Félremagyarázzuk, könnyelműen alkalmazzuk a szentírás szavait

Jak 4,1-10 - Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak? Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek, - azért, mert nem kértek. Kértek és nem kaptok, - mert rosszul kértek, azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok. Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek? Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek. Vagy azt gondoljátok, hogy hiába mondja az Írás: „Féltékenyen vágyakozik a Lélek, amely bennünk lakik”? Sőt még nagyobb kegyelmet is ad. Azért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” [Péld 3,34G]. Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti kettős lelkűek! Keseregjetek, szomorkodjatok és siránkozzatok, nevetésetek forduljon gyászra, és örömötök szomorkodásra. Alázkodjatok meg az Úr színe előtt, és ő felmagasztal titeket.

Mk 9,30-37 - Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: „Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”

Félremagyarázzuk, könnyelműen alkalmazzuk a szentírás szavait, amikor a kettős lelkűségünket magyarázzuk meg: „Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” [Mk 12,17]

Valóban ilyenek vagyunk. Be kell látnunk, hogy mindenből azt fogadjuk el, és abból akarunk hasznot a magunk számára, ami számunkra kedves. Ezért nevezi nemzedékét Jakab apostol házasságtörőnek. Magamra ismerek: nem kérek, de mindent megszerezni akarok magamnak. Én akarok uralkodni a magam piciny világában mindenkin és mindenen. Amikor kéregetek, Istent akarom fölényesen magam mellé és céljaim érdekébe állítani, akkor bizony kevély vagyok, fennhéjázó, fölényes. Csak nem alázatos. Bizony észreveszem, hogy akkor, amikor nem kicsinyes és önmagamért való kéréseimmel találom mag Istent, hanem felismerve az Ő szándékát és akaratát próbálom szolgálni, akkor igen. Bizony, nem marad el a kegyelem, ami szükséges ahhoz, amit „meg kell tenni,” és amit „nem szabad elhagyni” (l.: Mt 23,23). Valóban, a lélek, mely bennem lakik, úgy, ahogy Isten is, féltékenyen vágyakozik rá, hogy legyek akaratának végrehajtója, beteljesítője. Ne ágáljak az ellen, hogy szolgálatára akar használni.

Valóban, megtapasztaltam már, ha ragaszkodok Isten ismeretéhez, és szándékainak követéséhez, de, mert szeretettel ragaszkodom ahhoz, hogy sikerüljön Neki megfelelni, akkor nem tud hozzám férni az ördög. Az ördög mindig ott próbál támadni, ahol a leggyengébb az ellenállás, ahol kétséget, és bizonytalanságot talál. Márpedig, ha elköteleződök, ha engedelmeskedek az Ő közeledésének, akkor az én közeledésem Hozzá sem lesz hasztalan.

Na, de mit kezdjük Jézusnak ezzel a párhuzamával, amit a gyermek – Jézus – Atya viszonnyal próbál érthetővé tenni? Azok elé állítva e példát, akik keresik Jézushoz való tartozásuk minőségét, egymáshoz viszonyítottan. A gyermeken van vajon a hangsúly, vagy a befogadásán? Különösen érdekes ez a fordulat, amikor ezt megelőzően megöletéséről, majd feltámadásáról beszél tanítványainak, kissé távolabb a tizenkettőtől.

Azt gondolom most, hogy ebben a párbeszédben - a tizenkettővel, a külsőséget és a befogadást állítja Jézus szembe. Hogy legalább nekik, ne az legyen a fontos, hogy Jézus körül lihegjenek, igazolva önmagukat, önmaguknak. Hanem az Ige, ami Jézus szájából, lelkéből kiárad feléjük, szeretettel művelve őket, váljon fontossá, és gyakorlatias cselekvéssé – életté, hogy majd rájuk bízhassa Isten országának építését, miután e földi minta állítását befejezi, és feladatot ad a világ számára, míg világ, világ lesz. Mert folyamatosan érik, érlelődik a világ számára Jézus tanítása, az Atya kinyilatkoztatása. Ez, ma sincs másként. Ma is, rajtunk is érvényesülni, hatni, és bennünket is alakítani akar Jézus szava: Nem Jézus körül kell ólálkodnunk, lebzselnünk, hiszen Ő küld, „menjetek, és tegyetek …”. Azt kívánja, hogy cselekvőkké legyünk az emberek között, a legkisebbekért, a rászorulókért. Akkor, rajtuk keresztül vele leszünk közösségben, és ha vele, akkor azzal, aki Őt küldte! Úgy érezzük, hogy nem vagyunk rá képesek? Akkor keressük meg azokat a lehetőségeket, azokat a kurzusokat, azokat a módszereket, amelyek bennünket aktivizálni képesek lehetnek. Nem azon kell elmélkedni, hogy milyen tanfolyamot, kurzust, lelkigyakorlatot végezzek, addig, míg le nem maradok azokról, hanem amire módom van, abban részt kell vennem. Majd utólag kiderül, hogy azzal mire mehetek, és meddig. Alkalmassá tenni magam a szolgálatra, az én dolgom. Aztán, hogy milyen szolgálatra leszek képes, majd akkor kiderül. El fog jönni annak az ideje is, csak én tegyem meg hozzá azt, amit ahhoz meg kell tennem nekem.

Pontosan azért van így, mert a Szentlélek mindig üde, fiatal, tiszta, és megújulásra, sőt, megújításra képes.

Atyám, Jézusom, Lelketek által ne hagyjatok nyugtot lelkemnek, hogy képessé legyek a rám bízott szolgálat ellátására, kérlek, segítsetek! Ámen