2014.03.18.
2014. március 18. írta: Kovász

2014.03.18.

Jézus mai tanítását

 

elfeledetten.jpgIz 1,10.16-20 - Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Fogjátok fel fületekkel Istenünk tanítását, Gomorra népe! Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni! Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! Jöjjetek, és szálljunk perbe! - mondja az Úr. - Ha vétkeitek olyanok is, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; ha vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú. Ha készek vagytok meghallgatni, majd a föld legjavából esztek. Ha azonban vonakodtok és ellenkeztek, kard emészt meg titeket. Bizony, az Úr szája szólt.”

 

Mt 23,1-12 - Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg - de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

 

Jézus mai tanítását, ha a farizeusok mellől nézem, akkor úgy látom, hogy lázítja a népet ellenük. De, ha akár farizeusként is, de úgy nézem, mint aki Izrael népét, még a farizeusokat is figyelmeztetni, megtéríteni akarja, akkor azt kell mondanom, hogy bíráló szavai is jobbítóak, életet adóak.

Így van ez minden kérdésfelvetésünkkel is, amit értetlenségünk okán felteszünk. Akár Isten szándékával kapcsolatban is.

Fogalmazhatnék másként is. De én így fogalmazok, hogy Isten felkészíteni akar minden cselekedetével, szándékával, kinyilatkoztatásával is arra, hogy megfelelni képes lehessek arra, amire szán engem ezen a földön, ahova küldetéssel teremtett, és teremt ma, minden nap, mely enyém lehet. Nem az enyém ám, de velem akar valamit elérni e világban! Kész vagyok rá?

Isten azért „csupán” Lélek, azért nem személyesül meg, mert bennünket, embereket teremtő szándéka az, hogy bennünk, a mi szabad akaratunkkal társultan személyesüljön meg. Bármilyen furcsának tekintjük is az Isten gusztusát, de Isten általam akar megszemélyesülni. Neki, az Ő számára én megfelelő vagyok. A magam töredékességével, kishitűségével, értetlenségével, kisstílű pasiként, gyengeségeimmel, bűneimmel, esetlenségemmel, gátlásaimmal, személyválogatásommal, érzékenységemmel, naivitásommal, finnyáskodásommal, akaratosságommal, önzésemmel, stb. képes elfogadni és céljaira, szándékaira használni, illetve tudomásul venni, hogy nem azt valósítom meg, amit Ő szeretne általam. Ráadásul mindezt úgy veszi tudomásul, hogy szeretettel, megbocsátással, irgalommal, készen – minden pillanatban -, hogy kiengesztelődjön, megbocsásson, elnézze, és önmagában elrendezve, elfeledve – nem felhánytorgatva nekem -, hogy én képtelen vagyok Őt megérteni.

Ezzel a hozzáállásával, és ezzel a hozzáállásommal, mégis, általam és velem akarja teremtő munkáját elvégezni, üdvösség szerző tervét megvalósítani. Engem, az embert, használja az új élet megteremtéséhez, amit érthetek fizikainak, de lelkinek is. Engem akar sóként, az evangélium hirdetésében, kinyilatkoztatásának közvetítőjeként és megszentelő, áldó, működésének közvetítőjének is használni. Erre mondom azt, hogy Isten semmit nem akar az ember nélkül, és az ember ellenére véghezvinni. Csak és kizárólag akkor, ha én, az ember, Vele egyetértésben képes vagyok véghezvinni. Micsoda bizalom, és mekkora szeretet - egyben alázat - ez attól az Istentől, aki a teljesség, a szentség, a hiánytalan jó, és a mindent teljességében ismerő, teremtő Isten.

Ez arról szól, hogy előtte és emberként a másik ember előtt is alázatra van szükségem. Ahhoz, hogy eszközzé, ember és Isten számára eszközzé lehessek. Mit jelent ez? Eszközzé embertársam számára, hogy ő üdvösségére eljuthasson, amiben én segítségére lehetek, és ne akadályozzam abban. Ahol a segítség azt jelenti, hogy Isten alázatos szolgálatában, a másik ember szabadságának megkérdőjelezése, és megcsonkítása nélkül, illetve számonkérése nélkül vagyok. Nem a bűn rabságában, hanem a szeretet szolgálatában. Egységben önmagam – Isten - felebarát szeretet közösségében, ahol az egyensúlyt, bennem, az Istennel való szeretet közösségem tartja fenn. Tudva, hogy bármennyire is vágyom rá, ez sohasem statikus állapot. Mert térben és időben állandó mozgásban vagyok.

Eközben Isten, a maga megalázottságában ott hever a lábainknál, türelemmel, időtlenül, lehorgonyozottan mellettünk, de onnan az óratoronyból mégis mindenért gondviselő szeretettel „aggódva”. Mert Ő az,aki a legjobban vágyódik rá, szeretné azt, hogy nekem és neked, és minden egyes embernek, akinek élete van, örök élete legyen! Erre bátorítása, hogy legyetek egymásnak szolgálóivá: ahogy Ő maga szolgál bennünket, mindegyikünket, úgy legyünk mi is egymás szolgálóivá Istennel társultan, hogy közösségre leljünk majd odaát is, a Vele való közösségben is. Ahol már nem tükör által, homályosan láthatjuk, hanem színről színre.

Vágyom Uram erre a közösségre, már itt a földön is, de a Veled való teljességben is! Segíts, teremts számomra olyan életteret – hiszen csak Te teremthetsz bennem és kívülem olyan közösséget – melyben erre alkalmasságom felnőhet a mennyekig. Úgy, hogy oda azokat is segíthessem eljutni, akik általam, velem – alázatosságom és szelídségem által – engem ismerve eljuthatnak! Ámen

A bejegyzés trackback címe:

https://eleszto.blog.hu/api/trackback/id/tr635867164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása