Faggat engem Jézus

1Kor 9,16-19.22b-27 - Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, s ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak.

Lk 6,39-42 - Hasonlatot is mondott nekik: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod testvérednek: Testvér, engedd, hogy kivegyem a szálkát a szemedből! - holott a te szemedben nem látod a gerendát? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből.

Faggat engem Jézus, Pál, én magam, vagy bárki más? Mi a célja, oka, e faggatódzásnak, molesztálásnak? Talán, ha elfogadom, hogy Isten szeretete szólít, akkor úgy érthetem ezt a noszogatást, hogy sürgetni akar a Lélek rá, hogy változzak, tükröt tartva elém.

Magamnak kell akarnom, … De előbb belátnom azt, hogy nem vagyok tökéletes, nem vagyok alkalmas rá, hogy mást akarjak megváltoztatni, míg magam jobbító szándék elől kitérni próbálok. Nem vagyok hajlandó szembesülni hibáimmal, gyengeségeimmel, …

Pál lelkülete, vallomása is arra akar segíteni, hogy belássam, rákérdezzek magamra: milyen viszonyban vagyok én az evangéliummal, a mesterrel, aki értem megfeszíttetett.

Boldognak mondanak majd? Vagy boldogulok magam, nincs szükségem rá, hogy bárki más boldognak mondhasson? Mesternek képzelem magam, csak mert idősebb vagyok másnál? Vagy tartok előrébb tegnapi magamnál? Próbálok többre menni, jutni?

Egy barátom, akivel egy előző kurzuson még együtt vettünk részt, súlyos beteg lett. Kórházba be, kórházból ki. Mikor legutóbb beszéltem vele, éppen otthon volt, úgy érezte, hogy egy kicsit jobban van. Örült már annak is, hogy van étvágya. Élni akar. Talán nem vesz tudomást sem róla, hogy mennyi van még hátra. Mikor hívtam, azt mondta, hogy idejét azzal tölti, hogy olvasgat és TV-t néz. Régről megszokott életformáját folytatja. Úgy tűnik nekem, mintha még nem jött volna rá arra, hogy az odafönt valókkal kellene végre már többet foglalkoznia, távolodva, elengedve, megszabadulva evilági koloncaitól, melyek eddig is elvonták figyelmét az odaát valókról. Nem akarom megváltoztatni, a szálkát kivenni szeméből. Inkább a magam részére vonom le a tanulságot, hogy ha számomra megadatik, hogy még élhetek, akkor mire szakítsak a magam számára több időt, és miből vegyek el rá időt. És akkor még mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ezt a megszerzett időt mire fordítom? A magam számára elpocsékolom, vagy úgy élek, hogy mások üdvösségére legyen? Legyek? Talán e kedves barátom üdvösségére is akkor tehetek valamit, ha én magamra veszem azt a tanulságot, amit az Ő esetéből magam javára fordíthatok.

Atyám, köszönöm Neked, hogy látni engedsz. Hogy láttatod velem a Te bölcsességedet, de azért, hogy általad bölcsebbé lehessek, teljességemre segítesz. Küld el Szentlelkedet, hogy kegyelmeiddel életem gazdagabbá válhasson, dicsőségedet szolgálhassam! Ámen