Az örökös rendet Isten, Jézus Krisztusban tárta fel az ember számára

Ef 3,2-12 - Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelmi adományában részesültem a ti javatokra, vagyis azt, hogy kinyilatkoztatásból megismertem a titkot, ahogyan már fentebb röviden megírtam. Ha elolvassátok, megérthetitek belőle, hogy megismertem Krisztus titkát, amely más nemzedékek idejében nem volt ismert az emberek fiai előtt, úgy ahogyan most a Lélek által kijelentette szent apostolainak és prófétáinak: azt ugyanis, hogy a pogányok Krisztus Jézusban társörökösök, tagjai az egy testnek, és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által. Ennek lettem én szolgája Isten kegyelmének adományából, melyet nekem juttatott hathatós ereje szerint. Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül ez a kegyelem: hirdetni a pogányoknak Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, és felvilágosítani mindenkit, miként vált valóra a titok, amely öröktől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most kinyilvánuljon Isten sokrétű bölcsessége a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak az egyház útján. Ez volt az ő örök végzése, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg, akiben bizalmunk van, és biztonságos utunk a benne való hit által.

Iz 12,2-6 - Íme, Isten az én üdvösségem, bízom és nem félek, mert erőm és ujjongó dalom az Úr, ő lett nekem üdvösségem.” Örömmel merítetek majd vizet az üdvösség forrásaiból. Így szóltok azon a napon: „Adjatok hálát az Úrnak, szólítsátok a nevén, ismertessétek meg a népek közt tetteit! Emlékeztessetek arra, hogy magasztos a neve! Énekkel dicsérjétek az Urat, mert fönséges dolgot művelt, legyen ismert ez az egész földön! Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közötted Izrael Szentje!”

Lk 12,39-48 - Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” Péter ekkor megkérdezte: „Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: „Késik az én uram”, és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, de nem hajtotta végre azt és nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.

Az örökös rendet Isten, Jézus Krisztusban tárta fel az ember számára, olyan formában, ahogy addig még soha. Isten kinyilatkoztatásának – amit úgy is mondhatok, hogy megnyilatkozásában – én úgy gondolom, hogy azt is egyértelművé próbálta tenni a számunkra, emberek számára, hogy végtelen az a tér, melyet nyújt, kínál, biztosít, a számunkra, ugyanakkor, megért és elfogad tőlünk – az idő korlátain belül -, amiben mozgásterünk van rá, hogy szándékával, akaratával, tervével közösségre léphessünk.

Ez a végtelen tér azt jelenti, hogy Isten minden körülmény között kész rá, hogy bennünket, a mi személyes, és közösségi életünket koordinálja, terelje, alakítsa, kiigazítsa és módosítsa szándéka szerint, ha a Vele való közösségre meg van bennünk a jóakarat. Talán Isten szándékában a legvégső prioritás az, hogy megértesse, világossá tegye az ember számára, hogy a végső megoldás minden szempontból az Ő kezében van arra, hogy a világ és benne az egyén sorsa jó legyen.

Én úgy gondolom, hogy ma még az ember ott tart, hogy a jó fogalmát próbálja a maga számára érthetővé tenni. Ebbe a helyzetbe, Isten, szándéka szerint nem akar beleavatkozni, vagy pontosabban csak ott avatkozik bele, ahol azt megteheti úgy, hogy az embert szabad akaratában, a szeretet érvényesülése mellett, ne befolyásolja, korlátozza, ne zavarja meg. Hiszen, ha mi nem is, Isten bizonyos abban, hogy az ember a szabad akaratával sem képes az örökös rendet sérteni, veszélyeztetni.

Ahogy számunkra nem mindig, úgy Isten számára talán a remény az, ami örök, és bizalomként él benne, hogy Jézus Krisztusban kinyilatkoztatása, és a Szentlélekben jelenvalósága képes istrángként úton tartani az embert. Azon az úton, amin végül Isten nagylelkűsége, irgalmassága, eljuttathatja az embert az örökkévalóságba, mely Istennel való teljes és végleges közösség. Ahol a bűn már nincs jelen, csak és kizárólagosan az Isten szeretete az a közeg, mely a végleges és örök rend meghatározója, mely öröktől fogva való, mindazonáltal a teremtett mindenség felett álló törvényszerűség, amit mi, emberi mivoltunkban csak és kizárólagosan misztériumként vagyunk képesek megfoghatóvá tenni, a magunk számára.

Istenem, kérlek, hogy a Te legfönségesebb misztériumodban tarts meg, őrizz meg és végül valóságodba emelj be bennünket! Ámen