Bármennyire jók is lehetünk

1Kir 17,1-6 - Majd azt mondta a Tesbiből, Gileád lakói közül való Illés Áchábnak: „Az Úrnak, Izrael Istenének életére mondom, akinek színe előtt szolgálok, hogy nem lesz ezekben az esztendőkben sem harmat, sem eső, csak majd szám szavára.” Ekkor az Úr szózatot intézett hozzá, ezekkel a szavakkal: „Távozz innen, s eredj napkeletre, s rejtőzz el a Kárit-pataknál, amely a Jordán felé van. A patakból lesz ott italod, s a hollóknak hagytam meg, hogy tápláljanak ott téged.” Elment tehát, s az Úr szava szerint cselekedett, s amikor odaért, megtelepedett a Kárit-pataknál, amely a Jordán felé van. A hollók hoztak is neki kenyeret és húst reggel, valamint kenyeret s húst este, s a patakból ivott.

Mt 5,1-12 - A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.

Bármennyire jók is lehetünk. De, ha csak és egyedül a magunk erejében bízunk, fel nem érhetjük Isten kegyelmét, irgalmát, mely üdvösségünkre eljuttathat bennünket. Mert ami embernek képtelenség, Istennek lehetséges! (l.: Lk 18,27) Az ember töredékes, fel nem érheti Isten magasságát - önmaga erejéből, ha oda Isten fel nem emeli!

Jézus „Boldog” mondásának mindegyike – bátran időzzünk el e szavaknál, hogy felfedezhessük – arra mutat rá, hogy kicsinységünk, szelídségünk, irgalmasságunk, alázatosságunk, józan naivságunk, kompromisszum készségünk, tűrőképességünk – megalázkodásunk, de mind ez, az Igazság tudatosságában; nem elviselésében, nem. Hiszen elviselése mindennek, erőlködés, magam erejének fitogtatása, kényszeredettsége csupán. Ezzel szemben Jézus azt mondja: „miattam” vállaljátok, vagyis Istennek kedvét keresve, rábízva magunkat. Eben az állapotban a hit és bizalom az, ami erőnkké lehet. Ez az állapota az embernek az, amikor képes feloldódni Isten végtelen szeretetében, anélkül, hogy önmaga javát keresné – a világban! Ide is igaz az, hogy nem e világból valók már azok, akiket kiválasztott, és akik e kiválasztódást elfogadni képesek. Nem tiltakozva, nem ágálva, hanem ettől boldognak tudva magamat!

Ahogy Illés próféta, elfogadta, megengedte magának, hogy Isten gondoskodjon róla, miközben elviselte hiányát annak, ami e világból gondolhatta volna úgy, hogy jár neki, ahogy mások is azt gondolták, hogy jár nekik. Illés ebben a rejtőzködésben, nélkülözésben, csendességben – a harsogó világtól eltávolodva fedezi fel a tisztaszívűség kegyelmi állapotát.

Belátom, megkésve, utólag: ha ember hivatására készül, legyen az bármire szóló elhívása is, ha meghallja Istent, akkor mennie kell. De engednie kell, hogy erre az elhívásra egyértelművé legyen számára Isten szava. Bizony szükséges volna minden hivatás egyértelműsítésére a rejtekbe vonulás, az eltávolodás önmagamtól és a világtól, hogy Istennel személyességben tudatosíthassa az ember a maga elhívását. Nem szabadna az általánosításnál megállni, hogy házasság, vagy papság, netán szerzetesség. Ez még nem konkrétum, hiszen „a kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. És az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.” [1Kor 12,4-7]

Isten nagysága az a kegyelem, amivel személyemre szabottan rám gondol, amivel embernek élnie kell, használnia kell, igénybe kell vennie, hogy Istennél majd boldogítóvá lehessen a Vele való közösség. Oda saját erőből, vagy protekcióval nem lehet eljutni.

Uram segíts meg engem, újra és újra, hogy megengedővé legyek képes lenni a Te akaratodnak, szándékodnak, hívásodnak, és küldésednek – önmagam okoskodását leküzdve, magam mögött hagyva! Ámen