Mára, az áldozathoz, a szenvedéshez, a vértanúsághoz

ApCsel 25,13-21 - Néhány nap múlva Agrippa király és Bereniké lejöttek Cézáreába, hogy Fesztuszt üdvözöljék. Mikor már több napja ott időztek, Fesztusz említést tett a királynak Pálról: „Félix itthagyott egy fogoly férfit, akinek dolgában a zsidók főpapjai és vénei hozzám fordultak, amikor Jeruzsálemben voltam, és követelték az elítélését. Azt feleltem nekik: A rómaiaknak nem szokásuk, hogy elítéljenek valakit, amíg a vádlottat nem szembesítették vádlóival, és lehetőséget nem adtak neki az önvédelemre, hogy a bűntettek alól tisztázza magát. Amikor ennek következtében minden késedelem nélkül idegyűltek, másnap az ítélőszékbe ültem, és elővezettettem azt a férfit. A vádlók előálltak, de nem hozakodtak elő semmi olyasmivel, amiből én gonoszat gyanítottam volna, csak holmi vitás kérdéseik voltak ellene a vallásuk dolgában, és valami meghalt Jézust illetően, akiről Pál azt erősítgette, hogy él. Mivel pedig én nem igazodom el az efféle kérdésben, azt mondtam, hogy akar-e felmenni Jeruzsálembe, hogy ezek ott ítélkezzenek felette. Pál azonban fellebbezett, hogy a császár ítélkezzen fölötte, őrizetben tartottam, amíg el nem küldöm a császárhoz.”

Jn 21,15-19 - Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Majd másodszor is megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Aztán harmadszor is megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: „Szeretsz-e engem?”, és azt felelte: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!” Ekkor így szólt: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: „Kövess engem!”

Mára, az áldozathoz, a szenvedéshez, a vértanúsághoz a vallási kultúrában hősiesség fogalma társul. Szerintem eredendően ez nem így volt. És talán nem helyénvaló ez a fogalomtársítás. Hiszen a hősiesség és a hősködés nagyon emberi erőlködésről szól. Inkább, mint arról, hogy valamit is meggyőződésből, önzetlenségből akarnék tenni, pontosan azért, ami belülről fakad, és aminek engedelmeskedni hajlandó vagyok.

Ha Jézus, majd Pál és Péter esetét nem evilági szempontok, és emberi kényszeredettség oldaláról szemlélem, és nem is az ésszerűség, logika, gondolkodás tudományosságával, hanem a szeretet természetét megelmélkedve, Istent csodálattal kutatva mindenben, mi megszentelődésére van a teremtett világnak, akkor egy olyan emberi fejlődési folyamatra csodálkozhatok rá, melyben az anyagelvűség elfogyni, megsemmisülni kész, hajlandó, azért, hogy a Lélek, az Isten léte teljességére juthasson, abban a parányi teremtményben, melyet egy ember képes hordozni magában.

"Ti nem e világból valók vagytok" (Jn 15,19), ahogy én sem - mondja Jézus azoknak, akiket kiválogatott apostolainak, tanítványainak. Ha így van, akkor én, akit kiválasztott Ő, maga az Isten, az Atyával egylényegű Fiú, már semmit sem vagyok méltó - hozzá - hogy e világ szerint ítéljek meg! Nekem arra kell törekednem, alkalmassá válnom, hogy mindent, és bármit képessé legyek Isten mellől, Isten szemével megítélni abból, ami a teremtésének a része, vagy annak következménye. Engem a kiválasztása által szentelt meg Isten, és ehhez a megszentelődéshez kell felnőnöm, azonosulnom a kegyelemmel. Az azonosulás mértéke szerint fogy el az ember, emberként. Kicsapódunk a világból, vagy hirtelen, vagy folyamatosan. Attól függ, mire vagyok képes - alkalmas, és mire rendelt Isten. Meg, attól is függ, hogy mi minden rakódott rám – magam vagy mások hibájából – életem során, ebből a világból. Hordalékként, iszapként, vagy algaként, esetleg, hínárként, vagy moszatként. Amit magamról, Isten kegyelmével kell lehántanom, hogy megigazulásra még képessé lehessek. Ez rettenetesen kegyetlen, kemény kezű, nehéz munka. Ehhez kell szikla szilárddá lenni. Nem szeretetlenné, de önmagammal szemben szilajjá, igazságtalanná, mely nem visel el finnyáskodást, önsajnálatot, csak kegyelmet, mely szeretetben még boldogtalanná is tehet a jelen életben.

Istenem, a Te erőd nélkül erre képtelen vagyok. Jöjj, erősíts meg engem, hogy méltóvá válhassak Hozzád, és Jézus Krisztushoz, aki képessé lett emberségét Neked adni, az Istenségért cserében! Megszentelődni, és szentté lenni akarok, hogy dicsőségedre lehessek! Ne engedd, hogy megtévedjek, letérjek, vagy feledjem e vágyat, szándékot, mely hiszem, hogy tiéddel közös. Ámen