A gyermeki naivitás, mely alázatban mutatkozik meg

Ez 2,8 - 3,4 - Te pedig, emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok, és ne légy ellenszegülő, mint az az ellenszegülő ház; nyisd fel szádat és edd meg azt, amit én neked adok.” Erre azt láttam, hogy íme, egy kéz nyúlt felém: benne könyvtekercs volt. Kiterítette előttem, és az kívül is, belül is tele volt írva, s ami bele volt írva, az siralom, gyászének és jajszó volt. Ekkor azt mondta nekem: „Emberfia, ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a tekercset és menj, beszélj Izrael fiaihoz.” Erre felnyitottam számat, s ő megetette velem azt a tekercset és így szólt hozzám: „Emberfia, a gyomrod vegye be, és belső részeid teljenek meg ezzel a tekerccsel, amelyet én neked adok.” Erre megettem azt, és olyan édes lett a számban, mint a méz.” Azt mondta nekem: „Emberfia, menj Izrael házához és intézd hozzájuk az én igéimet.

Mt 18,1-5.10.12-14 - Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be.

Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.

A gyermeki naivitás, mely alázatban mutatkozik meg, nem olyan dolog, melyből ki kellene nőni, hanem elvárt, kívánatos ahhoz, hogy a hitünk váljon életünk motorjává. Nekem úgy tűnik, hogy erről akarja Jézus, az Ő tanítványait tanítani. Igaz, hogy itt nem olvassuk a Máté 18,6-9 verseket, de mintha abban a részben ezt a bölcsességet fejtené ki Jézus.

Máténál ez áll: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tenger mélyébe vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik.” [Mt 18,6-7]

Magunk elé idézhetjük itt Júdás példáját. Mert szükséges volt a mi számunkra, hogy a megváltás cselekménye megtörténjen, de Júdás vonatkoztatásában a botránykeltés bűne a maga keze általi halálát okozta. Képtelenné tette magát rá, hogy bocsánatért esedezzen, hogy megbánja bűnét, hogy a maga számára áldozattá tegye bűnét. Bizony, Krisztus tette, Isten cselekedete volt, általa mégis emberként vált cselekvővé, hogy az ember számára legyen megbocsátássá, ha az ember képes belátni, átérezni, ha terhessé válik számára bűnös tette. Ez a lelki állapot lehet az a gyermeki alázatosság állapota, melyre képességünket meg kell őriznünk egész életünk során. „a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül” … „nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot” [Jn 12,47]!

Úgy vélem, hogy a Szentírás soraiból, bizony nem csak azokat a verseket kell tudnunk megemésztenünk, magunkká tenni, hogy Isten szeretete valóságos, bennünket elkényeztető, hanem ahhoz a mi viszonyunkat is fel kell dolgoznunk a kinyilatkoztatás szavaiból. Az Atya szeretete iránti alázatunkat kell nekünk magunkra vennünk. Bűnös életünk tény, elkerülhetetlen természetünk, de vajúdásunkká kell lennie ennek az állapotunknak, hogy aztán, képessé legyünk megszülni, világra hozni az Atya belénk élt szeretetét. Ha magunkat megbotránkoztat az, hogy bűnösök vagyunk, az helyes, és szükséges, de addig csak, hogy felismerjük abbéli állapotunkat, mely megváltoztathatatlan, önmagunk által, de, amire a legkegyesebb ír Isten kiengesztelődése, megváltása, mely megmenthet önmagunktól. Ez a hitünk legcsodálatosabb érdeme, mit a Kegyelem ajándékaként élhetünk meg. Bizony úgy, hogy bűnös életünket felajánljuk engesztelésül, eltávolodunk tőle, hogy rajtunk érvényre juthasson az Isten szeretete. Megengedjük, hogy ne a mi akaratunk érvényesüljön, kényszeredettségünk, és állhatatlanságunk a jóra, hanem a jó, mely bennünk az isteni méltóságunk. Hiszem, hogy van ilyen részem, hogy a jobbik énem képes működni, ha alázatossá – megengedővé - válok Isten végtelen szeretete iránt? Persze, felnőttként, tudatossággal, ez sokkal nehezebb, mint gyermekként, még ösztönösen. Nem véletlenül tanítja ezt Jézus. Ő maga is tudja, hogy ezt a tudatosult lénynek, az érett embernek sokkal nehezebb megvalósítani.

Éppen ezért kérem Atyám, hogy küld el Szentlelkedet, hogy kegyelmeid által képessé váljak az alázatos – megengedő - szeretet gyakorlására! Ámen