Isten nem menti fel Ábrahámot kora miatt!

Ter 17,1.9-10.15-22 - Amikor pedig Ábrám kilencvenkilenc esztendős lett, megjelent neki az Úr, és azt mondta: „Én vagyok a Mindenható Isten: járj előttem, légy tökéletes, Isten ezután azt mondta Ábrahámnak: „Te is tartsd meg tehát szövetségemet, és utódod nemzedékről nemzedékre. Ez a szövetségem közöttem és közöttetek, és utódod között, amelyet meg kell tartanotok: metélkedjék körül közöttetek minden férfi, Majd azt mondta Isten Ábrahámnak: „Sárait, a feleségedet, ne Sárainak hívd, hanem Sárának, mert megáldom, s tőle adom neked azt a fiút, akit majd megáldok, hogy nemzetekké legyen, s népek királyai származzanak tőle!” Arcra borult erre Ábrahám, és nevetett, mert azt gondolta magában: „Százesztendős embernek fog fia születni, s a kilencvenesztendős Sára fog szülni?” Istennek pedig azt mondta: „Csak Izmael maradjon életben előtted!” Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: „Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el őt Izsáknak, s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre. Izmaelre vonatkozólag is meghallgattalak: íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom: tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked, egy esztendő múlva ilyenkor.” Amikor aztán befejezte beszédét, amelyet vele folytatott, Isten felemelkedett Ábrahám elől.

Mt 8,1-4 - Amikor pedig lejött a hegyről, nagy tömeg követte őt. És íme, odajött egy leprás, leborult előtte és azt mondta: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!” Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” Erre az mindjárt megtisztult a leprától. Ekkor Jézus azt mondta neki: „Vigyázz, senkinek se szólj erről, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak [Lev 13,49] és ajánld föl az adományt, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik.”

Isten nem menti fel Ábrahámot kora miatt! Kilencvenkilenc éves, amikor Isten azt mondja Ábrahámnak: „járj előttem, légy tökéletes … tartsd meg tehát szövetségemet, és utódod nemzedékről nemzedékre”. Feladattal bízza meg. Majd mintha Isten, Ábrahámon és Sárán keresztül – elhagyva, maga mögé utasítva, azt a szövetséget, amit Ádámban és Évában kötött – új szerződést kötne az emberrel. Isten látja, hogy az ember elértéktelenedett, de reményét benne nem veszítette el, újra kénytelen fogalmazni a neki ígért szövetséget, kapcsolatot. Lehet, hogy Isten úgy tekint ránk emberekre, mint akiket megért, hogy értetlenek Vele kapcsolatosan. Mondhatjuk úgy, hogy újra nemzi az embert? Egészen talán nem, de valamilyen módon mégis igaznak látszik ez. A folyamatosságot, az eredetet nem írja Isten felül, de megújítani kész a kapcsolatomat Vele. És talán e gondolat mentén azt is kijelenthetem, hogy minden egyes születés, minden egyes személy megszületése által Isten újjá kívánja teremteni az embert. Vajon, értheti-e ezt minden egyes szülő, hogy gyermeke megszületésében őket is újjá teremti, új szabadságra szólítja fel őket? Mert, hiszen, a szabadság tiszteletében kell nevelni, sőt, inkább növelni a szülőnek gyermekét, hogy azzá válhasson, akit Isten akar benne teremteni, és ne az a csökevényes, korcsosodott, megbilincselt személy váljon belőle, akit a szülő látni akar benne. Az embernek gyermeke nem teremtménye, nem kénytelen folytatása, folytatója annak, amit önmaga sem ért, és tévesen ismer. Hanem Isten teremtménye a gyermek, Akinek társa a szülő, végrehajtója Isten akaratának.

Próbáljunk eljátszani azzal a gondolattal, hogy Isten, minden gyermeket Izsákként teremt. Isten azt mondja a házasságra lépett emberpárnak: „járj előttem, légy tökéletes … tartsd meg tehát szövetségemet, és utódod nemzedékről nemzedékre”. Majd a szülővé ért kapcsolatban, a fogantatás pillanatában: ember, én asszonyt adtam neked; „tőle adom neked azt a fiút, akit majd megáldok, hogy nemzetekké legyen, s népek királyai származzanak tőle! s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre.”

Az Isten minden házasságkötéssel, és minden születéssel, de Vele való minden szentségi találkozással is, az ember és Isten közötti szövetség megújítását ajánlja fel az embernek. Amiben feladatot és megbízást ad: minduntalan tökéletesedj önmagadban, önmagad megismerésében, aki Bennem és Általam válhatsz valóságossá, megismerhetővé, megszenteltté;, amire az általam ajánlott szövetség elfogadása a biztosíték. Ezt a kapcsolatrendszert kell átörökítened, ami a szeretetben valósítható meg, semmi másban, és semmi mással nem pótolható!

Ebben a kontextusban az emberre valami hihetetlen mély és magas, széles és hatalmas tér tárul ki, ami túlárad minden valós képzeletén. Elviselhető-e ez a kapcsolat Istennel? A megtisztulás, a szabadság szentsége, és közössége Istenben? Azt hiszem ez az ember igazi méltósága, ha ebben megragadni bír, ha ezt képes az ember viselni, és ebben a végtelen csodában élni meg életét. A világmindenség végtelensége, amiben az ember eszköze és ugyanakkor társa is Istennek, aki a mindenség önmagában. Személyesség ez, ugyanakkor egy elmosódott teljesség, ami hihetővé teszi az ember létezését, és mégis érthetetlennek. Az igazi misztérium, amiben önmagamat valós személynek tapasztalhatom meg, aki felette áll minden kereskedelmi, társadalmi, politikai manipulációnak. Igen Uram, ez tetszik nekem, ez kell nekem, mert tudom, hogy Te nem manipulálni akarsz, hanem megtartani, megőrizni abban a térben, amiben kigondoltál engem, és velem együtt mindent, és mindegyikünket! Ámen