Megtorpanok a mai ApCsel olvasmánynál

ApCsel 2,42-47 - Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban. Félelem fogott el mindenkit: számos csoda és jel történt az apostolok által. A hívek mind összetartottak, és mindenük közös volt. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották, mindenkinek szükségéhez mérten. Naponta egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban, házanként végezték a kenyérszegést, örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt. Dicsérték Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponta növelte az üdvözülendők számát.

1Pét 1,3-9 - Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával élő reménységre szült újjá minket, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, romolhatatlan, szennyezetlen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben fenn van tartva számotokra. Isten ereje megőriz titeket az üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben kinyilvánuljon. Ennek örülni fogtok, ha most szomorkodnotok kell is egy kissé a különféle kísértésekben, hogy hitetek próbája a romlandó aranynál - melyet tűz által próbálnak meg - sokkal értékesebbnek bizonyuljon dicséretetekre, dicsőségetekre és tisztességetekre Jézus Krisztus megjelenésekor, akit bár nem láttatok, szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek; s mivel hisztek, örvendezni fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérve hitetek célját, lelketek üdvösségét.

Jn 20,19-31 - Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.” Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!” Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen.

Megtorpanok a mai ApCsel olvasmánynál, és azon tűnődöm el, hogy mennyiben hasonlít Krisztus mai közössége az ősegyház közösségéhez? Mennyi ebben az én felelősségem, mit tehetek érte?

Vannak ebben a fejezetben olyan szavak, melyek igen nagy súllyal szólnak: „állhatatosan kitartottak”; „összetartottak”; „mindenük közös volt”; „egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban”; „örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt”; „dicsérték Istent”.

E szavak súlya, számomra attól az, ami ma súlytalanná változtatta azokat, Krisztussal kontextusban.

A Feltámad Üdvözítő – olvasom az evangéliumban – már megigazult testében megjelenik tanítványainak, hogy a Szentlelket rájuk kiárassza: »„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.”« Az apostolok, ebben a megváltozott életállapotukban válnak az Isten Igazságának képviselőivé, hordozóivá, hogy e világot átformálják. Pontosabban, úgy alakították, formálták a környezetüket, azokat, akik erre nyitottak voltak, hogy talán személyiségüket engedték a Lélek szolgálatában cselekedni. Ugyanis nem arról szól a leírás, hogy ők mit tettek, hanem arról, hogy amit tenni képesek voltak – „számos csoda és jel történt az apostolok által” - annak milyen hatása volt a tömegre, mely közösséggé vált eközben! „Az Úr pedig naponta növelte az üdvözülendők számát”!

A közvetítő közeg, az maradt. Nem lett nagyobb a szolga Uránál! Miközben a Lélek cselekvővé tette a szolgáját. Szolgává ugyanis akkor lehet az ember, ha nem maga akarja véghezvinni a csodát, hanem engedi a Lelket működni általa. Ennek érdekében az „alázat” 200-nál többször, az „engedelmes” 120-nál többször, az „enged” 500-nál többször, a szolga 1000-nél is többször fordul elő a szentírásban. De ez csupán statisztika, ennél sokkal fontosabb az, hogy a Szentlélek - bizonyos vagyok benne – ma is kész rá, és szeretne ugyan azzal az erővel - vagy még inkább szeretettel -, hatni ránk is. Jézus maga mondja: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek.” [Jn 14,12]

Meg kellene szoknunk végre már, hogy Jézus nem fecseg, hanem kinyilatkoztatja az Atyát nekünk. Amelyet a Szentlélek erejével, súlyozottan kellene értésünkké váltani, forgatni magunkban, míg életté nem lesznek e szavak, ha már nem vagyunk képesek a világtól elvonatkoztatni magunkat.

Újra életre kellene keltenünk a Szentírást! De ahhoz Szentnek kell nyilvánítanom! Ha akarok magam is szentté lenni. Ahogy ma szentté lesznek elődeink, pápáink. Súlyozni kellene a magunk életét, kilúgozni belőle azt, ami értéktelen, és élni azt, ami élni vágyakozik bennünk és általunk! Nekünk dolgunk, hogy Isten Igazságával és Szeretetével megszenteljük a világot! Semmi más dolgunk nincs. És ehhez nekünk nem kell semmi más, csak a Szentírás ismerete, az engedelmesség és az alázat fegyverzetébe öltöznünk.

Te szentelj meg engem Istenem, szentjeid erejével, és példájával, a hit hatalmával és alázatos szeretetével! Ámen