Képes vagyok megélni a megajándékozottság kegyelmét?

Ef 4,7-16 - A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ezért mondja az Írás: „Felment a magasba, foglyokat vitt magával, s ajándékokat adott az embereknek.” [Zsolt 68,19] Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint hogy le is szállt a föld alsó részeire? Aki leszállt, ugyanaz, mint aki felment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindent. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége; hogy ne legyünk már ingatag gyermekek, és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő álnoksággal. Ellenkezőleg, járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a fej. Általa az egész test, az összekötő ízek segítségével egybefogva és összetartva, minden egyes rész sajátos tevékenységével gondoskodik saját növekedéséről, hogy felépüljön a szeretetben.

Lk 13,1-9 - Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.” Aztán ezt a példabeszédet mondta: „Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: „Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: „Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.”

Képes vagyok megélni a megajándékozottság kegyelmét? Mert, ha igen, akkor talán megértek valamit abból, hogy mit is jelent az Istenbe vetett hit. Ha ajándékaként élem meg teljes valóságomat, nem csak adottságaimat, de töredékességemet is, akkor talán sikerül változtatnom az életem minden szereplőjével való viszonyomon is. A változásom mindig bűnbánattal tud elkezdődni, vagyis az elszámolással: mi az, amin változtatnom kell, mi az, amivel nem tudok mit kezdeni, mi az, amit eddig nem értettem, vagy rosszul értettem, mindabból, amit rám bízott, rám bíz Isten. (Mert, úgy gondolkodom, hogy soha nem lehetek bizonyos önmagamban. Mindig meg kell őriznem azt a józanságomat, hogy a dolgok teljes igazsága rajtam kívül van. Melyhez tartozó akarok lenni, mint része az egésznek.) Abból, ami feladat szentjei számára: „alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából”. (Igen, ez az, amire gondolok!) Miközben önmagam korlátain képessé lehetek átlépni. Ami annyit tesz, hogy lehetővé teszem a magam számára, hogy eljuthassak a „hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége”. Ez az ember számára a nagy ugrás! Amire képtelen, ha csak magában hisz, és csak magának él. Az önmegvalósítás, az önkiteljesítés ezért megtévesztő, és téves életfilozófia. Én, így értem az Írás üzenetét ma. Azt, hogy ezt felismerhetem benne, Neked köszönöm Istenem! Ezért dicsőítem, áldom Nevedet. Áldom Istenem a nevedet, hogy részének érezhetem magam annak az egésznek, aki Te vagy, és ami Általad az, és ami Benned van! Köszönöm, hogy Jézus Krisztusban Hozzád tartozónak érezhetem magamat! Ámen