Lehetetlen, elképzelhetetlen

1Sám 8,4-7.10-22a - Összegyűlt tehát Izrael minden vénje és elmentek Sámuelhez Ramátába és azt mondták neki: „Íme, te megöregedtél, s fiaid nem járnak útjaidon: rendelj királyt fölénk, hogy az bíráskodjon felettünk, mint ahogy minden nemzetnél van.” Nem tetszett Sámuel szemének a beszéd, hogy azt mondták: „Adj nekünk királyt, hogy az bíráskodjon felettünk.” Imádkozott tehát Sámuel az Úrhoz. Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: „Hallgass a nép szavára mindabban, amit neked mond, mert nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk. Elmondta erre Sámuel az Úr minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle, és azt mondta: „A következőkhöz lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtatok: fiaitokat elveszi, szekereihez rendeli, lovasaivá teszi, s a szekerei előtt futtatja; ezredeseivé és századosaivá teszi őket, velük szántatja meg mezőit, arattatja le vetéseit, készítteti el fegyvereit és szekereit. Lányaitokat kenetkészítőivé, szakácsnőivé és kenyérsütőivé teszi. Szántóföldjeiteket, szőlőiteket, legjobb olajfakertjeiteket elveszi és szolgáinak adja. Vetéseiteket s szőlőitek termését megtizedeli, hogy azt odaadja udvari tisztjeinek s szolgáinak. Rabszolgáitokat s rabszolgálóitokat, legjobb ifjaitokat s szamaraitokat elveszi, s a maga munkájára fogja. Aprójószágaitokat is megtizedeli, ti pedig rabszolgáivá lesztek. Akkor aztán majd jajveszékelni fogtok királyotok színe előtt, akit választottatok magatoknak, de akkor az Úr nem fog meghallgatni titeket, mert ti kértetek királyt magatoknak.” Ám a nép nem akart hallgatni Sámuel szavára, hanem azt mondta: „Nem! Legyen csak király felettünk, s legyünk mi is olyanok, mint minden nemzet: királyunk bíráskodjon felettünk, ő járjon élünkön, s ő vívja harcainkat értünk.” Amikor Sámuel meghallotta a népnek ezen szavait, elmondta őket az Úr hallatára. Erre az Úr azt mondta Sámuelnek: „Hallgass szavukra, s rendelj királyt föléjük.” Azt mondta azért Sámuel Izrael férfiainak: „Egyelőre menjen mindenki a maga városába.”

Mk 2,1-12 - Később újra bement Kafarnaumba, és elterjedt a híre, hogy a házban van. Sokan összegyűltek, úgyhogy már az ajtóhoz sem fértek, és hirdette nekik az igét. Közben odajöttek hozzá néhányan, akik egy bénát hoztak, négyen cipelték. Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és átlyukasztva azt, lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt. A hitüket látva Jézus így szólt a bénához: „Fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.” Ültek ott néhányan az írástudók közül is. Ezek azt gondolták magukban: „Hogyan beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint egyedül az Isten?” Jézus rögtön észrevette lelkében, hogy így gondolkodnak magukban, ezért azt mondta nekik: „Miért gondoljátok ezeket szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani a bénának:”Bocsánatot nyertek bűneid”, vagy azt mondani: „Kelj föl, vedd ágyadat és járj”? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani - ekkor a bénához fordult: - Mondom neked, kelj föl, vedd ágyadat és menj haza!” Az pedig mindjárt fel is kelt, fogta az ágyát, és elment mindenki szeme láttára, úgyhogy mindnyájan csodálkoztak, és dicsőítették az Istent. Ezt mondták: „Ilyet még nem láttunk soha.”

Lehetetlen, elképzelhetetlen, Isten nem lehet ott, ahol mi vagyunk, a hatalmasságok, az Ő hatalmának képviselői. Nem nyúlhat át Isten a mi fejünk felett. Az írástudók, mintha ilyesmiket gondolnának. De, hányszor vagyunk magunk is így. Amikor megérezzük, hogy ránk bíz valami feladatot Isten, vagy úgy gondoljuk, hogy a mi jogunk Isten nevében ezt, vagy azt tenni, és amikor más lép oda, hogy Isten nevében cselekedjen, akkor rossz szemmel nézünk rá. Talán kritizáljuk, vagy talán még szidjuk is, vagy lejáratni próbáljuk.

Jézus sietve elmondja tettének értelmét, lényegét. Több dologról is beszél: többről van szó, mint arról, hogy a testi betegséget gyógyítja meg. Amit nem láthatunk, hogy a bűnök bocsánatát nyújtja! Csak másodsorban hívja fel önmagára a figyelmet, és önmagán keresztül az ember lehetőségére: „az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani". Ebből a mondatából ered az, amikor elküldi tanítványait azzal, hogy menjetek, tanítsatok, és gyógyítsatok az én nevemben! Isten, a hatalmából nem tart meg magának semmit, ha azzal az embert megmentheti. Vagyis: Isten nem tagadja meg az embertől isteni erejét, ha azzal az ember tisztelettel, alázattal, és mások gyógyítására kész, anélkül, hogy visszaélne Isten hatalmával! Még akkor is, ha közbenjáróként kész e cselekvésre az ember. Mert megesik rajta a szívünk, vagy látjuk azoknak hitét, stb. Vagyis, ami felindítja bennem azt a mély emberi együttérzést, amiből kifakad az ima, a könyörgés, az esengés, az Úr, a Krisztus felé fordulásom, hogy tegyél már valamit érte, neki engedd el a büntetését, hogy szolgálatodra lehessen, és ne akadályozza abban a bűne, vagy mások vétke.

Jézusom, adj erőt, bátorságot nekem, hogy hitemben megerősödve, képes legyek neveddel és nevedben szeretettel szolgálni, a Mennyei Atya dicsőségére! Ámen