Pál megtérése óta lehet-e kétsége bármelyikünknek

ApCsel 22,3-16 - Ő pedig így szólt: „Zsidó ember vagyok, a cilíciai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem fel Gamáliel lábánál. Az atyák törvényének szigorúsága szerint nyertem oktatást, a törvény buzgó követője voltam, amint ti is azok vagytok ma mindnyájan. Ezt az utat pedig halálra üldöztem, megkötöztem és őrizetbe adtam férfiakat és nőket. Ezt a főpap és a vének mind tanúsítják rólam. Kaptam tőlük leveleket is, úgy mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket. Történt azonban, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen nagy világosság áradt rám az égből. Leestem a földre, és szózatot hallottam, amely azt mondta nekem:”Saul, Saul miért üldözöl engem?” Én pedig így feleltem:”Uram, ki vagy?” Ő azt válaszolta: „Én vagyok a Názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak szavát, aki velem beszélt. Erre én megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?” Az Úr pedig azt mondta nekem: „Kelj fel, és menj Damaszkuszba. Ott megmondják majd neked mindazt, amit tenned kell.” Mivel azonban a ragyogó fény következtében nem láttam, a kísérők kézenfogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű férfi, aki félte Istent a törvény szerint, s akiről az ottlakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, felkeresett, és mellém állva azt mondta nekem: „Saul testvér, láss!” Abban a pillanatban megláttam őt. Ő pedig így folytatta: „Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, és szavait a saját szájából halld. Tanúskodni fogsz mellette minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál. Most pedig miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, és hívd segítségül az Ő nevét!”

vagy

9,1-22 - Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre remegve és ámulva megkérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek?” Az Úr azt válaszolta neki: „Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: „Ananiás!” Ő pedig így felelt: „Itt vagyok, Uram!” Az Úr így folytatta: „Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.” Ananiás azonban azt felelte: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.” De az Úr azt mondta neki: „Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: „Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.” Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött. Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia. Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: „Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja őket a főpapokhoz?” Saul azonban mind nagyobb erővel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és tanúságot tett Krisztusról.

Mk 16,15-18 - Azután ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Pál megtérése óta lehet-e kétsége bármelyikünknek arról, hogy Isten képes bennünket arra használni, amire akar? Abban kell sokkalta inkább kételkednem, elbizonytalanodnom, hogy én mennyiben vagyok készséges engedelmeskedni. Vagy, egyszerűn elmegyek az orvoshoz, és azt követelem tőle, hogy gyógyítson meg. És amikor az megtörténik, akkor tovább már nem foglalkozom a dologgal. Azzal elrendeződött körülöttem minden.

Lehet, hogy érzéketlenekké lettünk Isten csodái iránt? Eltávolodtunk Istentől. Már azok sem tűnnek fel számunkra, akik neofiták, megtérők. Annyit mondunk erről a dologról, hogy az ő dolguk. De mi keresztények vagyunk. Majd ők is megismerik mi a vallás, mi a hit, mi az egyház. Majd mi megmutatjuk nekik! Bizonyos felsőbbrendűséggel kezeljük a dolgokat, melyeknek részesei vagyunk úgy, hogy ilyen módon őrizzük a magunk pozícióját. Pedig hihetnénk abban is, hogy talán még én is megtérhetek, ha engedem, hogy általam cselekvővé lehessen Krisztus! Pontosabban, aki megtérőként áll előttem, arra talán nagyobb figyelmet fordítva tükröm lehetne. Tanulhatnék tőle, esetleg rajta keresztül magam is megtérővé lehetnék.

De, ha az evangelizálásra, mint feladatra tekintek, ami nagyon szorosan kapcsolódik Pálhoz is, az Alpha kurzus gondolatát idézve, az evangelizálás típusairól az újszövetségre vonatkoztatva azt tanítja, hogy:

• klasszikus evangelizálás – hirdetés
• holisztikus[1] evangelizálás – munka
• erő evangelizálás – a Szentlélek

Az evangelizálás, vagy misszió, különböző formái kiegészítik egymást. Nem nélkülözhető egyik sem. De fontos, hogy mindenki azt a formát élje meg, ami számára személyes, könnyed és szívélyes. Vagyis, ami a személy számára kézenfekvő, nem igényel erőlködést. Persze, ez nem helyettesíti a bátorságot. A hitből táplálkozó bátorságot. Hogy képes legyek Krisztusért tenni – szóval, gondolattal, cselekvéssel. Ebben az állapotban fel kell ismernem, és meg kell engednem, hogy a Szentlélek működjön. Aktivitását kell kiegészítenem a hitemből táplálkozó bátorságommal. Meg kell jegyeznem, hogy ez a kiegészítés, amit én tehetek hozzá, teszi – teheti - teljessé, teljesültté a Szentlélek tevékenységét. Ha én ebből kimaradok, mert nem vagyok képes Hozzá társulni, akkor a Szentlélek ereje elvész, elértéktelenedik, jószerivel. Ellenben, ha készséget mutatok a megengedésre, vagyis engedem általam teljesülni, mely nem kényszerűségből, és nem erőből való működésem, akkor véghezviszi a Lélek Isten szándékát. Azonban a hitből fakadó bátorságot nem szabad összekeverni, összetéveszteni a kényszerűséggel. Ezért fontos az ima. Az imán keresztül helyezkedek bele Isten terébe. Érzékennyé teszem magam Isten szándékára. Amikor ez teljesül, akkor elmondhatom, hogy nem én evangelizálok, hanem általam a Lélek válik cselekvővé. Én csupán a cselekvő része vagyok, leszek így Istennek. Amikor az evangelizálástól idegenkedek, elutasítom magamtól, akkor Istennel való együttműködésre mondok nemet. Persze, ezt úgy értem, hogy ha az evangelizálás azon formáját utasítom el, amire én alkalmas lehetnék!

Köszönöm türelmedet Istenem, Atyám. Köszönöm, hogy csendben vársz, türelmesen, míg ráismerek, és végre elfogadom tőled az evangelizálásra való hívásodat. Segíts másokkal türelmesnek lennem, hogy segítsek nekik, és bátorítsam őket, hogy együtt lelkes apostolaiddá váljunk. Ámen