Ma, a mi korunkban, minden szót, mely Jézus ajkáról való, újra kell értelmeznünk

Oz 8,4-7.11-13 - Királyokat választottak ők nélkülem; fejedelmeket választottak tudtomon kívül; ezüstjükből és aranyukból bálványokat csináltak, hogy elvesszenek. Odalesz a borjúd, Szamaria! Haragom felgerjed ellenük; még meddig nem tudnak megtisztulni? Hiszen az is Izraelből való, mesterember készítette, nem isten az, és bizony szilánkokká lesz Szamaria borja! Szelet vetnek ők, de majd vihart aratnak, s a búzaszál nem hány kalászt, a kalász nem ad lisztet, és ha ad is, idegenek eszik meg azt. Mert sok oltárt épített Efraim, hogy vétkezzék, bűnné lettek számára az oltárok. Ha még oly sok törvényemet írom is elő neki, ő csak idegeneknek tekinti őket. Szeretik a véresáldozatokat, húst áldoznak és esznek, de az Úr nem veszi ezt kegyesen; megemlékezik most gonoszságaikról, és megtorolja rajtuk bűneiket. Visszatérnek ők majd Egyiptomba!

Mt 9,32-38 - Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. Kiűzte belőle a démont, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: „Soha nem történt még ilyen Izraelben!” A farizeusok pedig azt mondták: „Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5]. Erre így szólt tanítványaihoz: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”

Ma, a mi korunkban, minden szót, mely Jézus ajkáról való, újra kell értelmeznünk, hogy szent tisztasága ne szenvedjen kárt! Mert szavai, hiszem, hogy Isten ajkáról valók, így az Atya kinyilatkoztatása az ember számára, míg világ marad a világ!

Ezzel nem akarom vitatni a múltban és a jövőben Jézus szavainak értelmét. Ellenkezőleg, azt szeretném kihangsúlyozni, hogy Isten jelenvaló. Éppen ma, és éppen most hangzók a szavai, a gondolatai, a kinyilatkoztatása.

Vallom azt is, hogy pontosan azért írták le, azért került rögzítésre és azért maradt fenn Jézus isteni mivolta a teremtett világ számára, mert itt járt, és cselekedetei, szavai, melyek emberi természetűek, hogy értsük, hogy akinek füle van hallja meg, és akinek szája van a szólásra arról szóljon, írjon, énekeljen. Csakhogy megtudja a világ: Isten nagy és csodálatos, de nem önmagáért, és nem a hatalomért, hanem azért, hogy az embert naggyá és csodálatossá, mi több, örök-életűvé és örök-érvényűvé tegye a szeretetben.

Igen, úgy gondolom, hogy a Szentírás bátorít minden jóra való, jó szándékú embert, hogy merje felvenni Istennel a maga személyes kapcsolatát. Bátorít rá, hogy kérdezze, kutassa és merje is felismerni Istent, Aki személyes barátságot, kapcsolatot keres minden emberrel. Bizony, van egy papság, egy klérus, akiket felszenteltek rá, hogy kapcsolati elemeivé legyenek azok számára, akik még nem képesek a személyes Istennel való közösségre, illetve a szentségek kiszolgáltatásával is ezt szolgálják: személyesség, nyíltság és őszinteség Istennel, aki élő valóság, és akivel én az, anyagi természetű lény mégis kapcsolatot teremthetek. De pontosan azért, mert egy „chip”, mely Isten lényét hordozza, belém lett ültetve a teremtésben. Pontosan azért, hogy anyagi létem ellenére, részeként legyek a világban. Isten teremtett része vagyok. Része az Egésznek, ki részesedtem az egészből. Amennyiben ezzel a tudással élek és e szerint a tudással gazdálkodom, akkor munkása vagyok – már is – az aratásnak. Társa vagyok, mert lehetek az aratás Urának! Bizony, ha ennek az Egésznek a részeként leledzem, akkor észre kell vennem, fel kell ismernem – lehetőségem adódik rá, hogy felismerjem (!) – az Atya jelenlétét, mozgását, cselekvését, csodáit. Az imádságos létforma tesz erre képessé embert. De mi az imádság? A társalgás, az együtt lélegzés Teremtőmmel. Minden, amit úgy élek meg, hogy Isten jelenlétében van, az közösség és egyben imádság. Tudnom, élnem, beleélnem kell magam abba, hogy, amit tapasztalok, amit értek, amit látok, érzek, hallok, Isten közlése, kommunikációja velem, csak fel kell ismernem, meg kell értenem az Ő üzenetét, szándékát. Ki kell hallanom, abból, amit érzékelek, hogyan kapcsol Istenhez. Valójában a bűnösségünk, a világba tagozódásunk tesz érzéketlenné Isten jelenlétére. Ezért kell szorosabbra egyre szorosabbra vonni imaéletünket, vagyis Istennel való közösségünket, hogy a világi gondolkodás ne tudjon bennünket eltéríteni. Igen, kerülnünk kell a világi kommunikációs sémákat.

Ez is olyan, mint az idegen nyelv. Ha az ember nem gyakorolja, elfelejti, érzéketlenné válik arra, amit tanult, de, mert elnyomja a tanultakat az, ami gyakorlatunk.

Na, de ki kérheti az aratás Urát, hogy küldjön több munkást, mert az aratni való sok, de a munkás kevés? Hát, csak azok, akik benne állnak az aratásban. De, ugye, az aratás közben bőségesen van idő az imádságra, a kérésre, az elmélkedésre, az Istennel való elbeszélgetésre. Bizony, a dialógusra, mert meg is kell hallani, hallgatni a másikat, ahhoz, hogy az társalgás legyen. Nem lehet minduntalan csak nekem beszélni. Merni kell kérni, de kérdezni is. Perlekedni is szabad, és méltatlankodni is. Azonban, szóhoz is kell engedni a másikat.

Megint idéznék egy rövid, ide vonatkozót A Jezsuita spiritualitás bölcsességéből, melyet James Martin SJ vetett papírra:

Nyíltság, őszinteség és személyesség! – »Akkor vagy őszinte Istennel, ha mindent megosztasz vele, nem csupán olyan dolgokat, amelyeknek véleményed szerint helyük van az imádságban, s nem is csak a hálaadásra és a dicsőítésre szorítkozol. Akkor vagy őszinte, ha olyan dolgokat is megosztasz Istennel, amelyeket talán nem tartasz méltónak arra, hogy szóba hozd előtte.

Kiváló példa erre a harag. Egészen természetes, ha átélt szenvedéseink miatt harag tölt el minket Isten iránt. Mindenkiből feltör időnként a keserűség. A harag egyszerűen annak a jele, hogy élünk. Isten tudja kezelni a haragodat, bármilyen hevesen lobogjon is. Azóta van dolga a haraggal, amióta imádság van a földön. Elég felütni az Ószövetséget, Jób könyvét, amelyben Jób kikkel Isten ellen, mert látszólag véghetetlen kínokat hozott rá. Jóbot sokszor türelmesnek tartják, és a könyv elején valóban türelmesen is viselkedik. Végül azonban elfogy a türelme, és átkozni kezdi a napot, amelyen született. „Undorodik a lelkem az élettől - kiált fel. - Szabadjára engedem magamban panaszomat. Szólok lelkem keserűségében!” [Jób 10,1]

Az imádságban régtől fogva szót kap a harag, a szomorúság, a csalódottság, a keserűség és a fájdalom. Miért ne engedhetnéd meg magadnak te is, hogy nyíltan kifejezésre juttasd ugyanezeket az érzéseidet?

Néhány éve beszámoltam a lelki vezetőmnek arról, hogy mélységes keserűség töltött el, mikor úgy éreztem, Istennek esze ágában sincs megsegíteni engem, s imádság közben obszcén kifejezés tolult az ajkamra.

Néhány olvasómat talán megrémiszti, hogy papok is használnak ilyen szavakat, ráadásul imádság közben. Magam is arra számítottam, hogy lelki vezetőm, elmarasztalóan fog majd nyilatkozni. Csakhogy azt kellett hallanom tőle, hogy jól imádkoztam.

„Jól imádkoztál, mert őszinte voltál – mondta. - Isten azt akarja hogy őszinte légy.” Őszinteségemnek hála úgy éreztem, Isten végre pontosan tudja, hogyan érzem magam. Volt már úgy, hogy bizalmasan elmondtál valamit egy barátodnak, és ettől könnyebbültél? Úgy éreztem, hogy Isten most már jobban mellettem tud állni, akárcsak egy jó barát. Pontosabban szólva, most már meg tudtam engedni Istennek, hogy mellettem álljon.

Attól pedig, hogy hangos szóval engedtem utat a mérgemnek, azzal is szembesülnöm kellett, hogy milyen szánalmasan kevés bennem a hála. Kétségkívül komoly gond adódott az életemben, viszont csodás dolgok is történtek velem. Mintha egy kamasz a szülei képébe vágná, hogy gyűlöli őket, csak azért, mert korán kell lefeküdnie, ki kell kapcsolni a számítógépet, hogy le kell vinni a szemetet. Ahogy hallottam a saját (hangosan kimondott) szavaimat, beláttam, mennyire gyerekes módon viszonyulok Istenhez és azzal próbálkozom, hogy imádságot faragjak a vádjaimból.«

Hallgatóvá lenni és értővé válni Uram, Atyám, amikor Veled szemtől szembe beszélgethetek! Ó, add meg nekem, Te, aki oly szelíd és alázatos vagy, hogy nem próbálsz túlkiabálni engem. Segíts, hogy csendemre találjak, melyben Te lehetsz társam! Ámen