Bizony beleveszhetünk mind a tengerbe

2Sám 12,1-7a.10-17 - Elküldte tehát az Úr Nátánt Dávidhoz. Amikor odaért hozzá, azt mondta neki: „Két ember volt egy városban: az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt, a szegénynek azonban nem volt semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája, amelyet ő vásárolt és táplált, s amely nála, fiaival együtt nőtt fel, a kenyeréből evett, a poharából ivott, az ölében aludt, s olyan volt neki, mintha a lánya lett volna. Amikor aztán egyszer vendég érkezett a gazdaghoz, az nem akart a maga juhaiból s marháiból venni, hogy lakomát szerezzen a hozzá érkezett utasnak, hanem fogta a szegény ember bárányát, s azt készítette el eledelül a hozzá érkezett embernek.” Igen nagy haragra gerjedt erre Dávid az ellen az ember ellen, s azt mondta Nátánnak: „Az Úr életére mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte. Négyszeresen térítse vissza a bárányt, mivelhogy ezt cselekedte és könyörtelenül járt el.” Azt mondta erre Nátán Dávidnak: „Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe sem vettél engem, s elvetted a hetita Uriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. Ezt üzeni ezért az Úr: Íme, saját házadból támasztok bajt ellened, szemed előtt veszem el feleségeidet, és adom oda vetélytársadnak. Az le fog feküdni feleségeiddel a nap színe alatt. Te ugyanis titokban cselekedtél, én azonban egész Izrael színe előtt s a Nap színe alatt váltom valóra ezt a dolgot.” Azt mondta ekkor Dávid Nátánnak: „Vétkeztem az Úr ellen!” Azt mondta erre Nátán Dávidnak: „Az Úr meg is bocsátotta bűnödet: nem lakolsz halállal; mindazonáltal, mivel e dolog által alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal.” Nátán erre visszatért házába. Meg is verte az Úr azt a gyermeket, akit Uriás felesége szült Dávidnak, úgyhogy lemondtak róla. Erre Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért, majd böjtöt tartott Dávid, félrevonult, és lefeküdt a földre. Erre odamentek hozzá házának vénei, és unszolták, hogy keljen fel a földről. Ő azonban nem akart, s eledelt sem vett magához velük.

Mk 4,35-41 - Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra!” Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltették: „Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?” Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: „Csendesedj és némulj el!” Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: „Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: „Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?”

Bizony beleveszhetünk mind a tengerbe, és nem jutunk át a túlsó partra, ha hitünk kevés hozzá, hogy Istennel minden lehetséges. Mert magunk nem tudunk szembe szállni az elemekkel, azokkal a külső erőkkel, melyek ránk rontanak, melyek megfojtani akarják életösztönünket, és elértékteleníteni keresztségünket.

De mi, akarjuk-e minden áron megőrizni azt az isteni mivoltunkat, melyet igaz, hogy tudtunkon kívül, teljesen ingyenesen, ajándékként kaptunk? Miért is mondom ezt?

Milyen e-világi megfogalmazás ez! Hiszen, keresztényként, eredendő tényezőm az, hogy istengyermek vagyok. Vallom, hogy nincs élet Istenen kívül, Isten nélkül, Isten szándéka ellenére. Minden teremtés Isten kezének nyomát viseli magán! Akkor a bűn is? Nem, mert a bűn nem a teremtés része, hanem annak következménye. Van bűn, mert ahol a jó jelen van, ott a rossz is megjelenik. Nincs csupán jó. A jó fogalma sem lenne értelmezhető a nélkül, ami a rossz.

Nem az a pláne, hogy ingyen, és ajándékként kaptuk istengyermekségünket, hanem az, hogy isteni mivoltunk - Isten belénk lehelt lelke nélkül elértéktelenednénk. Pontosan arról mondanánk le, ami emberségünk krédója, meghatározója.

Ha csupán életemet féltem, mert tudom, hogy van halál, ami nem okvetlenül a megsemmisülés, akkor az gyávaság, azt mondja Jézus. És a gyávaság arra vall, hogy nincs hitem, Istenben, aki életen túl is megtart, felemel, életet ad, éltet. Az élet nem ez, amit élek, hanem csupán út, mely az életre vezet, ha úgy élek, mint aki istengyermek.

Ugye, nehéz ezzel az életszemlélettel azonosulni, amikor a világ – média, társadalom, politika, gazdaság, oktatás, stb. – pontosan az ellenkezőjét próbálja rám erőltetni, velem elhitetni, és nekem eladni.

De, ezen, nem kell csodálkozni, hiszen az anyagi világnak más az ösztöne, más a mechanizmusa, mert más a logikája. De nem kell értenem sem. Nekem Isten, velem való szándékát kell értenem, és ahhoz igazodni.

Segíts Istenem, hogy képes legyek mindarra nemet mondani, ami elvonja figyelmemet Rólad, szándékodról, és szeretetedről. Hogy képes lehessek engedelmeskedni neked! Ámen