém, és mely reményt ad rá, hogy győztes lehetek! A győztesnek nem csak feladata van, hanem küzdelme is. Ami attól válik szent küzdelemmé, hogy önmagát akarja felülmúlni úgy, hogy megengedi, hogy a szeretet hatalmasodjon el rajta, és nem fordítva legyen.

Számomra Uram az a győzelem, ha Veled léphetek közösségre. A mennyek országába érkezhetek meg! Te vezess, Te formálj, Te alakíts, hogy ott találhassam magam, mikor annak idejét látod! Ámen