Isten nem vállal senkiért felelősséget.

1Sám 16,1-13 - Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: „Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, s gyere, hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz, mert annak a fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.” Azt mondta erre Sámuel: „Hogyan menjek? Hiszen meghallja Saul és megöl!” Azt mondta erre az Úr: „Vigyél magaddal egy borjút a csordából és mondd: Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Izájt pedig hívd meg a véresáldozatra és én majd értésedre adom, hogy mit cselekedj, s kend fel azt, akit majd mutatok neked.” Úgy is cselekedett Sámuel, ahogy az Úr azt mondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, elcsodálkoztak a város vénei és eléje mentek és megkérdezték: „Békés-e a jöveteled?” Ő azt mondta: „Békés! Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Tartsatok megszentelődést és gyertek velem, hogy bemutassam a véresáldozatot.” Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véresáldozatra. Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: „Nemde, máris az Úr előtt áll felkentje?” Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.” Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: „Ezt sem választotta az Úr.” Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: „Ezt sem választotta az Úr.” Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: „Ezek közül nem választott az Úr!” Majd azt mondta Sámuel Izájnak: „Ez az összes fiad?” Ő azt felelte: „Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.” Azt mondta erre Sámuel Izájnak: „Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.” Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szépszemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: „Kelj fel, kend fel, mert ő az!” Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.

Mk 2,23-28 - Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: „Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: „Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?” Aztán hozzátette: „A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Isten nem vállal senkiért felelősséget. De Isten döntései soha sem szűkmarkúak. Döntéseit nem vonja vissza, de kényes rá, hogy értsük szándékát, akaratát. Hiszen minden döntése az ember javát kívánja szolgálni.

Amikor azt mondom, hogy az ember javát akarja szolgálni Isten, akkor én azt értem ezen a jón, ami Isten akarata szerinti jó, az én számomra is. Én, pontosan ebben vagyok gyenge: hogy értsem, Isten mivel akarja az én javamat szolgálni, segíteni. Ez a meg nem értésem - és úgy gondolom, hogy ez általánosan elmondható az emberről, vagy mert kíváncsi sem vagyok Isten szándékára, vagy mert képtelen vagyok türelemmel, alázattal, szelídséggel, imádsággal, vagy bármi más okból, Isten velem és értem való szándékát kifürkészni, megérteni – teszi az én életem útját göröngyössé. Amikor Isten felkarol, akkor dombot mászok, mikor nem értem mi azzal a szándéka, hogy segítségemre siet, és éppen ezért megelőzöm gondolkodásomat, bölcsességemet döntésemmel, magamról alkotott ítéletemmel, akkor kerülök gödörbe. Hogy majdnem kitörik kocsim kereke.

Talán pontosan azért van így, mert sokszor – de erre próbálnak tanítani, kényszeríteni is sokszor, amiért senkit okolni mégsem akarok – a törvényt előrébb valónak tartom, mint a legfőbb parancsot: hogy szeretettel viseltessek, értsek és alkalmazzak minden törvényt! Ez az, amiben a keresztény neveltetésben sokszor a szülő is téved. Túlságosan komolyan akarjuk venni az életet, és attól féltjük gyermekünket, és magunkat is, hogy nehogy bűnbe essen, amiért engem is elő fognak venni. Inkább óvjuk meg a cselekvéstől, mint hogy elrontsa az életét. Ez a nagy tévedés. Mert nem tudunk mi senkit semmitől megóvni, nincs ehhez hatalmunk. Azonban elmondhatnánk, hogy mi hol tévedtünk, és mennyi bűnt követtünk el, amitől a gyermekünket sem tudjuk megóvni, azonban, azt tudnia kell, hogy mindig van Valaki, Aki kész megbocsátani. Mert a bűnt képtelenek vagyunk elkerülni, képtelenek vagyunk a jót és kizárólagosan jól tenni. Félre értjük, vagy félre vezetnek a körülményeink, óhatatlanul. Éppen ezért nem az a baj, hogy bűnt követünk el, hanem az a baj, ha nem hisszük el, hogy az a Valaki képes nekünk megbocsátani. Van kiengesztelődés, van bűnbocsánat, van irgalom! Ha így élek, így tekintek rá a másik emberre, és nem ítélettel; és nem ítélem el magamat sem, … Igen, akkor – nem hogy számíthatok, mert ez sem helyes értelmezése Isten szeretetének, amiből fakad irgalmassága, kiengesztelődésre és bűnbocsánatra való készsége, nyitottsága – válok alkalmassá arra, hogy elfogadjam Isten irgalmas szeretetét. Mely kész elvenni még az én bűneimet is; velem is kiengesztelődni, kiváltani gonoszságomat az Ő szeretetével. Felcseréli, kitörölni kész belőlem a rosszat, ha elfogadom tőle azt, hogy szeretete éltető erőmmé lehet!

Micsoda nagy dolog ez! Micsoda élmény! Így érthető az meg, hogy a tékozló fiú, amikor hazatér, megbánva tékozló tévelygő életét, az apa menyegzőt tart, örömünnepet, lakodalmat!

Ebben a közelségben élhetek Istennel! Ebben a személyességben lehetek Vele, Aki pontosan azért lett emberré, hozzám hasonlóvá – a bűnt kivéve -, hogy világossá tegye: igen van rá módom, hogy bármikor, talán amikor a legmélyebbre süllyedek magammal is konfrontálódva, az általa minősített életmódra válthassak, szentté is lehetek!

A legfontosabb pillanat az életemben az, amikor ennek a titoknak a felismerésére elvezetsz engem Istenem! Köszönöm Neked, hogy Te velem akarsz lenni. Akkor amikor bűneimtől szenvedek, de akkor is, mikor fájdalmamból kivezetni megengedem késznek érzem magam! Áldalak, dicsőítelek, magasztallak, hogy törvényeidet sem tartod olyan dolognak, amihez jobban kellene ragaszkodnom, mint a Te végtelen és túláradó, pazarlón nekem ajándékozott szeretetedhez! Ámen