Jelenlétem abban a pillanatban

Ám 3,1-8; 4,11-12 - Halljátok e szót, amit az Úr ellenetek kimondott, Izrael fiai, minden nemzetség ellen, amelyet Egyiptom földjéről kivezettem: „Egyedül csak titeket vettelek figyelembe a föld összes nemzetsége közül; éppen ezért meg is torlom rajtatok minden gonoszságtokat! Vajon járnak-e együtt ketten, ha meg nem egyeznek? Vajon ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincs előtte préda? Vajon hallatja-e hangját búvóhelyéről az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott? Vajon beleesik-e a madár a tőrbe a földön, hogyha nincsen csapda? Vajon felszedik-e a csapdát a földről, ha semmit sem fogott? Vajon, ha megszólal a harsona a városban, nem remeg-e meg a nép? Jön-e a városra veszedelem, melyet nem az Úr vitt véghez? Bizony, semmit sem tesz az Úr Isten anélkül, hogy titkát ki ne nyilatkoztassa szolgáinak, a prófétáknak! Ordít az oroszlán: ki ne remegne? Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna?

Felforgattalak titeket, amint felforgatta az Úr Szodomát és Gomorrát, és olyanok lettetek, mint a tűzvészből kiragadott üszök; és ti mégsem tértetek vissza hozzám, - mondja az Úr. - Ezért cselekszem így veled, Izrael! És mivel így bánok majd veled, készülj Istened elé, Izrael!

Mt 8,23-27 - Amikor beszállt a bárkába, követték őt a tanítványai. És íme, olyan nagy vihar támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Odajöttek és felkeltették: „Uram, ments meg, elveszünk!” Ő azt mondta nekik: „Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?” Majd fölkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: „Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?”

Jelenlétem abban a pillanatban, amelyikben felismerni képes vagyok Isten jelenlétét. Mert Isten jelen akar lenni életem minden pillanatában. Te minden pillanatban jelen vagy Uram, csak nekem kell a pillanatot megragadnom, hogy felismerni képes legyek téged. Azt mondja Ámosz könyve: „Vajon járnak-e együtt ketten, ha meg nem egyeznek?” Igen Uram, ha nem járok Veled, ha nem ejtek el kezemből mindent, és nem fordítom arcomat feléd, akkor hogyan vallhatom azt, hogyan mondhatom azt, hogy Veled járom utamat?

Megdöbbentő üzenet számomra: miután elolvastam a mai szentírást - a mai evangéliumot és olvasmányt -, és elővettem mostani lelki olvasmányomat; James Martin SJ - Jezsuita spiritualitás című könyvét, ez áll benne. „A baráti kapcsolatokban csak akkor van igazi élet, ha a barátok időt szánnak egymásra. Nincs másként az Istennel ápolt kapcsolat esetében sem. Senki nem mondhat a barátjának valakit, ha egyáltalán nem tölt időt a társaságában. (…) Nem arról van szó hogy az egyéni imádság az egyetlen módja az Istennel töltött időnek. De mint minden barátság esetében időnként szükség van arra, hogy kettesben legyél Istennel. Ahogyan olykor időt kell szakítanod arra, hogy valamelyik jóbarátoddal legyél, Istentől sem tagadhatod meg az idődet, és engedned kell, hogy Isten is így viszonyuljon hozzád - már ha meg akarod őrizni és el akarod mélyíteni a kapcsolatotokat. (…) Amikor imádkozunk, Isten figyelünk. Mennyi időt vagyok hajlandó kizárólag istennel tölteni?”

Igen és a könyv is említi pontosan ezeket a sorokat, amiket Ámosz a mai olvasmányban mond: „Vajon járnak-e együtt ketten, ha meg nem egyeznek?” [Ám 3.3].

De erről szól, tanít, tulajdonképpen az evangélium is. Mert, hiába van jelen az életemben Jézus, ha nem hagyatkozom Rá. Ha nem bízom rá magam, mit sem ér!

Isten jelenlétében lennem, azt jelenti, azt kell, hogy jelentse, hogy nem én ülök a volánnál. Megengedem, hogy minden úgy történjen, ahogy az Isten szándéka. Aki sokat vezet, az biztos ismeri azt, milyen az, amikor beül a barátja mellé, az anyós ülésre: állandóan nyomom a pedált, nézem a tükröt – forog a fejem jobbra és balra -, és mindig meg akarom mondani, hogy mikor mit kellene tenni. Sőt, én fékezek! Így vagyunk Istennel is, akire azt mondjuk, hogy a barátom, de képtelenek vagyunk ráhagyatkozni.

Rá kell jönnöm Uram, Atyám, hogy nem vagyok szabad. Magamtól nem, hogy számodra szabad lehessek, befogadó, elfogadó, engedelmes, Benned bízó, merész, és igaz hittel Neked megengedő. Az is ilyen eset, amikor én akarom másoknak megmondani, hogy mi a helyes, hogyan és mit kellene tennie. Amikor pedig, én sem vagyok képes mindig a helyes döntést meghozni. És én is mindig utólag jövök rá, hogy nem voltam Atyám elég türelmes magamhoz, és megengedő Veled, hogy Te döntsél, és döntésedre rábízzam magam!

Hívom Szentlelkedet, hogy lelkemre hatni merjen, bírjon, és segítse akaratomat, bölcsességemet a türelemre, a szelídségre. Mert nem is mindig az alázatommal van a baj, hanem azért vetem el az alázatot, mert már megint nem voltam képes a szelídségre, visszafogni magam a döntéskényszeremben. Jöjj Uram, Istenem, ki Szentlelked bölcsességével, higgadtságával képes lehetsz megbirkózni gyengeségeimmel, mert szükségem van a Te barátságodra! Ámen