XVI. Benedek, Deus caritas est kezdetű enciklikája
MTörv 34,1-12 - Felment erre Mózes Moáb síkjáról a Nébó hegyére, a Fászga tetejére, amely Jerikóval szemben van és az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot egészen Dánig, az egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda földjét a mögötte levő tengerig, a Délvidéket és Jerikónak, a pálmafák városának terjedelmes rónaságát egészen Coárig. Majd azt mondta neki az Úr: „Ez az a föld, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Utódaidnak adom. Szemeddel ím láttad, de nem mehetsz át oda.” Aztán meghalt ott, Moáb földjén Mózes, az Úr szolgája, az Úr parancsára és az Úr eltemette őt Moáb földjének völgyében, Fogorral szemben, de senki sem ismeri a sírját mind a mai napig. Százhúszesztendős volt Mózes, amikor meghalt; szeme nem volt homályos és fogai nem mozogtak. Izrael fiai aztán harminc napig siratták őt Moáb síkjain: akkor leteltek Mózes siratásának és gyászolásának napjai. Józsue, Nún fia pedig megtelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette kezét, emiatt Izrael fiai engedelmeskedtek neki és így aszerint tettek, ahogy az Úr meghagyta Mózesnek. De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, akit az Úr színről-színre ismert volna és aki Mózeshez hasonló lett volna azoknak a jeleknek és csodáknak tekintetében, amelyekkel őt elküldte, hogy hajtsa végre Egyiptom országában a fáraón, s annak minden szolgáján és egész földjén, meg mindazon hatalmas erő és nagy csodajel tekintetében, amelyet Mózes egész Izrael szeme láttára véghezvitt.
Mt 18,15-20 - Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni [MTörv 19,15]. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
XVI. Benedek, Deus caritas est kezdetű enciklikája (a keresztény szeretetről), így fogalmaz (33): Akik „a felebaráti szeretetet konkrétan gyakorolják, … Nem követhetnek világmegváltó ideológiákat, hanem a hitet kell követniük, mely a szeretetben tevékeny (vö. Gal 5,6). Ezért elsősorban olyan embereknek kell lenniük, akiket megérintett Krisztus szeretete, akiknek a szívét Krisztus a maga szeretetével megnyerte, s akikben fölébredt a felebarát iránti szeretet. Jelmondatukat a második korintusi levélből kell venniük: „Krisztus szeretete sürget minket” (5,14).” Ahol a „sürget” szónál kell ma elidőznöm. A Szent István társulat fordításában e szó helyett ezt találom: „ösztönöz”. Mondhatjuk akkor úgy is, hogy inspirál, vagy serkent – ami mindkét fordításhoz illeszkedik. Vagyis: Krisztus szeretete kell, hogy belülről, a hit lángolásával életre keljen bennem, mert cselekvővé akar válni. Ha már ezt érzem, hogy akar válni, akkor talán már remélhetem, hogy valami elindult bennem, amit magamnak kell, már tudatosságommal, szelídségemmel és alázatommal szolgálni, engedni, hogy végbevigye azt a csodát, amit magamtól képtelen volnék. A hit követése, mely Krisztusban rejt el engem, hogy az Atya szeretetére ráismerni bírjak, Aki Szentlelke által lelkemet ébreszti, élteti, és serkenti a jóra. Ennek a jónak a szolgálata az, ami közösségre kell, hogy vezessen. Erre érti talán Jézus azt, hogy, ha ketten, vagy hárman egyet akarva nevemben összejöttök, Veletek vagyok, közöttetek és segítségetekre, hogy képesek legyetek megcselekedni, azt, amire a hit indít, hogy Isten dicsőségére lehessünk ez által.
Akarom, vágyom rá! Hogy majd mikor elérkezik annak az ideje, erőm teljében, Isten temessen el ott, ahol engem megtalál a feltámadáskor! Ámen
