„Két akarat van bennünk …”

Ter 27,1-5.15-29 - Amikor Izsák megöregedett és a szeme elhomályosodott, úgyhogy már nem látott, hívatta idősebb fiát, Ézsaut, és azt mondta neki: „Fiam!” Ő azt felelte: „Itt vagyok!” Ekkor az apja azt mondta neki: „Látod, megöregedtem, s nem ismerhetem halálom napját. Fogd a fegyvereidet, a tegezt meg az íjat, menj ki a mezőre, és ha elejtesz valamit a vadászaton, készíts belőle nekem ételt, úgy, amint tudod, hogy szeretem! Aztán hozd el, hogy egyek, és megáldjon téged a lelkem, mielőtt meghalok!” Rebekka meghallotta, hogy Izsák a fiával, Ézsauval beszél. Mihelyt kiment Ézsau a mezőre, hogy zsákmányt ejtsen, és feláldozza, aztán felöltöztette őt Ézsau legjobb ruháiba, amelyek nála voltak a házban, s a kecskegidák bőrével körülvette kezét, és befödte a csupasz nyakát. Aztán az ételt meg a kenyeret, amelyet készített, odaadta a fiának, Jákobnak a kezébe. Ő bement atyjához, és így szólt: „Atyám!” Az így válaszolt: „Hallgatlak! Ki vagy te, fiam?” Jákob erre azt mondta apjának: „Én vagyok elsőszülötted, Ézsau! Úgy cselekedtem, ahogy parancsoltad nekem. Kelj fel, ülj le, és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.” Ám Izsák újra szólt a fiához: „Hogy találtad ezt ilyen hamar, fiam?” Jákob azt felelte: „Az Úr, a te Istened akarata volt, hogy hamar elém jöjjön, amit kerestem!” Izsák erre így szólt Jákobhoz: „Gyere csak ide, hadd tapogassalak meg, fiam, s hadd győződjem meg, te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy sem!” Ő odament apjához. Izsák megtapogatta, és így szólt: „A hang ugyan Jákob hangja, de a kéz az Ézsau keze!” Nem ismerte meg, mert a szőrös kezei jobban hasonlítottak Ézsaura. Meg akarta tehát őt áldani, ezért megkérdezte tőle: „Te vagy az én fiam, Ézsau?” Ő azt válaszolta: „Én vagyok.” Erre így szólt: „Akkor hozd ide nekem az ételt a vadászatodból, fiam, hogy megáldjon téged a lelkem!” Ő odavitte, s mikor azt elfogyasztotta, bort is nyújtott neki. Miután megitta, Izsák, az ő atyja azt mondta neki: „Gyere ide hozzám, és csókolj meg, fiam!” Ő odament, és megcsókolta. Erre aztán, mihelyt megérezte ruhái illatát, megáldotta őt ezekkel a szavakkal: „Íme, olyan az én fiam illata, mint a dús mező illata, amelyet az Úr megáldott. Adjon neked Isten az ég harmatából s a föld kövérségéből, bőséget a gabonából és a borból. Népek szolgáljanak neked, nemzetségek boruljanak eléd: légy ura testvéreidnek, és anyád fiai hajoljanak meg előtted. Aki átkoz téged, legyen átkozott, s aki megáld téged, teljen el áldással!”

Mt 9,14-17 - Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot; mert kiszakad a folt a ruhából, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert különben a tömlők szétrepednek, s kiömlik a bor is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe töltik, így mind a kettő megmarad.”

„Két akarat van bennünk, egyik Istentől, másik az ördögtől. És elménkben háború vívunk. Én hiszem, hogy nekünk Isten akaratát kell követnünk és szolgálnunk. Így Isten is megsegít minket. Egyedül a jó akarat helyes és igaz. Nem szabad hazudni, sem lopni, sem házasságtörést elkövetni. Szeretnünk kell egymást, ahogy Isten is szeret minket.” – olvasom egy interjúban, egy jótékonykodó bulgár koldustól idézve.

Bölcs szavak ezek, melyeket már magam is megtapasztalásból hirdethetek. De mindezt, miért állítja szemem elé ma, az én Uram?

Belefurakodva csend okozta némaságba, helyemet keresem. Mélyebbre és egyre mélyebbre tekintve. Nem próbálok fölényesen mosolyogni, tudva, hogy bármikor menekülhetek. Nem próbálok, nem akarok. Kisimulni, lelkem megújítására vágyom, a lehetőséggel élve, hogy hasznomra váljon. Remélve, hasznom azzal találkozik, ki hasznomat vágyakozza, ki úgy tart számon, mint kiválasztottat.

Eljutni jelmondatomra, örök érvényű igazodásomra készülök. Mint folyam hullámai, melyek tengerszem medrében megnyugodnak. Nem baj a csalódás, a vajúdás, a kudarc, a fájdalom, a kétség, a bizonytalanság, a magányosság – vagy bármi, mi akadály, mitől testem gyötrelmet érez, csak a lélek túlélje; megerősödjön ebben a jelenlétben. Mely kitartást, állhatatosságot, hűséget, érzelmektől függetlenedést kíván, semmi mást.

„Isten gyermekeinek szabadságában élni a keresztény hit egyik fő jellemvonása.” Fontos ez a mondat. Hiszen Isten szabadságának a szabad akarat a záloga. A törvény tisztelete mit sem ér, ha azt nem a szeretet szabadságában viselem, vállalom, alakítom életemmé. Az új bor bennem érlelődik, hiszem, ahogy minden emberben is, aki élete értelmét nem szűnik meg kutatni, és vágyakozik felfedezni, megérteni, hogy ne váljon egyetlen lépésünk se haszontalanná, igaztalanná, vállalhatatlanná. Az új bor, a lélek gyümölcse, melyet nem kényszeríthetek szabályok közé, hiszen akkor az, a szabályokat szét fogja feszíteni, az új bor pedig csak illattá, és a porral elvegyülve sárrá lesz. Azonban, ha a szabályok bennem életre kelnek, akkor azok fogják érlelni és zamatossá tenni az új bort, sőt, tartóssá, élvezhetővé, fogyaszthatóvá, ajándékozhatóvá.

„Add, hogy a múlandó dolgok között zarándokolva a mennyei örök életre vágyakozzam!” Ámen