Mire szólt

1Kor 15, 1-11 - Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé. Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé.

Lk 7, 36-50 - Egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Betért hát a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. Megállt hátul a lábánál, és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival, és megkente illatos olajjal. Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: „Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az kérte: „Mester! Hát mondd el!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mind a kettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet elengedett” - felelte Simon. „Helyesen feleltél” - mondta neki. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez a könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg egyfolytában csókolgatja a lábam, amióta csak bejött. Aztán a fejemet sem kented meg olajjal. Ez meg a lábamat keni illatos olajával. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bűneid bocsánatot nyernek.” A vendégek összesúgtak: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” De ő ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megmentett. Menj békével!”

Mire szólt a farizeus meghívása?

Miről szólt a bűnös asszony sírása?

Hiszem, hogy a pillanat – mely életemnek éppen része, és az éppen elhangzó szentírás között, jelen van Isten, Aki Mennyei Atyám, és aki nem elveszíteni, hanem megtartani, megőrizni vágyódik szeretetében. Azokon a szavakon keresztül, melyek nekem szólnak. De, amelyeket nekem kell meghallanom. Hallgatnom Őt!

A farizeusok és a főpapok nem szívlelték Jézust. Úgy voltak Vele, mint az a gazdag ember, akinek hatalma, pénze, egzisztenciája, vagyis: mindene meg van ahhoz, hogy ebben az életben, biztonságban lehessen, akkor minek hallgasson bárki tanácsára, aki ebből a pillanatnyi biztonságából őt ki akarja zökkenteni? Én sem hinném el, hogy lehet másképpen a sorsom. Vagy, ha bizonytalan vagyok a sorsomban, akkor az már jelez valamit. Talán ez a farizeus is ilyen volt, bizonytalan a maga pozíciójában. Volt már némi élettapasztalata, ami megingatta önmagába és társaiba vetett bizalmát. Mégis, Jézust úgy fogadta házába, hogy kétségeit nem hagyta az ajtón kívül. Jézusban is kétségei voltak, úgy, ahogy talán a jelen életében is. Semmi biztos nem volt az életében, éppen ezért nyitott volt rá, hogy házába fogadja Jézust. Arra azonban nem volt képes mégsem, hogy úgy fogadja, olyan őszinte szeretettel, bizalommal, ahogy egy barátot illik. Vagy egy olyan embert, akinek bizalmat szavaz, akitől segítséget vár. És ez a kétsége nem csökkent akkor sem, amikor a bűnös asszony viselkedését látja. Talán féltékeny is volt rá, hogy ő képes ennyire megalázni magát. Ezért maradt szótlan, néma, értetlen és eltűnődő. De, hibázott, mert most is csak a maga igazát próbálta igazolni, igazolva látni. Már éppen kezd távolodni Jézustól, és attól a reménytől, hogy talán, ha nem is nyitott, nem is őszinte, nem is bízik meg a Mesterben, azért talán segíthet neki, a maga bizonytalanságán.

És Jézus segítségére siet, nem hagyja bizonytalanságában. Egy példával segít neki, hogy megtalálhassa a magában a szeretet igazságát. Nem mondja ki Jézus az igazságot, de a következtetésben azért segít: „Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret.”

Isten kész rá, és elég alázatos is rá, hogy sokat bocsásson meg! A Fiú, aki meghalt, az az Isten Fiú, egyszülötte. Amiből egy van csak, azt ugye mi is jobban féltjük, óvjuk, mint amiből több van. Mégis az Isten Fia, „Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint”. Értem, bűnösért, értünk bűnösökért. Azért is, hogy az Atya többé ne úgy lássa a világot, ahogy én látom: mi rossz benne, mi az ami engem a sárba húz. Hanem úgy akarja látni az Atya a világot, mint ami a Fiú áldozatától szépül, üdvözülhet, nemesedhet. Változhat, jobb lehet, mint előtte volt, mint nélküle lehetne, lenne.

Látnom kell, a szituációban, amelyeket generál Jézus, az Atya, abban van a szeretet. Amit, ha felismerek, ha kellőképpen megdöbbent, akkor fogom megérteni, mi a szeretet, és mi a szeretetben való engedelmesség, hajlandóságom nekem is a jóra. Az Isten engem jóra teremtett! Engednem kell, hogy az Atya szeretete hasson rám. A szeretetben való hit menthet meg engem! „Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek.” – de ezt már Pál mondja, akit nem megviselt Krisztus szeretete, hanem megváltoztatott. Ezért tudta kimondani: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan.” De, mert Isten kegyelméből, és szeretetből az, aki, mindegy neki, hogy rá, vagy a tizenkettőre hallgatok-e. Számomra az kell, hogy fontos legyen, hogy Isten szeretete munkálkodjon bennem, hogy az legyek, ami vagyok, hogy Isten rám kiárasztott kegyelme ne maradhasson bennem hatástalan. Igen, akarom! Segíts engem Istenem! Ámen