Nem elég tudni, azt mondja Jakab apostol

Jak 1,19-27 - Szeretett testvéreim, ti is tudjátok! Legyen minden ember gyors a hallásra, és késedelmes a szólásra, s késedelmes a haragra! Mert haragjában nem azt teszi az ember, ami Isten előtt igazságos. Azért vessetek el minden tisztátalanságot és a különféle gonoszságokat, és fogadjátok szelídséggel a belétek oltott igét, amely meg tudja menteni lelketeket. Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva. Mert ha valaki hallgatja az igét és nem cselekszi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a saját arcát a tükörben szemléli; ha megnézte magát és elment, rögtön elfelejti, hogy milyen volt. Aki azonban gondosan beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad abban, s annak nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tette által. Ha pedig valaki vallásosnak tartja magát, de nem fékezi a nyelvét, hanem megcsalja saját szívét, annak hiábavaló a vallásossága. Mert ez a tiszta és szeplőtlen vallásosság az Isten és Atya előtt: meglátogatni az árvákat és özvegyeket szorongatásukban, és önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól.

Mk 8,22-26 - Azután Betszaidába érkeztek. Egy vakot vezettek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg. Ő kézen fogta a vakot, kivezette a helységből, és a szemére köpve rátette a kezeit, aztán megkérdezte tőle, hogy lát-e valamit. Az föltekintett és azt mondta: „Látom az embereket, mintha a fák járkálnának.” Azután ismét a szemére tette a kezét, mire az látni kezdett, meggyógyult, és tisztán látott mindent. S ő ezzel küldte őt haza: „A faluba ne menj be!”

Nem elég tudni, azt mondja Jakab apostol. Várjunk csak! Hiszen, nem csak, hogy mondja, értésünkre akarja adni, hogy aki hallja, az hallgassa is meg, amit szíve által tanít számára a Lélek! De nem szabad elbújnom a többes szám mögött. Mert, ha én olvasom e szavakat, akkor engem, velem lép kapcsolatba az Íráson keresztül a Lélek. Isten Szent Lelke itt vagyok, próbálom emészteni, ízlelni és magamra érteni szavaidat, jelenlétedet. Legyél a lelkiismeretem, ami alatt nem a klasszikus szóhasználatot értem, hanem azt, hogy az én lelkem érzékeny és érdeklődővé legyen irántad. Megértetni bírja lelkem által elmém, lefordítani számára, amit közölni akarsz.

Tiszta szívűvé lenni, mondja Jakab, de azért, hogy kész legyek a hallásra, a befogadásra, de késedelmes az oktalan, felesleges beszédre, és még inkább a haragra.

Isten belém élő szeretetével kell szemlélnem szabadságomat, hogy az gazdagságommá lehessen. Erre az Ige olvasása, hallgatása által lehetek képessé - cselekvőképessé. Mire megteszem azt, amire a lélek vezet, már eredményét szemlélve boldoggá lehessek: ami az az öröm, hogy de jó, hogy megengedtem Neked Uram, hogy azt tegyem, amire indítottál engem. Ezt már abban a magányban vehetem észre, ahol önnönmagadat helyezem Isten elé, Benne - mint tükörben - szemlélve magam.

Igen, mérhetetlenül nagy szavak, amiket mond Jakab: "önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól". Képtelenségnek látszik, és nagyképűségnek. Azonban, meg kell elégednem azzal, hogy rábízom cselekvőképességemet, gondolataimat, szavaimat, ítélőképességemet, józanságomat, valójában egész személyiségemet Istenre, aki Jézus Krisztus által, és a Lélek által kész és képes engem vezetni, terelni. Egy hibát nem szabad elkövetnem, mert a hiba, pontosan az, amire Jakab figyelmeztet: nem szabad másokhoz mérnem gondolataimat, szavaimat, tetteimet, de még mulasztásaimat sem. Mert hiszen indítékaink lehetnek különfélék, a magamét kell ismernem, azokkal szembesülnöm Isten tükörképében.

Lehetnek körülöttem kiábrándult emberek, és mások által lejáratott szavak, fogalmak, de tudnom kell, hogy az nem az én kiábrándultságom. Pontosan így kell védekeznem – így is – a világ ellen, elkülönülni a világtól, hogy nem engedem meg magamnak azt, hogy mások véleménye váljon a magam megítéltetésévé.

Én Istennel vagyok párbeszédben! Ami nem jelenti azt, hogy nem hallom meg mások véleményét, mások énképét nem fogadom be. Csak tudnom kell, hogy az nem az enyém, de megismerem a másét, hogy ha kell, lehessek segítségére.

Itt kapcsolódik össze a szentlecke az evangéliummal: „Egy vakot vezettek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg”. Ahhoz, hogy Jézus elé vezethessek bárkit is, előbb észre kell vennem, hogy annak a másiknak segítségre van szüksége. Ami nem azt jelenti, hogy oda citálhatom Jézus elé. Azt mondom, hogy azt kell észrevennem, hogy segítségre szorul. Vagyis menni akar, de nem tud; szeretné, ha segítenének rajta, de ismeri az utat. Amit meg kell előzzön az, hogy abban a másik emberben megszülessen rá a felismerés, hogy segítségre szorul, mert hiányt szenved egészségnek, tehát betegnek tudja magát! Amit követ majd az, hogy indulni is kész. Ez után jön még az is, hogy képes segítséget kérni, majd elfogadni. Bizony, ilyen körülményesek vagyunk mi emberek. És Isten ezt tudja, látja. De el is fogadja. Ezt jelenti az, hogy kiengesztelődik, megbékél az emberrel Isten. Tudomásul veszi rólunk – a maga teljessége ellenére is -, hogy ilyen együgyűek vagyunk. Ezt bátran merem leírni, mert bizony én is ilyen vagyok. Amit időnként csak utólag veszek észre, szégyenkezve és pironkodva. Isten, lám, mégis, ezt az embert szereti, aki együgyű, suta, esetlen, botladozó, bűnre hajló, mert a kísértéseknek nem képes ellenállni. Olykor még rá is játszunk a kísértésekre.

Nekünk, embereknek, ha hasonlítani akarunk Istenhez, mennyei Atyánkhoz, akkor pontosan ezért kell megértőknek, elnézőknek, türelmesnek lenni egymáshoz, de magunkhoz is. Mert egyformák vagyunk.

Istenem, Atyám! Köszönöm, hogy oly megértő, és türelmes vagy velem. Szemen köpsz, hogy lássak. De, ha nem nyílik meg elsőre szemem, te addig ismétled ezt, míg Rád nem nyitom, észre nem veszlek, meg nem ismerlek, hogy látóvá legyek a Te igazságodra. Azt akarod, hogy nyitott szívvel, hittel a Te jelenlétedben legyek, látva lássak, hallva halljak. Te ki akarsz vezetni a magam vakságából, a magam képzeleteiből, rögeszméiből, kényszeredettségemből, és függőségeimből. Szabadnak akarsz tudni engem; a Te szabadságodra akarsz engem elvezetni, hogy örömöm a tiéddel legyen egy! Ezt a szabadságot kínálod mindegyikünknek. Add, hogy felismerjük, én és testvéreim, akik hasonlók hozzám, hogy szükségünk van Rád! E szükségben ne legyünk szegények, gyávák, kishitűek, vagy világba beleáporodottak. Segíts, hogy képesek legyünk kitörni a magunk által szűkre szabott világunkból a Te színes és harsogón örömteli szabadságodra! Ámen