Isten véglegesen kimondja, kifejezi, hogy elkötelezett az ember mellett

Jer 23,5-8 - Íme, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak; királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk. Azért íme, jönnek napok, - mondja az Úr, - amikor nem mondják többé: „Él az Úr, aki felhozta Izrael fiait Egyiptom földjéről!”, hanem: „Él az Úr, aki felhozta és elvezette Izrael házának ivadékait észak földjéről és minden országból”, ahová elűztem őket; és a saját földjükön fognak lakni.”

Mt 1,18-24 - Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni” [Iz 7,14]. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Isten véglegesen kimondja, kifejezi, hogy elkötelezett az ember mellett. Kiengesztelődik, megbékél Isten azzal, hogy az ember számára nem természetes az, nem magától értetődő az, hogy Isten a szeretet, és minden mit teremt, szeretetében teremt. Ami Isten önkifejeződése. De, hogy a szeretet magától értetődő természete az, hogy ne maradjon viszonzatlan. Vagyis, hogy a szeretet a viszonzásra hagyatkozik. Mindig a másikra irányul, személyes. De éppen azért, mert személyes, viszonzásban teljesül.

A szeretet gazdagsága nem önmagában van, hanem abban, hogy életet fogan. Vagyis, életre kelti a viszonzást, a viszonyt, a viszonyultságot. Az Isten a teremtett valóságában nem kíván főszerepelő lenni. Megmarad a Lélek formájában, de Emmánuelként akarja tudtára adni a világnak, hogy önmaga a teremtésében hasonlatosságára teremtett emberben akarja a teremtést folytatni. Az ember társa lett végérvényesen Istennek!

Jézus Krisztus születése tulajdonképpen Isten végérvényes döntésének kifejeződése, mellyel megpecsételi, véglegesíti, egyértelművé teszi akaratát, szándékát.

Ezt, emberi módon ilyen egyszerűen lehet kifejezni: „Velünk az Isten”! Ezzel kell nekünk, embereknek valamit kezdeni. És ez a valami lehet a feleletünk Isten felénk, ránk kiáradó szeretetére. Nem lehet elintézni egy vállrándítással, hogy na és. Mert, ha ezt teszi az ember, akkor azzal azt fejezi ki, hogy nem érti meg a szeretet lényegét. Vagyis, annak adok hangsúlyt, hogy élősdi vagyok. Elfogadom azt, amit kapok, de irigyen, önzőn magam javára elpazarolom, viszonzására nem tartom magam érdemesnek. Igen, bizony, ez azt jelenti – merem tovább gondolni – nem értem meg – nem nőttem még fel - a magam méltóságára. Arra, hogy az ember Isten társa! Életben és halálban. Bizony, nem kevesebb az ember: Isten jelenlétében az, Aki van! Isten természetben, kézzelfogható anyagi minőségben megtapasztalható mivolta az Ember! Ha az ember szellemi képességével, tudatosult valóságában, szívével és lelkével ennek a ténynek az elfogadására hajlandó. Ellenkező esetben az ember – személyében - önmagát taszítja állati sorsba. Pontosabban annál is mélyebb sorsba, mely a tudattalan, élettelen, élhetetlen megsemmisült állapot. A vallásos világ ezt nevezi kárhozatnak. Mely nem hely, hanem az élettől idegen állapot. A születésszabályozás, az eutanázia, és minden élettől idegen döntése az embernek pontosan erről szól, hogy kárhozatra ítéli magát az, aki Isten társául lett kiválasztva, az anyagi világ felett álló intelligencia, az Isten által!

Ez olyan dolog, mint, amikor valakit a jótevője, barátja kitüntetne, megajándékozna, de, az az illető, nem fogadja el, visszautasítja az ajándékot. Vagyis a barátságot - ami szeretet – elutasítom bármi okból.

Persze, tudom, hogy ez az egész gondolatmenetem abból ered, hogy tudomásom van róla Istenem, hogy mennyire szeretsz, és, hogy én ezzel a szeretettel valamit szeretnék kezdeni. Valamit viszonozni próbálok. Mert jó nekem Uram, a Te szereteted, elfogadom, és Veled akarok közösségben lenni, maradni. Sőt vágyok rá, hogy erről az örömömről más is tudomást szerezve, ráérezzen a maga örömére, Veled való közösségére. Mert azt a szeretetet, amit én kapok tőled, azt szeretném megosztani másokkal, hogy életünk legyen Benned! Szentlélek Úr Isten legyél e gondolatok ápolója, gondviselője, hogy termékennyé váljanak ott, ahova hullanak. A Te dicsőségedre Uram, aki minden teremtés, és szeretet Vagy! Ámen