Bátorkodom értelmezni. Istenem add meg számomra

Józs 24,1-13 - Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a bírákat s az elöljárókat, s amikor azok odaálltak az Úr elé, így szólt a néphez: „Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: A folyóvízen túl laktak eleinte atyáitok, Táré, Ábrahámnak és Náchornak atyja és más isteneknek szolgáltak. Éppen azért kihoztam atyátokat, Ábrahámot Mezopotámia határaiból, elvittem Kánaán földjére, megsokasítottam ivadékát és adtam neki Izsákot, Izsáknak pedig adtam Jákobot és Ézsaut. Ezek közül Ézsaunak odaadtam Szeír hegyét birtokul, Jákob pedig és fiai lementek Egyiptomba. Aztán elküldtem Mózest és Áront és megvertem Egyiptomot sok jellel és csodával. Majd kihoztalak titeket s atyáitokat Egyiptomból és eljutottatok a tengerhez, s az egyiptomiak harciszekerekkel és lovassággal egészen a Vörös-tengerig űzték atyáitokat. Ekkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak: s ő sötétséget vetett közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk zúdította a tengert, s az elborította őket, a ti szemetek pedig nézte mindazt, amit Egyiptommal cselekedtem. Aztán hosszú ideig a pusztában laktatok. Majd bevittelek titeket az amoriták földjére, akik a Jordánon túl laktak, s amikor azok hadba szálltak ellenetek, kezetekbe adtam őket, s ti elfoglaltátok földjüket, és megöltétek őket. Aztán meg Bálák, Szefor fia, Moáb királya kelt harcra Izraellel és elküldött és elhívatta Bálámot, Beor fiát, hogy átkozzon meg titeket, de én nem akartam őt meghallgatni, sőt ellenkezőleg, megáldattalak vele titeket, s így megszabadítottalak titeket kezéből. Majd átjöttetek a Jordánon, s eljutottatok Jerikóhoz, és ennek a városnak az emberei, az amoriták, a periziták, a kánaániak, a hetiták, a girgasiták, a hivviták meg a jebuziták hadba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. Darazsakat küldtem el előttetek, s így vetettem ki helyükből őket, az amoriták két királyát - nem a te kardod és íjad által. Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, s városokat, amelyeket nem építettetek, hogy bennük lakjatok, szőlőket s olajfákat, amelyeket nem ültettetek.

Mt 19,3-12 - Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?” Ő ezt felelte: „Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?” [Ter 1,27] Aztán így folytatta: „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz [Ter 2,24]. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Erre azt mondták neki: „Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni [MTörv 24,1] és úgy kell elbocsátani?” Azt válaszolta nekik: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznaság miatt -, és mást vesz el, házasságot tör.” Tanítványai erre azt mondták neki: „Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.” Ő azt felelte nekik: „Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.”

Bátorkodom értelmezni. Istenem add meg számomra, hogy a Te szereteted vezérelje gondolataimat, és irgalmasságod óvjon a gonosz cselvetésétől! Ámen

Jézus szól e szavakkal: „Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott."

Jézus, itt talán arra szólít fel minden zsidót, aki igaz hittel keresi Benne Isten igazságát - igen, ha a zsidót, akkor bennünket is, mert Isten szemében nincs zsidó, vagy görög, fehér, vagy fekete, stb. -, hogy nincs törvény szeretet nélkül, vagy szeretet híján, esetleg szeretett felett állón. Isten személyes szeretetével szeret mindegyikünket, elvárva, megtisztelve bennünket így, hogy személyes szeretetünkkel legyünk képesek elfogadni tőle, és válaszolni Neki. Amit még talán fontos hozzá tenni, hogy Isten a mi válaszunkat – bármi legyen is az, bármennyire is hiányzik, vagy félreérthető belőle a szeretet – nem tudja nem szeretettel értelmezni, kezelni, minősíteni, értékelni. Ez lehet Istenbe vetett bizalmunk talán leglényegesebb eleme.

De térjünk vissza eredeti gondolatunkhoz. Mert a személyes Istenkapcsolat, és minden ami ebből származó jó, Krisztus közösségének legnagyobb értéke. Vagyis, mindaz, aki Krisztussal keresi Istennel a személyes kapcsolatát, az úton van. Ha mindegyikünk úton van, akkor azon az úton kell, hogy találkozzunk, kell, hogy egymással kapcsolatba kerüljünk, kontaktusra találjunk. Amivel azt akarom mondani, amit Pál apostol így fogalmaz: „sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak” [Róm 12,5]. Ez a tagság, egy egymásra utaltságot, egymásban kiegészültséget jelent. Vagyis, a te személyes istenkapcsolatodból eredő jó, engem gazdagít; míg az én személyes istenkapcsolatom, téged fog gazdagítani. De nem azért mer mi olyan jófejek vagyunk, hanem azért, mert Isten jósága egymás által is ki egészülni akar bennünk. Krisztusban való közösségünk bennem így válik érthetővé, világossá, nagyszerűvé, és csodálatra méltóvá. De, ezért van bennem a keresztény szónak magasabb értéke, mint a katolikusnak. Úgy hiszem, hogy Jézus senkit nem kiközösíteni, és senkit sem a másiktól elhatárolni akar, hanem önmagában közösségre szólít. (Ide két igehelyet kell idéznem: „Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” [Jn 3,17]; és a másik: „Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot.” [Jn 12,47]) Mert Isten szeretete csak akkor válhat teljessé, ha mi mindegyikünkben keressük, és törekszünk felismerni azt a részt, amivel Isten engem – de mindegyikünket is - akar tökéletesíteni önmagában.

A mai zsoltár (135) azt harsogja, visszhangozva, vissza - visszatérőn: „Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló!” Az Isten irgalma azért sajátja, amiért önmaga a szeretet. Nem is lehet elképzelni másképpen. Van itt még egy gondolat, ami feltűnik bennem: azt mondja Jézus más helyütt: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak” [Lk 6,37] Krisztus tanítása soha nem szabad, hogy arra szolgáljon indokul a számomra, hogy bárkit is megítéljek, ill. elítéljek. Ezt is, a személyes istenkapcsolat titokzatosságára vezetem vissza. Hiszen az, hogy Isten szeretetében mit melyik oldalra könyvel el a számomra, én magam is csak remélhetem. De, ha remélem, hogy irgalmas szeretetében bűneimmel együtt elfogad, mert kérem tőle a bocsánatát őszintén, mélyen, szívem legmélyebb rejtekéből felsóhajtva, akkor jóra való hajlandóságomat, késztetettségemet, óhajomat, senki más embernek fia nem vonhatja kétségbe, vagyis: nem ítélheti meg. Ki az, aki bizonyossággal kijelentheti, hogy én látom saját lelkem legmélyebb zugát, hogy mi lakik benne? Csak hitem van és reményem, hogy „A szeretetet” birtoklom, és arra képes vagyok a helyes válaszomat megadni. Ez a hit, és ez a remény élteti a keresztény embert. Hitem nélkül a szeretet ingoványos talajára tévedek, mely nem képes „A szeretetben” megtartani (l.: 1Kor 13,2 - Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.).

Nekem ilyen az Istenképem, mert ilyennek tapasztaltam meg Isten szeretetét.

Istenem. Irgalmas szeretetedre hagyatkozom. Ebben gyökerezzen alázatosságom, szelídségem, állhatatosságom, és engedelmességem. Segíts meg engem! Ámen