János evangéliumának ez az utolsó mondata

ApCsel 28,16-20.30-31 - Mikor aztán megérkeztünk Rómába, megengedték Pálnak, hogy magánházban lakjon katonai őrizet mellett. Harmadnapra összehívta a zsidók főembereit. Amikor összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Testvérek, férfiak, nem tettem ugyan semmit sem a nép vagy az ősi szokás ellen, mégis megkötözve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezébe. Miután vizsgálatot tartottak ügyemben, el akartak bocsátani, hisz nincs semmi főbenjáró vétkem. Mivel azonban a zsidók tiltakoztak, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni. Nem azért, mintha vádolnám valamivel nemzetemet. Emiatt kértem, hogy lássalak titeket és beszéljek veletek. Ezek a kötelek ugyanis Izrael reménysége miatt vesznek körül engem.” Ő pedig két álló esztendeig ott maradt bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik hozzá betértek. Közben hirdette Isten országát, s bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.

Jn 21,20-25 - Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére borult, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: „Uram, és ő?” Jézus azt felelte neki: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!” Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenkint mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.

János evangéliumának ez az utolsó mondata, legalább annyira elgondolkodtató, mint az első.

Hiszem, hogy Jézus életének utolsó három éve, olyan tömény cselekvésként telt el, hogy betöltse azzal a világot, tanúságot téve Isten jelenlétéről; és Istennek, az emberrel közös tervéről szóló tanításával. Isten, aki a Fiúban jelenvaló Atya is egyben, jelenvalósága – jelenléte számunkra az emberiség múltja és a jövője is egyszerre.

Én, az ember, rá kell, hogy ébredjek, ismerjek arra, hogy képtelen vagyok élni a jelenemet úgy, hogy annak jövőképét ne hordozzam. Vagyis, úgy nem tudok élni, hogy ne hordozzam benne a jövőről alkotott képemet, elképzelésemet.

„Van még sok egyéb is, amit Jézus tett” – értem ez alatt azt, hogy nem minden szava került lejegyzésre, vagy, az apokrifek is tartalmaznak olyan gondolatokat, melyek Jézust hitelesítik, hordozzák. De, ha Jézust, akkor az Istent is.

Tovább merészkedek a gondolatimmal: ha Jézus azt mondta, hogy most nem értetek még mindent – és talán azért sem kerültek szavai leírásra, mert felfogni sem voltak képesek kortársai azoknak a jézusi szavaknak értelmét, értékét -, de elküldöm majd számotokra …, hogy is mondja pontosan: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.” [Jn 16,12-15]

„amelyeket ha egyenkint mind megírnának” – Ő, a Szentlélek, Aki az „Igazság Lelke”, aki egyenkint, bennünk folytatja a Szentírás sorait. Amit ott, akkor fel nem értek a kortársak, de az idők teljességéig „egyenkint” meghallhatunk, mert általunk is megszólalni kész az, ami az Atyáé, de bennünk élő valósággá lett (!), … . Szóval, ezzel az alázattal, szelídséggel, és körültekintően élni, hogy Jézushoz hasonlóan, érzékenyekké lehessünk az Atya elhangzó szavaira – ez lenne a dolgunk, nekünk, keresztényeknek. Erre szól a meghívásunk, és erre való a Szentlélek, Akinek eljövetelét csak ünnepeljük pünkösdkor, de velünk élő, bennünk pezsgő és cselekvővé lenni akaró Istenség Ő! Engedjük-e, hagyjuk-e megszólalni, harsogni, vagy olyannyira a világ dolgaival vagyunk elfoglalva – megfeleltetési kényszereink, függőségeink közepette – hogy nem engedünk teret a számára. Azért kell ünnepelnünk a Szentlélek eljövetelét, mert az ember feledékeny, figyelmetlen, megengedi, hogy a lényegesről valami éppen fontos, személyemet érdeklő csekélység, lényegtelen dolog elterelje a figyelmet. Mert nincs bennem elég következetesség, tudatosság, állhatatoság a legfőbb jóra.

Igen, Isten csepegteti, minden egyes megszületet életképes ember személyében valamit abból feltár, amit elkezdett Jézus által. Isten cselekvése folyamatos, jelenvalósága rendíthetetlen hite az emberben, hogy képesek lehetünk rá, és képesek akarunk lenni rá, hogy általunk betölthesse a világot. A világ végéig, folyamatosan, állandósult jelenléttel – jelenvalóságával, általunk válhat befogadóvá Isten vágyára a világ. HA! Mi képesek vagyunk hordozni, és átadni Isten üzenetét a világnak. Hitelesen, erőszakmentesen, állhatatossággal, kényszereinktől függetlenítve magunkat. Vagyis: szeretettel.

Mit is mond Jézus Péternek, amikor ő János sorsára kérdez? „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!” Ahogy Isten jelenlét, ahogy Jézus értünk, emberekért való áldozata meg nem ismételhető, de mégis megújul - nem csak minden szentmisében, de minden ember Istennek szolgálatában hozott áldozatában is, melyet Krisztus nevében és Vele közösségben hoz meg az Atya dicsőségére -, úgy hangzik ma is Jézus és Péter közötti beszélgetés velünk kapcsolatosan, megújítva - akik Jánossal vagy Pállal, Mátéval vagy Márkkal, Jakabbal vagy Júdással – akarom mondani, bármelyik Szentírásban megnyilatkozó, evangelizáló személyt követve, jelen vagyunk Jézus történelmi vonulatában. Jézus hitéből merítve hitet, buzgóságot, és cselekvésre erőt. Mert azt az ismeretet, amit a Szentírás ad számunkra, és mely mindegyikünkben kiegészül, bővül azzal, amit le nem írtak, mert le sem írhattak, mert bennünk válik életté a Szentlélek működése által, Jézus szavainak engedelmes sorsa: Jézus akarata az, hogy maradjunk, legyünk részévé kinyilatkoztatásának, egymáshoz kapcsolódva, egymást is kiegészítve a világban, míg el nem jön. De, mert, hogy megtudja a világ, hogy a Szentírás nem befejezett mű, hanem megkezdett mű csupán, mely bennünk és általunk kell, hogy folytatódjon, kiegészüljön, és teljesedjen.

Ez a keresztény felelősségünk. Ezért kell ismernünk, megismernünk Jézust, az Ő tanítását, és életét, életének filozófiáját, teológiáját, személyességét, szándékát, logikáját, istenemberi voltát, hogy hiteles folytatói lehessünk. Mely hitelességünk a keresztségünkben fogant, de egy életünk kell hozzá, hogy kiteljesedhessen a világ üdvözítésére, és az Atya dicsőségére.

Segíts meg engem, és mindegyikünket Istenem, én Atyám, hogy a Fiú egyedül való szentsége, és a Szentlélek ereje engem is elvezessen a Te szentségedre. De úgy, hogy eközben megszentelődhessen az a világ, akit általam megfertőzni akarsz! Ámen