Ti is lássátok, és ti is higgyetek!

1Jn 1,1-4 - Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről - mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk -, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.

Jn 20,2-8 - Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.

Ti is lássátok, és ti is higgyetek! Soha nem állhatok meg itt. Pontosítanom kell: mi az amit láthatok? Amit látok, az miben szolgál az én hitem megerősítésére?

Tulajdonképpen a kincsem nem az, hogy láthatok, hanem az, hogy azt láthatom, ami hitemben megerősít. Mégpedig, az Istenhitemben. Ami nem egy állandósult állapot, hanem valami olyan, ami örökös változáson megy át. Hol erősödik, hol elbizonytalanodik. Hol dolgoznom kell vele, hol örömömre szolgál.

Azt mondja János, hogy „amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk”. Az apostolokkal közösségre juthatok! Ami önmagában is egy szédítő dolog, hiszen ők azok akik - mint Jézus, a tőle kapott hatalom által hasonló furcsa dolgokra is képesek – irigylésre méltók, hogy személyesen ismerhették Jézust, így elmondhatnak olyan benyomásokat, olyan tapasztalatokat, amelyeket csak ők ismernek. Ráadásul, nem kétséges, hogy közösségben vannak a Fiúval, és általa az Atyával is. Abban a természetes és közvetlen közösségben, amire közvetlenül a Fiú által juthattak.

Azt is be kell ismernem, meg kell vallanom, hogy az apostolok személyes, Jézus Krisztussal való közösségét, nem minden püspökön keresztül vagyok képes megtapasztalni, megérezni. Bizony sok elmélkedést, tűnődést, gondot okoz számomra, hogy ez mennyiben az én bűnöm, ami megakadályoz, és mennyiben az illető személyiségi zavara az ok. Milyen nehéz idealizálás nélkül ragaszkodni, közelíteni az apostolokhoz! Ugyanakkor az is eszembe jut, pontosan Jánost szemlélve, hogy mennyire lehetett ő a kedves tanítvány, aki érzelmeivel, lángoló szeretetével kapcsolódott Jézushoz. Illetve, Jézus is közel engedte a szívéhez Jánost. Amiből arra merek következtetni, hogy az apostolokkal való közösségem is alakulhat, alakíthatom elméleti tudatossággal, de érzelmekkel, idealizált módon is. A magam személyiségének megfelelően, és pillanatnyi lelki állapotom szerint.

Ha, az apostolokkal közösséget alkotok, ami feltétlenül szeretet közösséggé kell legyen, akkor az ebből növekedő hitem eredménye, hozadéka az lesz, hogy „az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal” is közösségben leszek! És, tulajdonképpen az, hogy a tizenkettő közül ki az, aki ebbe a közösségbe bevezet engem, már annyira nem is lényeges. Valószínűleg azt a személyt fogom választani, aki számomra, az én személyiségemhez jobban illik. Hogy honnan érkezem a jászolhoz? Keletről, vagy a pusztából? Északról, avagy nyugatról? Teljesen mindegy. Az apostol arról beszél, hogy számukra, örömükre az válik, ha látják, hogy sikerült átadni a maguk tapasztalatát, hitét, amit látással és hallással, a kezdetektől valóról tudnak! Ez egy nagyon fontos, hogy nem véleményt akarnak átadni, hanem „az élet Igéjéről” akarnak tanúságot tenni a számunkra! „Mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk”! Olyan dologról beszél ő, amiről értenünk kell, hogy nem vitatható, nem vonható kétségbe, egyszerűen, alázattal, hódolattal tudomást kell venni róla, mert megkerülhetetlen tény! Apostolok nem katalizátorok, hanem egyszerűen tanuk, akik közvetlen barátaink lehetnek. Szent János apostol, nekem tetszik a Te tanúságod, vezess, hogy egyre közelebbi barátságra juthassak Jézussal is! Ámen