Egy-egy város, egy-egy ember is lehet.

Kiv 2,1-15a - Egy Lévi házából való férfi elment, és feleséget vett a maga nemzetségéből. Az fogant és fiút szült. Mivel látta, hogy szép, rejtegette három hónapig. Amikor aztán tovább már nem titkolhatta, fogott egy gyékénykosárkát, bekente aszfalttal és szurokkal, beletette a gyermeket, és kitette a folyó partján levő sás közé. A nénje pedig messzebb megállt, és figyelte a dolog kimenetelét. A fáraó lánya éppen lement, hogy megfürödjék a folyóban. A szolgálói ezalatt a folyó partján járkáltak. Amikor a fáraó lánya meglátta a kosárkát a sás között, odaküldte egyik szolgálóját, elhozatta, és kinyitotta. Amikor látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne, megkönyörült rajta, és így szólt: „Ez a héberek gyermekei közül való!” A gyermek nénje ekkor azt mondta neki: „Akarod-e, hogy elmenjek, és hívjak neked egy héber asszonyt, hogy szoptassa a gyermeket?” Az így felelt: „Menj!” Elment a lány, és elhívta a gyermek anyját. A fáraó lánya így szólt hozzá: „Fogd ezt a gyermeket, és szoptasd nekem! Jutalmadat megadom majd neked!” Az asszony fogta a gyermeket, szoptatta, és amikor megnőtt, átadta a fáraó lányának. A fáraó lánya fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mondván: „Mert a vízből vettem ki.” Azokban a napokban, amikor Mózes már felnőtt, kiment testvéreihez. Látta sanyargatásukat, és hogy egy egyiptomi ember üti az ő egyik héber testvérét. Ekkor szétnézett erre is, arra is, és amikor látta, hogy nincs ott senki sem, leütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. Másnap ismét kiment, és azt látta, hogy két héber ember civódik. Azt mondta erre annak, aki jogtalanul cselekedett: „Miért ütöd felebarátodat?” Az így felelt: „Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá fölénk? Talán meg akarsz ölni, ahogy tegnap megölted az egyiptomit?” Megijedt erre Mózes, és azt mondta: „Hogyan derülhetett ki ez a dolog?” De a fáraó is hallott a dologról, és halálra kerestette Mózest. Erre ő elmenekült a fáraó színe elől, és Mádián földjén telepedett meg. Elérkezett tehát Mádián földjére, és leült egy kút mellé.

Mt 11,20-24 - Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! [Iz 14,13.15] Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.”

Egy-egy város, egy-egy ember is lehet. Mindenkit a szerint ítél majd meg Isten, hogy az, amit kapott, azzal mit kezdett. Mire jutottam? Már magam előtt látom, hogy hogyan fogom fejemet a falba verni, amikor rá fogok döbbenni arra, hogy mit kezdhettem volna ezzel, vagy azzal a képességemmel, adottságommal, alkalommal, amire akkor - most, nem is gondolok. Mert egészen más irányba visznek el azok a dolgok, amiket magamba befogadok, beengedek. És akkor csak hümmögni fogok, meg dadogni, hogy de hát, meg hú de szégyellem magam. Akkor lesz igazán nagy szükségem az irgalomra, a könyörületre.

Hiszem, már megismerve Isten végtelen jóságát, szeretetét, hogy akkor milyen nagy szükségem lesz rá. Mert igazából szeretném a jót és a helyeset tenni, de a lehetőségeimet sokszor térítik el az emberi gyengeségeim, személyes kényelmem, félelmeim, aggódásaim.

Talán a legnagyobb kárt, önmagamnak, a rossz beidegződéseim, a magamnak felhúzott korlátaim okoznak. Azok, amikkel a szabad akaratomat bekorlátoztam.

Mit önmagam ellenére, Uram, felépítettem, segíts lebontani, hogy akaratodra tudjak lenni, minél többet - egészen! Ámen