A várakozás vaksága. Vagy,

Sir 48,1-4.9-11 - Illés próféta jött ezután; tűzhöz volt hasonló, - a szava lángolt, mint a fáklya -, éhínséget hozott rájuk, és megfogyatkozott a száma azoknak, akik gonosz akarattal bosszantották, és nem tudták szívlelni az Úr parancsait. Az Úr szavával elzárta az eget, és három ízben tüzet hozott le az égből. Ilyen dicső volt Illés a csodáival! Ki is dicsekedhetne hozzád hasonlóan, aki felvitettél tüzes forgószélben, tüzes ló húzta kocsin, akiről meg van írva, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját. Kiengeszteled az apa szívét fiával, és helyreállítod Jákob törzseit! Boldogok, akik meglátnak téged, és barátságoddal dicsekednek.

Mt 17,10-13 - Ezután a tanítványok megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy Illésnek előbb el kell jönnie?” Ő ezt felelte: „Illés valóban eljön, és helyreállít mindent [Mal 3,23-24], sőt, mondom nektek: Illés már eljött, s nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit csak akartak. Éppígy az Emberfia is szenvedni fog általuk.” Akkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

A várakozás vaksága. Vagy, vakon várakozni. Tulajdonképpen az kevés, ha evilági létemből szemlélem a szentírást, és ebből ered a várakozásom. Ha a Szentírás nem jelenti Isten üzenetét, és benne az Atya várakozását rám, a Fiú áltak kiközvetítve hozzám, akkor rossz úton járok. Akkor tévedésben élek. Pontosan Isten meg nem értése okozza az Emberfia számára a szenvedést.  De, mely szenvedést, én, az értetlen ember okozok számára. Tévedések között szenved a világ! Mert nem ismeri fel Isten jelenlétét, jelenvalóságát.

Én vagyok az, aki a teremtést magamban hordozom, és a teremtésre alkalmasságommal Istent! Vagyis, Istent nem rajtam kívül kell keresnem, kutatnom. Nem a távolban,  a misztikumban, hanem a magam jelenvalóságában. Nem én vagyok az Isten, de Isten általam akar jelen lenni a világban. Pontosan ezért beszél Jézus az alázatról, és a szelídségről. Hiszen nekem kell Isten jelenlétére megengedővé lennem.

Ez a gondolkodás, ez a szemlélet, talán nem áll távol a keresztény vallások hivatalos szemléletétől. Mégis, azzal, hogy kifejezésekkel, szókészletével megmerevíti a gondolkodást, az értelmezést és az értést bénítja meg. Még talán az egyház tanítói sem merik a gondolkodásuk szabad és megengedő értelmezését, nehogy eretnekségnek tűnjék, vagy értelmezzék.

Jézus soha nem mélyült el mondatai értelmezésében, magyarázkodásában. Azonban azt mondta, hogy majd elküldi ... „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek." [Jn 16,12-13]

Tehát, a Lélekre, és az emberre bízza a megértést. Mi emberek pedig diktatórikus rendet szabunk az értelemnek. Meg akarjuk mondani egymásnak, hogy mit és hogyan halljunk meg a Szentlélek vezetését. Vagyis: nem teret engedünk a Szentléleknek, hanem teret szabunk. Meg akarjuk mondani Isten Szent Lelkének, hogy hol, mennyire, és mit és ki által közöljön. Lehet ezt, szabad ezt tenni? Hiszem, hogy a Lélek itt lebeg felettünk, közöttünk, ahogy lebegett a teremtés kezdetén is. Csak az ember, az egyház tudata nem engedi, hogy szabadon áramolhasson. Farizeusi módon uralkodni próbálunk Istenen.

Istenem ne hagyd, Te hatalmasabb vagy az embernél, igaz, amennyivel hatalmasabb, annyival alázatosabb, szelídebb és megengedőbb is. Enged értenem, és segíts, hogy Hozzád hasonulni lehessek képes! Szabadokká, szentekké lehessünk a Te bölcsességed iránt. Ámen