Mennyire szűken, önmagunk életébe zártan gondolkodunk

Ef 2,19-22 - Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.

Lk 6,12-16 - Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett.

Mennyire szűken, önmagunk életébe zártan gondolkodunk! Képtelenek vagyunk közösségileg, Krisztusilag gondolkodni. Közben észre sem vesszük, hogy egyedül, magányosan mennyire vagyunk, válunk támadhatóvá, sérülékennyé.

Amit, úgy is lehet mondani, értelmezni, hogy eleve a gonosztól megszállottak vagyunk. Ugyanis, az emberiség Istenben való egységét – közösségét – pontosan ott vesztjük el, ahol Istennel való közösségünk, egységünk felbomlik, majd ez által bomlasszuk. A személy és közösség kapcsolata ez, és egyben felelősségünk is Krisztus közösségéért. A bűn az, ami elválaszt Istentől, de egyben elválaszt bennünket embereket is egymástól, és elválaszt bennünket a természet rendjétől is. Elidegenedünk attól ami természetes, mert a természetellenesség igazolására összpontosítjuk erőinket – önigazolás. Amikor a magam igaza válik istenemmé, a helyett, hogy Isten igazsága istenültté tehessen engem, és az egész emberiséget.

Milyen egyszerű, de jó példa erre, hogy egy faágra rálépek, az reccsen egyet, és eltörik a lábam alatt. Míg, ha a rőzseköteget eltörni próbálom, az képtelenség, hajlik, talán egy-egy szélső és gyenge ág sérül, de az egész stabilan, hajladozva, de megtartja épségét. Így van ez a gonosszal is. Azt, aki magányos, azt el képes téríteni fondorlatosságával eredeti és tiszta, őszinte szándékától.

Jézus közösséget teremtett, amikor az apostolokat kiválasztotta. Ez a közössége Krisztus Egyháza. Nem az, amit mi egyházként látunk el fogalommal, hanem az, amit Isten képzelt el egyháznak. Amiben egység van. Nem a tanítóhivatal egysége, hanem a szeretet egysége. A tanítás másodlagos, vagyis eszköze a szeretetnek. Így eszköze a szeretetnek minden szentség is. „Ti, benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.” Krisztusban „illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik”.

Igen Uram, a Te közösséged tagjaként, érte akarok élni, és szolgálni. Köszönöm, hogy szolgálatomat elfogadod, hogy tested éltető elemévé elfogadsz, megszentelsz engem is! Ámen