Bennünk, akik visszatekintve összefüggésében láthatjuk

Iz 65,17-21 - Mert íme, én új eget és új földet teremtek; az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek. De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké annak, amit teremtek; mert íme, én Jeruzsálemet ujjongássá teremtem, népét pedig örömmé. Ujjongok majd Jeruzsálemben, és örvendezem népemben; nem hallatszik többé benne sírás hangja és kiáltás hangja. Nem lesz ott többé néhány napig élő csecsemő, sem öreg, aki nem tölti be napjait; mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg, és aki nem éri meg századik évét, átkozottnak számít. Házakat építenek, és bennük laknak, szőlőt ültetnek, és eszik gyümölcsét.

Jn 4,43-54 - Két nap múlva eltávozott onnan Galileába. Jézus ugyan saját maga tanúsította, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában, mégis, amikor Galileába ment, befogadták őt a galileaiak, mivel látták mindazt, amit Jeruzsálemben művelt az ünnepen, mert ők is ott voltak. Ismét elment tehát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert az már a halálán volt. Erre Jézus azt mondta neki: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!” A királyi tisztviselő erre azt felelte: „Uram, gyere el, amíg meg nem hal a gyermekem!” Jézus azt mondta neki: „Menj, a fiad él!” Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment. Amint hazafelé tartott, már eléje jöttek a szolgái, és jelentették, hogy a fia él. Megtudakolta tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték neki: „Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz.” Megértette ebből az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: „A fiad él.” Hitt ő és egész házanépe. Ez már a második csodajel volt, amelyet Jézus művelt, amikor Júdeából Galileába ment.

Bennünk, akik visszatekintve összefüggésében láthatjuk, mert láttatja számunkra Isten a dolgainkat – az emberiség dolgait -, módunk van rá, hogy következtetéseket vonjunk le, és e következtetések alkalmassá legyenek rá, hogy lássunk csodákat. Abból, amik megtörténtek, bizony, üzenetük van a ma embere számára is. Pontosan az üzenet az, ami a régmúltat jelen idejűvé teszi.

Már önmagában az is eltölthet bennünket gyönyörködtetéssel, ahogy összeér az ó- és az új- szövetség történése.

Isten vágyakozása az, hogy ezen az életen hitünk gazdagításával, elmélyítésével, a legfontosabbra irányítva a figyelmünket, vezessen át bennünket. Istennek célja van velünk, emberekkel. Minden kor számára, időszerűen, a maga teljességét törekszik Isten kibontani. Becsül bennünket Isten! Értékeli azt, amit megértünk. Abban mutatkozik meg ez, hogy részesévé akar lenni - minden pillanatban - a mi hétköznapi életünknek.

Igen, Isten bennünk éli meg életét, bennünk teljesíti ki valóságát. Amikor ehhez társulunk, képesek vagyunk, hajlandók, akkor az Őt gyönyörködteti. Hiszem, hogy Isten szeret gyönyörködni bennünk, amikor megértjük, és belesimulunk az Ő jelenvalóságába.

Az is a hitem része, hogy Isten megélése, benne való létezésünk, még, ha nem is sikerül állandósultan, és mindig ezzel azonosultan élni, lehet olyan tapasztalásunk, olyan élményünk, mely segít bennünket abban, hogy majd, Isten örökkévalóságában, és teljességében otthonosan érezhessük magunkat. Hogy akkor majd ne fészkelődjünk, ne nyugtalankodjunk, ne legyen rossz érzésünk, azért, hogy nem ilyennek képzeltem, hogy nem erre számítottam, vagy, az az érzés nehogy foglalkoztasson majd, hogy én nem vagyok erre méltó, elég, ami bátortalanná, elidegenülté tegyen a Vele való közösségben. Talán az örökkévalóság az az Istennel való személyesség lesz, ahol Vele olyan közvetlenségre juthatunk, amikor más személyiség nem állhat közénk, nem gátolhat meg abban a személyességben, vagyis nem lehet semmi zavaró közeg, ami távolság tartására kényszeríthetne Istennel. Amit elviselni csak úgy lehet, ha én magam sem leszek kénytelen akadályt gördíteni kapcsolatunkba.

„Mert íme, én új eget és új földet teremtek; az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek. De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké annak, amit teremtek;” - suttogja bele Isten a történelembe ősidők óta. Azért is, talán, mert addig is, mindig újra teremti Isten mindazt, ami jó. És ennek a teremtésnek úgy vagyunk élvezői, használói, részesei, mint ahogy társai is. Ez már önmagában is, örömöt, és ujjongást kell, hogy keltsen bennünk, hiszen siker élményünkké válik Isten dolgaiban jelenlétünk, és részesülésünk is.

Akkor, amikor János leírja, hogy Jézusnak az emberről szerzett megtapasztalása is csak általános, és átlagos tapasztalat, ami nem kell, hogy mindig igazolódjon, akkor előre vetíti azt, hogy Isten tisztában van ezzel a ténnyel, ezért az ítélete sem általános, és átlagos ítélet lesz, hanem olyan, amilyen elbánása a királyi tisztviselővel is. Ami szintén egyedi, egyszeri, és személyes. A bizalom, és a kegyelem egymásra találása, és egymás igazolása, ami hitet ébreszt, növel. A töredékest egybe forrassza, hogy mindaz, mi hiányos tökéletessé legyen („Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében” - Ef 2,14). A hitben áll meg tökéletesedésünk! Ez a titok, ami ma feltárul, hogy ez a nap is Istenlátásunkban megerősítsen, megújítson, és kiteljesedésünk felé vezessen bennünket.

Mert megtapasztalni engeded nekem Uram, hiszem, hogy minden egyes nap csoda kell legyen, ahogy bizonyítod számomra a szeretetedet irántam, és minden teremtményed iránt, akiket azért ápolsz, gondozol, és akikről azért gondoskodsz, hogy bennünk, általunk és velünk váljon teljességed teljes dicsőségére. Ezért vágyom rá Istenem, hogy minden percem a Te dicsőítésedre váljon, hogy majd én is elnyerhessem Nálad dicsőségemet! Ámen