Nem a jó-cselekedetek fontosak

Bölcs 18,14-16, 19,6-9 - Mert mialatt mély csend borult mindenre, s az éjjel sietős útja közepén tartott, mindenható igéd az égből, királyi trónodról, ott termett a pusztulásra szánt föld közepén mint egy zord harcos. Vissza nem vonható parancsodat hordozta éles pallos gyanánt, ott állt és betöltött mindent halállal, az eget érte, miközben a földön állt.

Az egész teremtés ugyanis teljesen ujjáalakult természetében, hogy parancsaid szolgálatára álljon, és gyermekeidet sértetlenül megóvja. Mert felhő árnyéka borította táborukat, s ott, ahol azelőtt víz állt, szárazföld bukkant elő: jól járható út a Vörös-tengerben, zöldellő mező a nagy mélység közepén. Átvonult rajta az egész nép kezed oltalma alatt, és bámulatos csodáidat szemlélte; legelésztek, mint a lovak, szökdeltek, mint a bárányok, és dicsértek téged, Uram, aki megmentetted őket.

Lk 18,1-8 - Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: ,,Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte:"Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!'' Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: ,,Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.''' Azután így szólt az Úr: ,,Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?'

Nem a jó-cselekedetek fontosak, hanem, hogy cselekedeteink Krisztusba oltsanak bennünket! Krisztusba oltó cselekedet pedig az ima. Demit kezdjek azzal, hogy " szüntelen kell imádkozni"? Hiszem, hogy az ember élete, ha Isten jelenlétének tudomásulvételében zajlik, akkor bármi és minden válhat imádsággá. Mindent végezhetek úgy, hogy azt Isten nevében, és Istennek szentelve teszem.

Mert, íme, még az éj sötétje borul ránk. De remélhetem-e a hajnalt, a reggelt, és az új napot? Várhatom-e azt, hogy érdemes lehet újra gondolni mit tettem jól, esetleg rosszul? Miben kell változtatnom akár csak véleményemet, vagy tetteimen?  Vagy késő már, többé meg sem tehetem? Ugye, hogy reményem kell ahhoz, hogy lehet? Hálát kell adnom, hogy lehetséges még, lehet még lehetőségem újra gondolni. És kapok rá lehetőséget, hogy bocsánatot kérjek, vagy netán, megbocsássak. Illetve megtegyem, amit elmulasztottam. Még nincs késő! Van még időm! Hát siessek Isten elé, imádni Őt, dicsőíteni mindazért, amire ad számomra esélyt, pedig talán, én már nem is adnék magamnak.

"Az egész teremtés ugyanis teljesen ujjáalakult természetében", jegyzi meg a próféta. Rácsodálkozni arra, ami eddig természetesnek tűnt. Bírok, merek? Készen vagyok rá? Hiszek annyira magamban és Istenben, hogy én fontos lehetek a számára? Vagy gőggel, önmagam teljességében ámítom magam? Ha teljességemet érzem magamon, akkor az a magam érdeme? magam teremtettem meg azokat a körülményeket, amiben ezt a teljességet magamnak tulajdonítom? Hogy mennyire ingoványos talajon lépkedünk, egyik pillanatról a másikra minden megváltozhat. El bírom ismerni, hogy kegyelmi állapotomért bármi keveset tehetek, és csak hálára vagyok kötelezve?

De, ha ez megy is, mi van a kérésekkel? Mennyire vagyok kitartó abban? Hol mutatkozik meg a hit, az állhatatosság, az alázat, a türelem mások felé, és magammal szemben is? Ja persze, meg Istennel kapcsolatban is? Előbb feladom, és átváltok számonkérésbe? Akkor mennyire hiszek Isten végtelen szeretetében?

Itt az új nap, lám. Mit kezdek vele? Mire használom fel? Hogy szerezzek magam hasznára belőle valamit, vgy, hogy magamat hozzá adjam az Isten áldotta napjához? Gazdagíthatom, bizony, egy maréknyi szeretettel. Ha markomat nem ökölbe szorítom, hanem kinyitom, mások felé. Talán egy simogatásra, egy kézfogásra, vagy, hogy valakinek bármit is adjak vele magamból? Nehogy azért nyissam ki a markomat, hogy csak kérjek! De, köszönöm Uram, hogy Te kérés nélkül is adsz, bőséggel, azt is, amire nem is számítok! Ámen