No lám. Isten a mi kishitűségünk ellenére is

Mal 3,1-4.23-24 - Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, - mondja a Seregek Ura. - De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat, és mint az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak, és tetszeni fog az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint a hajdankor napjaiban, és mint a régi esztendőkben. Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz s a fiúk szívét atyáikhoz, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.”

Lk 1,57-66 - Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: „Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: „De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: „Mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Úr keze volt vele.

No lám. Isten a mi kishitűségünk ellenére is véghezviszi szándékát rajtunk és általunk. Milyen jó, hogy így van ez. Milyen jó, hogy Isten jobban bízik bennünk. Sőt, bátrabban mer használni bennünket a maga céljai eléréséhez, mint ahogy mi mernénk számítani magunkra. De, mikor erre ráébredünk, észrevesszük, bizony örömünk sokkal nagyobb, és még hitünkben is megerősít a felismerés.

Malakiás szavait ide látom passzolni: „Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat, és mint az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot”. Mit nevezhetünk áldozatnak? Talán minden áldozattá lehet, amivel Isten dicsőségét szolgálom. Nem gondolnám, hogy áldozatot csak és csupán a papok, és kizárólag a templom falai között mutathatnak be.

Áldozattá, Isten oltárán elégő örök áldozattá lehet egy emberélet, melyet szürke egyszerűségében, engedelmességben, nagy tettek nélkül élünk meg. De hasonlóan, áldozat lehet az is, ha, mert képességem van rá, és alkalmam is, megteszek valami kimagasló dolgot, azon túl, hogy az hasznomra válik, de, hogy használjak vele másoknak, felajánlva azt Isten szolgálatára. Ahogy a bölcsességek könyve írja: „A fazekas azon fárad, hogy az agyagot gyúrással képlékennyé tegye, és sok mindent készít belőle használatunkra. De ugyanabból az agyagból olyan edényeket is formál, amelyek tisztes célra szolgálnak, és olyanokat is, amelyek az ellenkező célra valók, mind ugyanolyan módon. Ám hogy milyen célra szolgáljon, azt a fazekas dönti el. És így rosszra fecsérelt fáradsággal ugyanabból az agyagból hiábavaló istent készít, aki nem sokkal előbb maga is földből lett, és rövid idő múltán oda tér vissza, ahonnét vétetett, amikor majd visszakövetelik tőle a kölcsönbe kapott lelket. De nem gondol vele, hogy hamarosan elmúlik, sem azzal, hogy rövid az élete. Inkább versenyre kel az arany és ezüstművesekkel, utánozza az ércöntőt, és nagyra van azzal, hogy csalóka képeket készít. Hamu a szíve, pornál hitványabb a reménye, és az élete értéktelenebb az agyagnál, mert nem ismeri azt, aki alkotta, és aki tevékeny lelket lehelt bele, és belelehelte az élet leheletét. Ehelyett azt hiszi, hogy létünk csak játék, életünk meg hasznot hajtó vásár. Mert – azt mondja – mindenünnen, még a rosszból is hasznot kell húzni. Az ilyen mindenkinél jobban tudja, hogy vétkezik, amikor a föld agyagából egyszerre törékeny edényeket és bálványokat csinál.” [Bölcs 15,7-13]

„A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.” [1Kor 12,4] Lám, a kérdés tehát az, hogy a magam ajándékba kapott képességeit, lehetőségeit, alkalmait, a lelki adományaim szerint használom-e fel, vagy netán pontosan azok ellenében!

Erzsébet és Zakariás ellenszegülhetett volna Isten szándékának? Bizony, kijelenthették volna, hogy mi már, ha eddig nem, hát már ezután nem is akarunk gyermeket. Akkor talán Zakariás örökre néma maradt volna. De Isten felkérésére még számtalan más választ is adhattak volna, ami ellenkezik Isten szándékával.

Mi az Isten szándéka az én életemmel, az én életemben? Úgy gondolom, hogy attól bűnös világ a mai, hogy egymás felmentjük, vagy igazoljuk, esetleg bátorítjuk abban, hogy ne vegyük, ne vehessük észre azokat a jeleket, amelyeket Isten próbál közölni velünk. Azért, hogy velünk és általunk véghezvigye a tervét. És bizony ebben nem különbözik e világ embere a keresztényektől. Vagy pontosabban a kereszténység, az e világ emberétől. Elmosódtak a határok, a lelki adományok ismerete bennünk! Ebben kellene megújulnunk. Hogy a hitünk legyen életünk kormányzója!

Istenem, nem akarom szabad akaratomat megtartani, ha az a Te terveid megvalósítása ellenében az enyém. Segíts, és alakíts, kishitűségem ellenében is, hogy önmagam megvalósítása ellenében, a Te országod építésének lehessek elkötelezettje, hűséges és állhatatos szolgálója! Ámen