A szabadság értelmezésére ad Lukács ma három példát, Jézustól.

1Kir 19,16b.19-21 - Jéhut, Námsi fiát pedig kend fel Izrael királyává, Elizeust, az ábelmehulai Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a te helyedbe. Elindult tehát onnan Illés és ráakadt Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántatott tizenkét iga marhával, s maga is egyike volt azoknak, akik a tizenkét iga marhával szántottak. Erre Illés odament hozzá, s rávetette palástját. Ő tüstént otthagyta a barmokat, s utána futott Illésnek, s azt mondta: „Hadd csókoljam meg, kérlek, apámat s anyámat, s aztán majd követlek.” Ő azt mondta neki: „Eredj csak és térj vissza, mert ami az én dolgom volt, megtettem veled.” Miután visszatért tőle, vett egy iga marhát, levágta, a marhák ekéjével megfőzte a húst, odaadta a népnek, hogy egyenek, aztán felkelt, elment, s követte Illést, s a szolgája lett.

Gal 5,1.13-18 - Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját. Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak! Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” [Lev 19,18]. De ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást el ne emésszétek! Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait! Mert a test a Lélek ellen vágyakozik, a Lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt.

Lk 9,51-62 - Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: „Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba. Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: „Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: „A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Kövess engem!” Az így felelt: „Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: „Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

A szabadság értelmezésére ad Lukács ma három példát, Jézustól.

Hogy ne lehessen kibúvónk, amikor világi részünk azt keresi, hogyan bizonyítsam a magam igazát lelki énemmel szemben. Mert tulajdonképpen, amikor mások előtt mentegetődzünk, akkor sem teszünk mást, mint énünk kettősségével vitatkozunk, ami kihallatszik belőlünk. Mert primitív énünk észre sem veszi, hogy az isteni voltunk intelligenciája képtelen szabad akaratunkat hangoskodással béklyóba kötni. Az türelmes, kivár, van ideje. A krisztusi énünk számára fontosabb a szeretet, mint a maga igazsága, Isten igazsága. Az azt szeretné, ha nem csak a szívünk, de a testünk is elsajátítaná Isten igazságát. Ezért hagyja, hogy megküzdjünk érte, ha fontos a számunkra. Mert kevés az, hogy tudjam, mi a helyes, mi a jó a számomra, a két jó közötti helyes döntés a nehéz. A magamnak jó és az Istennek jó között kell képessé válnom meghozni a jó döntést. És, ha még ebbe benne kell tudnom azt, hogy Istennek jó is az én javamra való jó, bár annak felismerése még nem ért be a számomra, mert annak az ideje még nem jött el, hogy belássam, akkor tovább nehezedik a döntésem. Tulajdonképpen ez Pál szavainak mai jelentése.

De nézzük, olvasunk Jézus ajkáról. Jézus, mindhárom példájával, valami meghökkentőt mond, olyant, ami mai, vagy evilági ésszel mellbevágó, vagy legalább is elgondolkodtató. De talán, pontosan ezt akarja elérni, hogy kizökkentsen világias keresztény gondolkodásunkból. Próbáljunk őszinték, bátrak, merészek lenni, hogy a szeretet legyen valóban az, ami döntésre segít bennünket, az adott pillanatban, és helyzetben. A zsidók és a szamariaiak nem voltak mondhatók kebelbarátoknak. Ezek az emberek bizonyára kíváncsiak voltak Jézusra, talán már hallották tetteit, dolgait. Azonban azt is biztos, hogy tudták, hogy zsidó, akikkel a találkozást szándékosan kerülték, mert a zsidókkal fenntartásaik voltak. Magunk is így vagyunk, sokszor Isten örök értékét a magunk kicsinyes társadalmi, etnikai, vagy anyagi érdekeivel elhárítjuk magunktól. Elég számunkra bármi, hogy máris, ne a legfontosabb legyen a tanítvány szerepünk.

Ragaszkodunk értékeinkhez, házunkhoz, vasalónkhoz, inkább, mint ahhoz, hogy egy tapodtat se távolodjunk el Krisztus mellől.

Durvának tekintjük, hogy Jézus azt mondja, könnyed egyszerűséggel: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Erre már is azt válaszoljuk, hogy könnyű neki, lenne csak az én helyembe. Mit szólna a világ, ha ezt tenném. Igaz, hogy még élnek a szüleim, de hát, nekem kell gondoskodnom róluk, hiszen ennyivel tartozom nekik. Erre tanítottak, hogy tiszteljem a szüleimet, ez az igazi szeretet, ha nem hagyom magukra őket öregségükre. Ez is igazság, de Jézus talán valami olyan dologra világít rá, hogy a testi szegényeket ott vannak a lelki szegények. Te, aki arra kaptál képességet, hogy tanítvánnyá legyél, vállald fel azt, ne keress kibúvót, ne hallgass a világ zörrenéseire, csörömpölésére.

Az eke szarva, amit tartani kell, és arra kell összpontosítani, hogy el ne tévesszék az ökrök az irányt; és közben nyomni is kell, hogy kellő mélységben szántson, amihez ügyesség is kell, arra utal, hogy amit teszek, teljes odafigyeléssel tegyem, amit elkezdtem, azt fejezzem be. Tudnom kell, hogy ahol a szívem ott a kincsem. Mi az érték a számomra, mire koncentrálok, mi az az érték, ami alá sorolok minden mást?

Ugye nem könnyű dolgok azok, amikkel Jézus szembesíteni akar bennünket. Mennyi minden, még ügyesség is kell ahhoz, hogy összeegyeztessük a szívet, a lelket, és a testet. Krisztust befogadni, beengedni, és ott tartani, hogy el ne unja, hogy csak kényeztetgetjük, alakoskodunk, de igazából arra gondolunk, hogy mekkora nyűg az, hogy itt van, miért nem megy már a dolgára?

Nem, Ő, Jézus, örökségről beszél, örökös kapcsolatról, ami most még nehéz és körülményes, időnként nyüglődés, kellemetlen. Különösen, amikor tudom, hogy ki kellene kapcsolni valamit, és helyette imádkozni, megkérdezni, mit tegyek? Mi a helyesebb? Nem csípőből tüzelve tenni, ami éppen eszembe jut, vagy éppen kellemes, vagy kényelmes, mert nincs rá több időm.

Szentlélek Úr Isten, küld el angyalaidat segítségemre, hogy képes legyek, legalább időnként a mellett dönteni, ami számodra kedves! Nem akarok – hiába szeretnék – magam dönteni, nélküled és ellenedre. Ámen