Nagyon megdöbbentő, és elgondolkodtató Jézus figyelmeztetése.
2Sám 7,4-17 - Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Hiszen nem laktam én házban attól a naptól kezdve, hogy kihoztam Izrael fiait Egyiptom földjéről mind a mai napig, hanem sátorhajlékban jártam. Szóltam-e valahol, ahol Izrael fiaival jártam, Izrael valamelyik törzsének, amelyet népemnek, Izraelnek legeltetésével megbíztam, s mondtam-e nekik: Miért nem építettetek nekem cédrusházat? Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy, s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve. Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt, attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr. Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre. Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival. De irgalmasságomat meg nem vonom tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam színem elől, hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.” Így, egészen e szavak szerint, s egészen e látomás szerint mondta el Nátán mindezt Dávidnak.
Mk 4,1-20 - Később ismét tanítani kezdett a tenger mellett. Nagy tömeg gyülekezett köré, ő pedig a bárkába szállva leült a tavon, a tömeg pedig a parton maradt. Példabeszédekben sok mindenre tanította őket: „Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Jöttek az ég madarai és fölkapkodták. Egy másik köves helyre esett, ahol nem sok földje volt. Hamarosan kikelt, mert nem volt mélyen a földben, de mikor kisütött a nap, elfonnyadt, s mivel nem volt gyökere, elszáradt. Ismét másik a tövisek közé esett, és amikor felnőttek a tövisek, elfojtották, és nem hozott termést. A többi azonban jó földbe esett. Ezek felnőttek és gyarapodtak, végül termést hoztak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.” Majd ezt mondta: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg.” Mikor egyedül maradt, megkérdezte őt a vele levő tizenkettő a példabeszéd felől. Ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát, azoknak pedig, akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el, hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak, hallván halljanak, és ne értsenek; nehogy megtérjenek, és bűneik bocsánatot nyerjenek” [Iz 6,9-10]. Majd így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hát hogyan értitek meg majd a többi példabeszédet? A magvető az igét veti. Akiknél az ige az útszélre esik, azok, amikor hallják azt, mindjárt jön a sátán, és elviszi az igét, amely a szívükbe hullott. Hasonlóképpen amelyek köves helyre hullanak, azok, amikor hallják az igét, mindjárt befogadják örömmel, de nem ver bennük gyökeret, hanem csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkoznak. Mások pedig, amelyek a tövisek közé hullanak, azok, akik az igét hallják, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és más dolgok kívánsága betölti őket, s ezek elfojtják az igét, így az terméketlen marad. A jó földbe vetett magok pedig azok, akik az igét meghallják, befogadják és termést hoznak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.”
Nagyon megdöbbentő, és elgondolkodtató Jézus figyelmeztetése. „Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát, azoknak pedig, akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el, hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak, hallván halljanak, és ne értsenek; nehogy megtérjenek, és bűneik bocsánatot nyerjenek” [Iz 6,9-10]. Majd így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hát hogyan értitek meg majd a többi példabeszédet?” Jézus figyelmet követel attól, aki követni akarja Őt. Ha azt mondjátok, hogy követni akartok engem, mert mestereteknek tartotok engem, akkor nektek megadatik – pontosabban, már meg is adatott - az, „hogy ismerjétek az Isten országa titkát”. Ebben a tanításban is azt látom, hogy Isten az ember szabad akaratára építi a maga országát. Az, aki elköteleződik Jézus kinyilatkoztatása mellett, annak bűnei is egészen más elbírálás alá esnek. Mert azok mind azok, akik jó földek. De, azt a jó földet is érheti olyan durva, vagy közönséges, esetleg szándékolt beavatkozás, ami miatt a termés csupán harmincszoros lesz rajta. Ugye, ha a vetés után a földet túlzottan tömörítik, nehezebben fog az a mag kicsírázni. Később, esetleg fogyatékossággal. De ki fog kelni, és némi termést fog hozni.
Bizony, mindazoknak szól prófétája által az Úr, akik szabad akaratukkal elköteleződnek mellette, és nem vonják meg szándékukat utóbb sem, vagyis a jó föld minősítésére méltókká teszik magukat: „Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival. De irgalmasságomat meg nem vonom tőle”.
Istennek, erre az őszinte, állhatatos, kitartó és személyes elkötelezettségére számíthat, sőt, építhet mindenkor az ember. Vagyis, társulhatunk és vissza is térhetünk hozzá, mert Isten állandósága, örökkévalósága pontosan abban emeli Őt a teremtett mindenség fölé, és válik az ember számára szentséggé, hogy szövetsége, melyet felajánl, biztosít az ember számára, az valóban örökérvényű ígéret a részéről. Egyedül rajtam, az emberen múlik az, hogy kötöttségként élem e meg, vagy lehetőségemként azt, amit Isten kínál. Amíg ezen morfondírozom, addig nem köteleződtem el mellette, addig nem válok jó földdé.
Most döbbenek rá, hogy mit is jelent Isten számára az, amikor a teremtéskor kijelenti, rátekintve művére, hogy mindez jó (l.: Ter 1,4-31 között). Hiszen, az egész teremtést nyitottá akarta teremteni. Az ember szabad akaratára nyitottá. Minden annyit ér Isten teremtéséből, amennyit a szabad akarattal rendelkező ember számára jelent. Hogy, azok, akik megértik, elfogadják, jó földnek érzik magukat, azok gazdagságra lelhessenek Isten országában, mert terméshozókká teszik magukat. De azok, akik a teremtésből nem képesek Isten jószándékát kiérteni, kiérezni, és e szerint elfogadni létezésük értelmét, azok kirekesztik magukat abból, ami ebből a teremtettségből ajándékukká válhatna. Így, „akik kívül vannak”, azok számára minden csak példabeszédekben hangzik el, „hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak, hallván halljanak, és ne értsenek; nehogy megtérjenek, és bűneik bocsánatot nyerjenek” [Iz 6,9-10].
Az sem butaság, hogy a beavatásról a szülő az, aki dönthet. Pontosan az, akire a teremtés értése már rá lett bízva, aki már felérte Isten szándékát, és tudja, mert tudhatja, hogy mit kezdjen vele. Ő már képes elköteleződni, szabad akaratával felelősséget vállalni azért, aki a teremtés művében már társsá lett!
Bizony, a teremtés, és a teremtettség csodálata az embernek társában csúcsosodik ki. Benne válik minden világossá, mert benne van a teremtés aromája dúsítva, összesűrítve. Kifejeződve abból, hogy Isten mit miért, és pontosan mennyiben kívánja teljességgé változtatni azt, amit a teremtésben ki kíván fejezni a számomra.
Áldalak Istenem a bölcsességedért, amit rám bízol, ki ember vagyok, sértődött, sérült, mulandó. Mégis részévé lehetek a Te végtelen, örök, és csodálatos dicsőségednek, mert azt akarod, hogy értselek, és teljességedbe beleolvadhassak. Amit vágyok, és akarok, még ha nem is vagyok képes százszoros termésre! Köszönöm, hogy vagy, és léted létre akart hívni engem, hogy lehetőségem lehessen rá, hogy téged dicsőíthesselek, áldhassalak, hálával, örömmel, szabadon és gyönyörködve Benned! Ámen
