Rádöbbenni arra, ami döbbenetes

Fil 4,10-19 - Igazán megörültem az Úrban, hogy végre-valahára megint annyira erőre kaptatok, hogy rólam gondoskodhattok. Korábban is gondoskodtatok volna, de nem volt rá módotok. Nem az ínség mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van. Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy társaim lettetek nyomorúságomban. Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Makedóniából útnak indultam, egy egyház sem lépett velem az adás és viszonzás kapcsolatára, egyedül csak ti. Már Tesszalonikibe is küldtetek néha-néha valamit a szükségleteimre. Nem mintha adományra vágynék, hanem mert annak gyümölcsét áhítom, amelyet bőségesen írnak majd a javatokra. Átvettem mindent, és bővelkedem; el vagyok látva, amióta megkaptam Epafroditosztól, amit küldtetek, mint kellemes illatot, kedves és Istennek tetsző áldozatot. Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.

Lk 16,9-15 - Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.'' Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. Ekkor azt mondta nekik: „Ti ugyan igaznak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket, mert ami az emberek előtt magasztos, az az Isten előtt utálatos.

Rádöbbenni arra, ami döbbenetes: amit birtoklok, amit birtokolhatok, abból semmi sem az enyém! Ha úgysem az enyém, akkor pedig, ne is próbáljak úgy viselkedni, magammal elhitetni, hogy értem való.

Tudni, azonosulni azzal, hogy ez a világ valami hamis, idegen, átmeneti állapot, hogy nem ezért vagyok! Bizony ez önmagában lehet egy rettenetes nagy trauma. Talán sokan tartunk ettől, félünk ettől a felismeréstől. Félünk attól a bizonytalanságtól, amit az okozhat, hogy idegenekként vagyunk ezen a földön. Útközben, úton, valahova tartozunk, és valahová tartunk, amit nem ismerünk, ami ismeretlen, amit nem vagyunk képesek azonosítani, megfogni, felfogni, e világi érzékelő szerveinkkel megismerni. Talán azért, amiért nem hisszük el – már azt sem (!) -, hogy lelki érzékelésünk is a sajátunk, a magunk érzékszerveihez tartozó.

A teremtmény az része a teremtésnek. Valamibe beleillik, valamihez kénytelen kelletlen, de alkalmazkodni kénytelen, rákényszerül. Ugyanakkor - mi -, az ember, teremtő is. Képesek vagyunk alkotni, valamit, talán bármit létrehozni, amiről azt hihetjük, hogy jó, hogy jobbá tesz, és jobb lesz attól a számunkra. De végül, mégis, mindig rádöbbenünk arra, hogy csalódni vagyunk kénytelenek, önmagunkban is. Hiszen semmi sem változik, nem lesz jobb tőle a közérzetünk, nem nő a biztonságérzetünk, a megelégedettségünk, vagy az egymáshoz való viszonyunk sem lesz jobb. Esetleg ideig-óráig, míg hinni tudunk abban, hogy valamit léptünk előrébb. Talán a csalódásainknak az oka is az, hogy nagyon erre az ideiglenes állapotra koncentrálunk, ebben akarunk elérni mindent. Miközben az van belénk kódolva, hogy boldoguljunk, boldogok legyünk, de nem erre az átmeneti állapotra vonatkozik a kód, hanem az örökkévalóságra, a mindenkorra. Amiben nem hiszünk, mert nem merünk hinni, ezért folyton folyvást csalódásoktól szenvedünk.

Igazzá lenni csak úgy lehetünk, ha elfogadjuk, mert felismertük, hogy mi az örök igazság. Boldogokká csak akkor lehetünk, ha nem a magunk igazát próbáljuk, kísérletezgetjük minduntalan megfejteni, felismerni - ami úgyis folyvást változik; hanem az örök igazságot végre sikerül elismernünk, elfogadni, és abba beleélni magunkat.

Mert szabadságunk, szabad akaratunk nem azért az, hogy magunkat szabadon értelmezzük, hanem azért való, hogy szabadon dönthessünk mindannyiunk teremtettsége, és a teremtői szándék mellett, melyben részei lehetünk magunk is a teremtésnek. Ami hatalom, ha a hatalmamat nem ebben a világban értelmezem, és nem hatalmaskodásnak, hanem úgy, mint bérletet az örökkévalóságra, amit meg kell szolgálni.

Dimenzióinkat tévesztettek vagyunk, ha ebbe a világba dimenzionáljuk magunkat, nem tudomásul véve e világon túli dimenzióinkat! A szentírás, és Jézus tanítása, élete – amit elénk él – erre próbál figyelmeztetni bennünket. Igaz, hogy szóhasználata, eszköz rendszere a kétezer évvel ez előtti világban elfogadottaknak, és alkalmakhoz illeszkedőek, amit nem voltunk eddig képesek élőn kezelni, így félreértésekre és félremagyarázásokra, sőt, farizeusi lelkületre vezetnek bennünket.

Pontosabban a Szentlélek működése, talán az e világi módszereken, kommunikációs formákon keresztül már jóval túlhaladta a szentírás kereteit, miközben a vallás bele próbálja kényszeríteni a hitet a maga farizeusi eszközrendszerébe.

Mennyei Atyánk, Te mindig fiatal, rugalmas, időszerű vagy, míg az anyagi világ lomha, nehezen változó, sőt, visszahúzza a fejlődést, csak azért, hogy megkövesedett, begyepesedett, idő szorításában hatalmaskodó személyiségünket és személyes érdekeinket szolgálja. Rendesen el vagyunk foglalva azzal, hogy e világi programjainkat, protokolljainkat szervezzük, és alakítsuk, szemünk elől tévesztve az igazán lényegest. Segíts bennünket, hogy képesekké legyünk az örökkévalókra koncentrálni, és a világ kicsinyességén felül emelkedni. Pontosan azért, hogy a Te szereteted, elsöprő, és üdvösségszerző lehessen a számunkra! Ámen