Az Úr itt jár közöttünk!

ApCsel 12,1-11 - Ugyanebben az időben Heródes király felemelte kezét, hogy az egyházból néhány emberre lesújtson. Így karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét. Mivel pedig látta, hogy a zsidóknak tetszik ez, még tovább ment, és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta őt, börtönbe vetette, és őrizetbe adta négy, egyenként négyszemélyes katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti. Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala, és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette, és így szólt: „Kelj fel gyorsan!” Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: „Övezd fel magad és vedd fel saruidat!” Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: „Vedd magadra a ruhádat, és kövess engem!” Péter az angyal nyomában kiment, és nem tudta, hogy valóság-e az, ami az angyal által történik. Azt hitte, látomása van. Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Péter pedig magához térve azt mondta: „Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amire a zsidó nép számított.”

2Tim 4,6-8.17-18 - Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából [Zsolt 22,22]. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!

Mt 16,13-19 - Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”

Az Úr itt jár közöttünk! Ma sincs másképpen, mint akkor. Ahogy Isten megnyilatkozott Péter által, úgy nyilatkozott meg Pál által is. De egyetlen keresztény hívő ember sem különb Péternél, vagy Pálnál. Bennem is megnyilatkozni akar Isten, és meg is nyilatkozik. Ha van hitem, akkor bizony fel tudom ismerni azt, amikor nem magam erejéből nyilatkozom meg, hanem Isten szól általam. Nem valami különleges módon, fanfárok közepett, vagy színpadról. Ott, ahol vagyok, amint élek, amint szólok, és amint cselekszem. Isten nem vasárnapi Isten, Ő egészen természetes, hétköznapi személy, aki jelen van életünk minden pillanatában. Legalább is jelen akar lenni, ha félre nem állítjuk, mert magunkat helyezzük a középpontba, gőggel, vágyainkat követve, vagy éppen érvényesülési kényszerünk folytán.

Az olvasmányban Péter elfogatását olvassuk. Péter megtehette volna valószínűleg, hogy elkerülje az elfogatását, ha úgy viselkedett volna, ahogy azt a hatalom elvárta. Pálnak sem kellett volna börtönben várnia a kivégzését, ha úgy viselkedett volna, ahogy az elvárták tőle azok, akik érdekeit sértette. De mindkettőjük azt engedte meg, hogy az történjen velük, amit az Úr akart művelni általuk. Képesek voltak rá, mert Neki szentelték magukat, és nem csak mondták. Képesek voltak lemondani az életükről, hogy elveszítsék azt, csak azért, hogy Krisztus élete folytatódhasson általuk.

A minap hallottam egy közvetítést, azt hiszem a nagyvállalkozók nagygyűléséről, ahol a Nemzeti Bank elnöke arról beszélt, hogy kikerült az országunk a válságzónából. Amire reagálva egy nagyvállalkozó azt felelte, hogy a válságból akkor fogunk kikeveredni mi is, és Európa is, ha a morális, erkölcsi válságot képesek leszünk megoldani.

Az egymáson való nyerészkedés, a nekem legyen jó, nem érdekel a többiekkel mi történik, nem élhető. És ez ma már nem helyi történet. A világ összetöpörödött, az információk fertőzése villámsebességgel terjed, és tesz kárt szinte egyszerre mindenhol. Minden mindennel összefügg. Ma már ezt világosan kell látni, és beismerni. Egymásra vagyunk utalva. Nem segíthet a struccpolitika, ha mást mondok, mint amit érzékelek, csak azért, hogy nekem jobb legyen, az én fejem kint maradjon a vízből, még akkor is, ha más vállára állva sikerülhet ez nekem. Ez az érzés pillanatnyi, mert máris ott a másik, aki rajtam akar állni. Csak úgy maradhatunk életben, és csak úgy lesz életterünk, ha összekapaszkodunk, egymáson segítve igyekszünk partot érni, és partra segítünk másokat is. Ahogy tették az apostolok, ahogy tanította számukra Jézus, kinyilatkoztatva az Atya Igazságát. A szeretet nem valami émelygős, szirupos dolog. A szeretet a mindennapos egymásért való megengedő élet: megengedem és segítem a te életedet, hogy nekem életem lehessen. Nem élhetünk szeretetlenül! De kifejezhetjük ezt más szóval is, szelídséggel, hűséggel, állhatatossággal is. Istent is behelyettesíthetjük más kifejezéssel, de miért akarjuk magunkat állandóan ámítani, félrevezetni? Miért nem jó nekünk az Igazság, miért kergetjük a magunk igazságát? Félrevezetni magamat, és másokat mi értelme? Miért hiszem még mindig azt, hogy az én igazam a több? Miért nem fogadom el az Egyetlen Igazságot? Nem egyszerűbb? Miért van, hogy állandóan személyünkről kell szóljon az élet, és nem Rólunk, Krisztusban közösségünkről? Ahol az összetartozás értéke felülírja a személy értékét, tudva, hogy magam nem lehetek több mint a mi, még akkor is, ha pillanatnyilag nem az történik, aminek szerintem kellene, hogy történjen, vagy érdekeim ellenére történik az.

E világi értékrendemet segíts Uram, hogy képes legyek felülírni mindig; hogy a Te közösségedben lehessek egy szent azok közül, kik mind szentek lehetünk a tőled nekünk ajándékozott bölcsességgel! Ámen