Megragad az Isten ószövetségi szava

Iz 42,1-7 - Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűségesen visz igazságot. Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön; és tanítására várnak a szigetek. Ezt mondja az Isten, az Úr, aki az eget teremtette és kifeszítette, aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad; aki leheletet ad a rajta levő népnek, és lelket a rajta járóknak: „Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket.

Jn 12,1-11 - Húsvét előtt hat nappal Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit Jézus föltámasztott halottaiból. Ott vacsorát készítettek neki. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt. A ház megtelt a kenet illatával. Erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: „Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek?” Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta. Jézus ekkor így szólt: „Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára megőrizze azt. Mert a szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy ott van, és odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott halottaiból. A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban.

Megragad az Isten ószövetségi szava, hogy szinte hallom, ahogy megszólít. Mert magamra merem venni: „választottam, akiben kedvemet találom”. És tovább: „Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket.”

Mert, akik „oda mentek”, „hittek Jézusban”. Ezzel a hittel megyek oda, Izajás szavai elé.

Ugyanakkor észreveszem azt is, hogy János olyant oszt meg velünk, Júdással kapcsolatban, amiből az kiderül, hogy már korábban benne volt a gonosz, nem csak akkor, amikor Jézust elárulja. Vagyis nem egy szimpla cselekedete volt az, hogy Jézust elárulja, hanem erre képessé vált, életében engedte sodortatni magát abba az irányba, hogy árulójává legyen mesterének.

A felismerésem az, a mai napon, amire már korábban is gondoltam, és munkálkodott bennem, hogy sokkal többet jelent az, hogy Jézus az Út, az Igazság és az Élet, mint amit képként értelmezni mertem eddig. De, mert Isten, az ószövetségi próféták által, amikor szólt, korábbról, akkor úgy szólította meg az embert, hogy Jézusról konkrétan még nem is beszélt. Vagyis közvetlenül szólt Isten az ószövetségben az emberhez. Aki ugyanúgy volt ezzel a megszólítással, ahogy sokszor mi magunk is vagyunk Jézus megszólításával is: próbáljuk átvitt értelemben érteni, hogy tőlünk eltávolítsuk, ne kelljen direkt módon magunkra venni Isten szavait, nehogy terhünkké legyenek az elvárásai, illetve a felhatalmazása, vagy küldetésünk.

Pedig, Jézus olyan prototípusa Istennek, akit minden emberben szívesen látna viszont. Amikor Jézust felkeni, Fiúként állítva elénk, és benne felismerjük a próféták jövendölését, akkor Isten tükröt próbál tartani mindegyikünk elé: ’Te mennyiben vagy képes Jézusi életté lenni, hiszen én, a Te Istened Őt olyan embernek alkottam, és azért küldtem el közétek, hogy emberségét magatokra vegyétek, megértve, hogy kinek teremtettelek téged. Ne akard Jézusban Istent többnek látni, mint aki benned lehetne, ha hitedben alázatossá bírnád tenni magad az Isten számára. De, ne is akard Jézusban Istent kevesebbnek látni, mint Aki benned is lenni szeretne!”

Az ószövetség szavaiban nem szólít meg kevésbé – talán – engem sem Isten, mint ahogy megjövendöli Jézus eljövetelét. De, pontosan azért kénytelen elküldeni Jézust – az Atya, az emberré lett Istent, hogy rávilágítson arra, hogy minden emberben Isten válik, akar megtestesülni. Mindegyikünkben annyira valósulhat meg Isten, amennyire képesek vagyunk magunkra venni Isten megtestesülését. A hit és az alázat, a szelídség és az ember igenje által.

Jézus úgy válik az Atyához vezető úttá, ahogy Benne felismerjük azonosultságunkat – emberi és isteni mivoltunkat egységben, és egyszerre.

Jézus úgy válik Igazsággá, az Isten egyetlen, és teljességet kibontakoztató Igazságává, ahogy mi felismerjük Benne, és magunkra képesek vagyunk alkalmazni Isten teljességét Igazságában.

Jézus úgy válik életté, ahogy Általa, Vele, bennem Isten képes kiteljesedni, életre kelni, és örök életté teljesedni.

Amihez szükségem van arra is, hogy az ószövetségi tanításban felismerjem Isten megszólítását, hangokkal és szavakkal, megelevenedetten. Melyekre számomra Jézus újszövetségi tanítása csupán megerősítést ad, igazolást.

Igen, Isten kedvét találja bennem, vagy, legalább is kedvét szeretné találni bennem. De, hogy rátalálhasson bennem kedvére, ahhoz nekem keresnem kell, hogy mivel lehetek Istenem kedvére! Ezt annak tudatában és abban a bizonyosságban kell keresnem, hogy tudom, érzem, és amelyik pillanatomban érzékelem, hogy Isten igazságában hívott meg engem erre az életre; és fogja a kezem. Megőriz engem a bajban, a gyengeségben, a bizonytalanságomban, hitem gyengeségében, értetlenségemben, stb.; mert népének szövetségébe beemelt engem. Hogy a világ világosságává legyek, hogy az a fény, mely Isten fényessége, és melyet átengedek magamon, az megnyissa azok szemét, akik még ennek látására képtelenek; hogy azokat, akik önmaguk rabjai, vagy a világ fogságában élnek, szabaddá legyenek; vagyis eszközévé váljak annak, Aki küldött, Jézushoz hasonlóan. Nem úgy, hogy Istennek képzelem magam; és az megtévesztő Jézus Istenképűségében, hogy Őt olyan méltóságban tiszteljük, hogy nehogy azt kelljen mondanunk, hogy hasonlatossá lehetünk Hozzá! Mert, ha így viseltetünk iránta, akkor Ő nem út, nem igazság, és nem életté lesz a számunkra, hanem olyan fallá, aki soha nem vezethet el bennünket, engem az Atyához. Bár beszélünk róla, de megóvjuk – egyben fel is mentjük - magunkat attól, nehogy abba a bizonytalan, láthatatlan, csak a hit által képessé válható valóságba eljuthassunk. „Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha Lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok.” [Róm 8,13] „Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de Lélek szerint életre kelt.” [1Pt 3,18]

E hitemben vezess Istenem a Húsvét örömére! Ámen