Ma, ebből az evangéliumból elég, ha
1Jn 3,7-10 - Fiacskáim, senki meg ne csaljon titeket! Aki igazságot cselekszik, az igaz, mint ahogy ő is igaz. Aki bűnt cselekszik, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa. Mindaz, aki Istentől született, bűnt nem cselekszik, mert isteni mag van benne, és nem vétkezhet, mert Istentől született. Erről lehet megismerni, hogy kik az Isten fiai és kik az ördög fiai. Mindaz, aki nem igazságot cselekszik, és aki nem szereti testvérét, nem Istentől van.
Jn 1,35-42 - Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: „Íme, az Isten Báránya.” A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: „Mit kerestek?” Azt felelték neki: „Rabbi – ami Mestert jelent –, hol laksz?” Ő azt mondta nekik: „Gyertek és nézzétek meg.” Elmentek tehát, és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: „Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla).
Ma, ebből az evangéliumból elég, ha csak nekem szólóan hallom meg keresztelő János szavát. Nekem akarja mondani, hogy én vegyem észre: „Íme, az Isten Báránya.”
Itt él velem, ma is, az, aki által figyelmeztet engem Isten, az Atya. És ő nem más, mint Ferenc pápa, aki a minap Fáber Péter elődjének kanonizálása kapcsán, rá utalva valami rettenetesen mély, fontos, és időszerű gondolatokat mondott. Úgy tűnik, hogy néhány jezsuita rendtársának mondta. De nem! Nekem, és mindegyikünknek mondja, akik követni akarjuk Jézust!
Ferenc pápa beszédében hivatkozik Fáber Péterre, de azért, hogy én meghalljam Isten üzenetét, Aki hozzám akar szólni. Nem ismerem Fáber Pétert, de úgy gondolom, hogy nem is kell. Elég, ha Ferenc pápa szavaiból az Atyának szavait meghallom, magamévá teszem, életre váltom. És kérem a szentet, hogy legyen segítségemre, ismeretlenül is. Társam Jézus Társaságában, Jézussal közösségben. Most ide idézem a Magyar Kurír hasábjairól a szavait, de úgy, ahogy én hallom Istent, Aki hozzám szól.
Homíliájában Ferenc pápa Szent Pál szavait idézte: „Ugyanaz az érzés legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt. Ő, isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött” (Fil 2,5-7). Mindenki, akik követik Jézust, magukévá kell tenniük Jézus érzéseit, úgy kell gondolkodniuk, ahogy Ő, úgy látni, úgy haladni, ahogy Ő.
Jézus szíve egy olyan Isten szíve, aki szeretetből kiüresítette önmagát. Minden-kinek, aki követi Jézust, készen kell állnia, hogy kifossza önmagát. Erre vagyunk hivatottak, hogy megalázkodottak, kiüresítettek legyünk, olyan emberek, akik nem énközpontúak, mivel a Társaság középpontja Krisztus és az ő Egyháza. Isten pedig a Deus semper maior (Minden képzeletemet felülmúlónál nagyobb!), aki mindig meglep minket. És ha a meglepetések Istene nincs a középpontban, akkor a Jézus Társasága irányt téveszt. Ezért Jézus követőnek lenni azt jelenti, hogy nyitott gondolkodásúak vagyunk, akik mindig Isten nagyobb dicsőségét tartják szem előtt, aki szüntelenül meglep bennünket. Ez a mi szent és szépséges nyugtalanságunk!
De mivel bűnösök vagyunk, megkérdezhetjük magunktól, hogy szívünk vajon megőrizte-e a keresés nyugtalanságát vagy elsorvadt? Hogy még mindig feszültségben van-e, hogy nem állapodott-e meg, nem zárkózott-e be önmagába, hanem még mindig az Isten népével együtt zarándokolás ritmusára ver-e? Keresni kell Istent, hogy megtaláljuk, és meg kell találnunk, hogy keressük Őt, újra és újra. Csak ez a nyugtalanság ad békét egy Jézust követő szívének, ez az apostoli nyugtalanság, nem szabad belefáradnunk a kérügma hirdetésébe, a bátor evangelizálásba.
Ez a nyugtalanság fűtötte Fáber Pétert is, a nagy vágyak emberét. Szerény, érzékeny ember volt – mint te, aki mély lelki életet élt és könnyen barátságot kötött mindenkivel – idézte elődjét Ferenc pápa (XVI. Benedek, 2006. április, beszéd a jezsuitákhoz). Mindazonáltal nyugtalan, határozatlan, örökké elégedetlen lélek volt. Szent Ignác vezetésével megtanulta ötvözni nyughatatlan, de egyben kedves és finom érzékenységét a döntéshozatal képességével. (Te is hasonlítasz Rá!) Nagy vágyakat táplált magában és ezeket vállalta. Sőt, éppen a nehézségekben mutatkozott meg számára az igazi tettre kész lélek.
Az autentikus hit mindig magában hordozza a vágyat, hogy megváltoztassuk a világot. Íme a kérdés, amit föl kell tennünk magunknak: nekünk is vannak nagy elképzeléseink, lendületünk? Mi is vakmerőek vagyunk? Magasra törnek álmaink? A buzgóság emészt minket (vö. Zsolt 69,10)? Vagy középszerűek vagyunk és megelégszünk laboratóriumi apostoli terveinkkel? Mindig jusson eszünkbe: az egyház ereje nem önmagában és szervezőkészségében lakozik, hanem Isten mély vizeiben rejtőzik. És ezek a vizek fölrázzák vágyainkat, a vágyak pedig kitágítják szívünket. Épp úgy, mint Szent Ágostonnál, nem igaz? Imádkozni, hogy vágyakozzunk, és vágyakozni, hogy kitágítsuk a szívünket. Fáber Péter éppen a vágyaiban hallotta meg Isten hangját. - Hallod te is, amit mondok?
Az a mély és őszinte vágy fűtötte, hogy „kitáguljon Istenben”: teljesen Istenre koncentrált, és ezért tudott menni az engedelmesség szellemében gyakran gyalog is bárhová, szerte Európában, és tudott párbeszédet folytatni mindenkivel kedvesen, hirdetni az evangéliumot. Eszembe jut most a kísértés, amely talán minket és sokakat érinthet, hogy összekapcsoljuk az evangélium hirdetését az inkvizíciós bántalmazással, az elítéléssel. Nem, az evangéliumot finoman, testvériesen, szeretettel kell hirdetni! – figyelmeztetett a Szentatya.
Fáber Péter Istenhez való közelségében megértette, hogy a belső tapasztalat és az apostoli élet mindig együtt járnak. Visszaemlékezéseiben írta a szív első megmozdulásáról: azt kell kívánni, ami lényeges és eredeti, tehát az első helyet Isten keresése kell, hogy betöltse. Fáber Szent Péter hagyta, hogy Krisztus foglalja el szíve középpontját. Csak akkor juthatunk el a világ perifériáira, ha Istenre összpontosítunk. Ő pedig megállás nélkül utazott, az Úr hirdetésének vágyától hajtva. Ha mi nem tápláljuk ezt a vágyat, akkor imába kell mélyednünk és csöndes buzgalommal kérnünk az Urat, Péter testvérünk közbenjárására, hogy jöjjön vissza, és nyűgözzön le minket. Istennek ezt a vonzereje hajtotta a szentet valódi apostoli "őrültségekre."
Mi mindannyian kicsik vagyunk, bűnösök vagyunk, de a Jézus nevét viselő Társaság keresztje alatt akarunk harcolni. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy kívánjuk és megéljük Krisztus érzelmeit, aki kiüresítette önmagát. Ahogy Fáber Szent Péter írta: „sose keressünk ebben az életben olyan nevet, amely nem kapcsolódik Jézuséhoz”. (http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-jezsuita-nyugtalan-ember-mert-faradhatatlanul-keresi-istent-videoval
„Íme, az Isten Báránya.”, aki itt jár közöttünk, hogy meglepjen, hogy középszerűségünkből kimozdítson, hogy szeretetével szeretetre bírjon, engem. Igen, Ő most is hív: „Gyertek velem, és nézd meg, hol vagyok, hogy élek, és hogy vagyok. Hogy milyen életre hívlak téged. A velem való élet számodra a minden. Mindent neked akarok adni abból, amit nekem adott az Atya!”
Jézusom, Ferenc pápa szavai nyomán, bölcsessége ajándéka által add meg nekem, hogy Benned múljon, Benned teljen életem, míg egészen be nem töltesz, hogy Veled egy lehessek az Atya szeretetében és ismeretében! Ámen
