Át kell mennünk a halálon, nincs mese

Róm 8,1-11 - Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. Mert a Krisztus Jézusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Ami ugyanis lehetetlen volt a törvénynek, mert a test erőtlenné tette, azt Isten - aki elküldte a bűn miatt saját Fiát a bűn testéhez hasonló testben -, elkárhoztatta a bűnt a testben, hogy a törvény rendelése beteljesedjék mibennünk, akik nem élünk test szerint, hanem lélek szerint. A testi ember ugyanis a testi dolgokra törekszik, a lélek embere pedig a lelkiekre törekszik. Mert a test törekvése a halál, a lélek törekvése pedig élet és béke, mivel a test törekvése ellenszegülés az Istennek, mert nem veti alá magát Isten törvényének, hiszen nem is képes rá. Márpedig a testi ember nem lehet kedves Isten előtt. Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt, de a lélek él a megigazulás által. S ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

Lk 13,1-9 - Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.” Aztán ezt a példabeszédet mondta: „Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: „Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: „Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.”

Át kell mennünk a halálon, nincs mese. Ha, élni akarunk. De hát, akkor a halál nem lehet irtóztató, félelmet keltő dolog. Szükséges! Tehát, aki valóban életre született - vagyis, hogy akiben benne lakik Isten lelke - az úgy természetes, hogy vágyakozza a halált. Na persze, a természetes halált. Ami ha fájdalommal jár, akkor azért azzal, hogy a vajúdás fájdalmával új életre szülessen. Itt, a fájdalom széles spalettájára gondolhatunk. Mert el kell tudnunk veszíteni mindazt, ami ehhez az élethez láncol, ebben az életben örömet okoz.

De Azért, Aki élettel akar eltölteni! Mert kedvessé akarunk lenni Isten előtt, el kell fogadni azt is ebben az életben, ami szenvedést kelt bennünk. Nos, ez a szenvedés válhat felajánlássá: mert én akarom magam, és mások megigazulását.

Lehet-e külön választani Az Emberben azt, mi e világi, attól, ami lelki? Persze, hogy nem. Az, amiről Pál beszél, hogy „a test törekvése a halál, a lélek törekvése pedig élet és béke”, ez az ember állandó kettőssége. Megélni e világi valóságunkat, küszködni a mindennapokkal, a mindennapokban, de közben készülni az örökké-létre. Ahol a „készülni” valami olyan fogalmat akar kifejezésre juttatni, ami elsajátítás, alkalmassá válás; arra, amit a szentírás próbál kifejezni, tanítani, amit mi keresztények úgy nevezünk, hogy krisztusi életforma. Tulajdonképpen ebben a világban élni, ahol kisebbségben vagyunk, mégis gondolkodásunkban, érzéseinkben, életmódunkban, reakcióinkban a világ megérintésére úgy válaszolni, ahogy Krisztus tanításából számunkra érthetővé lett. Próbálunk azonosulni, istenülni, isteni életre válni.

Igen, magyarázkodunk, fogalmazunk, dadogunk, értelmezünk. Hiszen minden pillanattal szeretnénk közelebb kerülni Isten Igazságához, ahhoz a szeretethez, azt a szeretetet felfogni, rögzíteni, Aki Ő, és Aki engem, a magam személyében szeretetével akar azonosulttá tenni, formálni, úgy, hogy a maga akaratát egészen alárendeli az én szabad akaratomnak. Türelemmel, békességgel, és ráadásul belém helyezett végtelenül nagy bizalommal. Isten soha nem adja fel a reményét, abba a jóba vetett hitét, amelyet belém álmodott, belém teremtett. Pál ezt így fogalmazza meg: „ha annak Lelke lakik benned, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból, életre kelti halandó testedet is a benned lakó Lelke által”! Bennem, általam, és velem akar Isten megvalósítani A Boldogságomat; hogy Ő és Te, és minden ember boldoggá lehessen. Ezért a páli kijelentésben a többes szám.

Segíts meg engem Szentlélek Úr Isten, hogy ne álljak utadba, hanem munkatársaddá válhassak úgy, hogy megengedem magamon érvényesülni szándékodat, szeretetművedet! Ámen