„Az életnek arról kellene szólnia, hogy …

ApCsel 4,13-21 - Amikor látták Péter és János állhatatosságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, elcsodálkoztak, és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent. Megparancsolták tehát nekik, hogy menjenek ki a gyűlésből, azután így tanakodtak egymás között: „Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hogy csakugyan Jeruzsálem összes lakója előtt ismeretes csodajelet műveltek, az nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. Nehogy azonban még tovább terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se ennek a nevében.” Azután beszólították őket, és megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban azt felelték nekik: „Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint az Istenre! Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk!” Azok erre újra megfenyegették, majd elbocsátották őket, mivel nem találtak módot arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mert mindenki dicsőítette Istent azért, ami az emberrel történt.

Mk 16,9-15 - Amikor a hét első napján reggel feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Az elment és hírül vitte azoknak, akik korábban vele voltak, most pedig gyászoltak és siránkoztak. Mikor meghallották tőle, hogy él és hogy ő látta, nem hitték el. Ezek után elváltozott alakban megmutatta magát kettőnek közülük útközben, amikor vidékre mentek. Ők is elmentek és hírt adtak a többieknek, de nekik sem hittek. Végül megjelent a tizenegynek, amikor asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták. Azután ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

„Az életnek arról kellene szólnia, hogy teljesen és tudatosan azzá válunk, akik már vagyunk, de szinte alig vagyunk tudatában valódi Énünknek.”

„A vallás feladata, hogy megtanítsa nekünk, mi is voltaképpen a valódi Énünk, és segítsen a felkutatásban.” – mondja ezeket egy ferences pap, Richard Rohr. De azt is megvallja, hogy jószerivel a vallások esetében, a „vallás nevében” is valamilyen szubjektív érdekérvényesítésbe csúsznak bele, és megragadnak a csoport érdekek és a szertartások teljesítmény szintjén. Ezt tapasztaljuk Péter és János működésének megítélésénél is, de ezt tapasztalhatjuk a vasárnapi vallásosság mai formáiban is. Fölénk nőnek az eszközök, és úrrá válnak, ahelyett, hogy mi emberek az életünket úgy teljesítenénk, annak a tudatában teljesítenénk, hogy „Isten jelenlétében vagyok”. És ebben a környezetben, szokatlan, ha valaki a maga Istenélményéből táplálkozik, megvallja, és ahhoz igazítja életét, véleményét, a vallási etikett ellenében. Pedig, valójában a karizmatikus közösségek sem tesznek mást. De ezeket a közösségeket idegenkedve, félve tőlük, és mellőzve szemléli a hivatalos egyház. Pedig a hit, és Istennel a személyesség nem teológiai végzettséghez kötött ma sem, és soha sem.

De bennünk, világiakban is, sokszor a hatalom, és rang tisztelete, a velük szembeni elvárások is ezt erősítik. Talán kényelemből, vagy világias viselkedési normáink követése miatt is. Könnyebb, biztonságosabb kompromisszumokat kötnünk, vagy bírálnunk, mint felvállalni a magunk felelősségét, komolyan venni keresztségünket, kereszténységünket.

Talán, a valódi Énünk a legnagyobb titok, aminek kibontása egy életre szóló feladat lehetne, ha elég bátrak lennénk ahhoz, hogy ezzel elbibelődjünk. De erre igen kevesen szólítanak fel bennünket, vagy figyelmeztetnének. Pedig nagyon szoros kapcsolat van valódi Énünk, és Isten megismerése között. Mert hiszen, „valódi Énünk” Istenben van elrejtve, Benne van fogantatása. Tőle ered, és Hozzá akar elvezetni bennünket. Ha nem törekszem Isten személyes megismerésére, akkor nem közelíthetek „valódi Énemhez” sem. Vigyáznunk kell, hogy ne rejtőzködjünk el, ne bújjunk be vallásosságunk mögé, azzal mentesítve magunkat a személyes felelősségünk alól, ami pedig pontosan Isten szándéka szerinti, hogy ugyanis személyes szabadságunkkal mondjunk Rá Igent, és egyúttal a magunk útjára, melyet csak nekünk van módunk kitaposni. Ráadásul Isten nem várja el tőlünk azt, hogy el ne essünk. Ő nem ellenünkre való függőségre próbál nevelni, hanem önzetlen, tudatos és szabad személyességünket vágyakozza alakítani.

Ez az új élet az, amire próbál sarkallni bennünket az élet körforgása, és az évenkénti nagyböjtből kifakadó feltámadás gondolata, eszméje is.

Jöjj Szentlélek, Istenünk küld el hozzánk, hogy bölcsességed nevelje, növelje hitünket napról napra. Képessé tegyen minket önállóságra, szabadságunk tudatosságára, ismereted kiteljesedésében, mely bennünk akar életre jutni! Ámen