Egy páratlan találkozás.

Jób 9,1-12.14-16 - Felelt Jób, és így szólt: „Bizony tudom, hogy úgy van, és hogy nem lehet igaza az embernek Istennel szemben; ha vele pörbe szállni kíván, ezer közül egyre sem tud neki megfelelni. Bölcs szívű ő és hatalmas erejű; ki maradhat bántódás nélkül, ha ellene szegül? Elmozdít ő hegyeket, úgyhogy észre sem veszik, felforgatja őket haragjában; kimozdítja helyéből a földet, úgyhogy megrendülnek oszlopai; meghagyja a napnak és fel nem kel, és pecsét alá helyezi a csillagokat; egyedül feszítette ki az égboltot és taposott a tenger hullámain; ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást, a Fiastyúkot és a Dél Csillagát; nagyokat cselekszik, amiket nem lehet kifürkészni, csodás dolgokat, amelyeket nem lehet megszámlálni. Ha eljön hozzám, nem látom; ha elmegy, nem veszem észre. Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni? Vagy ki mondhatja neki: „Ezt miért teszed?” Mi vagyok tehát én, hogy megfelelhetnék neki, és szavakat találhatnék vele szemben? Ha igazam volna, sem tudnék neki megfelelni, hanem inkább kérlelnem kellene bírámat. Ha pedig velem, aki hozzá kiáltok, szóba állna, nem hinném, hogy hallgatna szavamra;

Lk 9,57-62 - Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: „Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: „A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Kövess engem!” Az így felelt: „Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: „Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Egy páratlan találkozás. Mely attól válik páratlanná, hogy megváltoztatja az ember életét, útját, életpályáját. Hiszem, hogy erre az embernek szüksége van, ha a maga teljességét áhítozza, vágyakozza. És ez a vágya végül szándékává válik.

Szigorú beszéd, és fegyelmezett. Fegyelemre intenek Jézus mai szavai! Isten jelenlétében nincs helye kapkodásnak, okoskodásnak, bizonytalankodásnak. Döntést vár Isten az embertől! Elszántságot.

Nem elég beleszületni, de nem elég egyszer megtérni sem. Jézus pontosan arról beszél: aki langyos, azt kiveti az ég a szájából! Azonban, aki Istent abban a hatalmában, erejében képes tisztelni, hogy még hittel is bizalmát helyezi belé, hogy Vele azonosságra juthasson, … Nos, Jób lehet rá példa, aki tegnap még káromkodott, szitkozódott, de lám, mára már hitvallásra képes, Istent méltatva, előtte megalázkodva.

„Ha eljön hozzám, nem látom; ha elmegy, nem veszem észre.” – Egyre megy! Fizikai, testi kapcsolatot felülmúlóan képes vagyok-e rábízni magam? Erről beszél Jób.

„Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni?” – Ebben a tudatban élni! Ami bizonyosság, hogy ember képtelen megfelelni Isten feltételeinek. Azonban hittel és alázattal ezt a képtelenséget elfogadni, miközben hitel és reménnyel, Istenbe kapaszkodva élni; vágyva és kívánva, hogy ajándékozó szeretete által mégis lehetőséget kínál a számomra!

„Vagy ki mondhatja neki: „Ezt miért teszed?” – Bizony, Isten hatalmas, aki nem hatalmát fitogtatja, hogy megfélemlítsen, és e félelmetességében legyen kényszeredettség bennem, megfelelni Neki. Szelíden, megengedőn, és elviselőn, nem kevésbé elfogadón képes szeretni! Hogy bennem fel se merülhessen a bizalmatlanság iránta, vagy kétségem, hogy helyes az, amit tesz.

Ebből a megfontolásból, és ebben a személyességben képessé lenni kimondani Jóbbal: „Mi vagyok tehát én, hogy megfelelhetnék neki, és szavakat találhatnék vele szemben? Ha igazam volna, sem tudnék neki megfelelni, hanem inkább kérlelnem kellene bírámat. Ha pedig velem, aki hozzá kiáltok, szóba állna, nem hinném, hogy hallgatna szavamra;”.

Az imádat, a tisztelet, a hála és a dicsőítés a sorsom, hogy én az ember, felmagasztaljam. Miközben rá kell jönnöm, hogy míg Isten dicsőségét szolgálom, az embert nemesítem, a világot gyönyörűségébe öltöztetem, és magam üdvösségét szolgálom. Mert Isten olyan Isten, Aki nem önmagában dicsőül meg, hanem teremtésében! A teremtett világ válaszában vágyakozik dicsőségére! Azzal, hogy a teremtett lény, az ember, aki Hozzá hasonlónak teremtetett, szabad akaratából visszhangozza: hogy a teremtett mindenség, mely Isten akaratából lett, van és létezik, míg annak ideje van – Isten szándéka szerint -, Isten szándéka szerint és az ember igazolásával mindaz „nagyon jó”! A teremtmény, aki a teremtésben Istentől, társaként részt kapott, visszahangozza Isten szavait, igazolva a szándékot, hogy az egész teremtés, úgy ahogy van, „nagyon jó”! Ezt akkor lesz képes az ember, ha elfogadni lesz képes, alázatában méltósággal, nem méltatlankodva, nem tiltakozva, és nem kétkedve, hogy Isten mindennek, életnek és halálnak is az ura.

Igen Atyám, hiszem, hogy akkor érhetem el teljességemet, ha mindezt nem csupán az értelem, hanem a Te kinyilatkoztatásod szava fogja magam számára is kinyilvánítani, úgy, hogy elhiggye nekem a világ, hogy Te sóhajtasz bennem! Segíts teljességemre eljutni Atyám! Ámen