Az Atyának akarata teljesül a Fiúban!

ApCsel 8,1-8 - Saul pedig egyetértett azzal, hogy megöljék őt. Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen, s az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria tartományában. Istvánt pedig istenfélő férfiak eltemették, és nagyon megsiratták. Saul meg pusztította az egyházat, sorra járva a házakat, elhurcolta a férfiakat és asszonyokat, s őrizetbe vetette őket. Azok, akik szétszóródtak, eközben körüljártak, és hirdették az Isten igéjét. Így jutott el Fülöp Szamaria városába, és hirdette nekik Krisztust. Tömegesen és egyetértően figyeltek mindarra, amit Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett. Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult. Nagy öröm támadt abban a városban.

Jn 6,35-40 - Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.”

Az Atyának akarata teljesül a Fiúban! A Fiú által. A Fiú, az Atya akaratát teljesíti. Azért van, hogy Általa, Benne és Vele teljesüljön az Atya akarata. Ebben a gondolatsorban értem meg azt, hogy mit próbál kifejezni Jézus, ott a végső szenvedésének idején, amikor így imádkozik, főpapi imájában, hogy: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.” [Jn 17,1-5] Ámulva, csodálattal, és gyönyörködve elmélkedek el Jézus imádságán, és próbálom magamban is életre kelteni. Mert vágyom rá, hogy én is, ezekkel a szavakkal készülődjek majd a magam keresztútjára, amikor az Atya szólít rá.

De, hogy ez sikerülhessen, valóban magamévá váljanak e szavak, ehhez kell Jézus barátsága. Ami akkor lehet enyémmé, ha a ma elhangzó szavai is úgy válnak részemmé, ahogy főpapai imáját is vágyom magaméként.

Már többször utaltam rá: bizony nagyon nehéz dolgunk van katolikusoknak, amikor leragadunk annál a tárgyszerűségnél, hogy áldozásnál sietve sorba álljunk magunk is, nehogy kimaradjak, vagy mások meglássák, hogy én nem áldozom. Sok pap is azon méri le a maga sikerét, hogy mennyien áldoznak az ő miséjén. Pedig ez csak külsőség. Az lenne a fontos, hogy mi zajlik le bennem, egy szentmise, egy áldozás, egy Eucharisztikus cselekmény alkalmával. Jézusnak nagyon komoly, fájdalmas, mélyről felfakadó szavai ezek, és újra, és újra felhangoznak: „mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek”. Mi meg csak azt kérdezgetjük: ’mikor láthattalak téged?’ Vagy, nem vagyunk képesek meglátni, mert áltatjuk magunkat mindenféle kényszerképzetekkel, amitől örülhetünk, vagy éppen szenvedhetünk, csak kiszolgálhassuk magunkat, amilyen hangultra éppen vágyunk. Jézushoz menni, az Atyát kutatni Benne és Vele egészen más dolog. Annyiban szól rólam, amennyiben az Atya akaratát kutatom, aminek én megfelelhetek, Jézushoz társultan.

Látni a Fiút, és hinni Benne! Vele közösségre lelni! Nem papi duma, de nem is a pap fogja helyettem, engem kiszolgálva, helyettem értelmezve ezt megérteni. Nekem magamnak kell, a magam ima életén keresztül kell ezt felismernem. Mit jelent számomra, mit mond az én számomra Jézus, Aki értem való, hogy én magam is felismerjem azt, hogy velem mi az Atya akarata. Mivel tudom őt megdicsőíteni, hogy Ő engem is megdicsőíthessen. Miközben megdicsőítem a Fiút is. Mert „senki sem juthat el az Atyához, csak általam” [Jn 14,6], mondja Jézus. Vagyis, ha Jézus teljesíti az Atya akaratát, akkor az úgy teljesül, ha bennünket az Atyához képes vonzani, hogy senki el ne vesszen azok közül, akit az Atya neki adott! A Lélek, a zsoltáros szavain keresztül ezt így fordítja le az ember számára: „Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki.” [Zsolt 91,15]

Uram Istenem! Amikor szólítlak, mint Atyámat, a Fiúban, a Szentlélek kegyelmére bízva hitemet, azért szólítlak, mert vágyom akaratodat követni, szolgálni, és e szolgálatban boldoggá lenni. Mely szolgálat nem lehet számomra terhes, kényszeredett, erőlködésektől izzadtság szagú. Annál inkább gondolom azt, hogy öröm tölthet el, ha érzem, hogy sikerül megértenem akaratodat. Jézus Krisztus tanításán, parancsaid megértésén, megfogadásán keresztül, a Szentlélek kiáradásából engedd magam megalázni, hogy dicsőíthesselek, és megdicsőíthesselek Téged! Ámen