A szeretet nem sablonos, nem automatikus.

1Kir 17,17-24 - Történt pedig ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház asszonyának fia, s olyan súlyos volt betegsége, hogy nem maradt lélegzet benne. Azt mondta azért az asszony Illésnek: „Mi dolgom van veled, Isten embere? Azért jöttél-e hozzám, hogy felhívd a figyelmet vétkeimre, s megöld fiamat?” Azt mondta erre neki Illés: „Add ide fiadat.” Azzal elvette öléből, s felvitte a tetőszobába, ahol ő lakott, s ágyára fektette, majd kiáltott az Úrhoz és azt mondta: „Uram Istenem, sújtod ezt az özvegyet is, akinél én úgy ahogy ellátást találok, hogy fiát így megölöd?” Aztán kinyújtotta magát, s háromszor ráborult a gyermekre, s az Úrhoz kiáltott és azt mondta: „Uram Istenem, kérlek, térjen vissza e gyermek lelke a testébe.” Az Úr meg is hallgatta Illés szavát, s a gyermek lelke visszatért bele, s az ismét élt. Erre Illés vette a gyermeket, levitte a felső teremből az alsó házba, átadta anyjának, s azt mondta neki: „Íme, fiad él.” Az asszony azt felelte Illésnek: „Ezáltal most megtudtam, hogy az Isten embere vagy, s az Úr szava igaz a te szádban.”

Gal 1,11-19 - Tudtotokra adom ugyanis, testvérek, hogy az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; mert én nem embertől kaptam vagy tanultam azt, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Hallottátok ti is, hogyan viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy mód felett üldöztem Isten egyházát, és pusztítottam azt. Felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait. Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva [Iz 49,1] kiválasztott, és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel, Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múlva azután felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. Mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét.

Lk 7,11-17 - Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: „Ne sírj!” Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: „Ifjú! Mondom neked: kelj föl!” A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának [1 Kir 17,23]. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” És: „Isten meglátogatta az ő népét!”. Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.

A szeretet nem sablonos, nem automatikus. A szeretet személyes, és kreatív. Isten szeretete erről árulkodik, mindhárom esetben. Ő, aki a vesékbe lát, tudja, kire milyen módon van szüksége. Annak ellenére, hogy nem mindenki képes rá, hogy azt szeretetnek, Isten szereteteként definiálja. De, mert a szeretet semmiképpen sem lehet erőszakos, kényszerítő. Ha engem a teremtés kezdete óta kiválasztott Isten, akkor nekem kell legyen olyan élményem, amikor ráismerek a szeretetére. A bennem való jelenlévősége, akit használni akar, a saját szándéka szerint. Aki erről nem vesz tudomást, az talán, pontosan abból ered, hogy nem akarja tudomásul venni, hogy Teremtőnk arra használhat bennünket, amire csak akar. Övé vagyok, érte vagyok, Neki vagyok! Nem mindenkor, és nem mindenkinek sikerül ezt kimondani, hát még e szerint élni is. Itt vagyok, használj engem. Ha Illés, vagy Pál erre nem mondott volna igent, akkor sokan nem lehetnének, még ma sem ennek ismeretében. Ekkora a felelősségünk? Nem ekkora a feladatunk, a szeretet kényszer nélküli megszólítása: engedjük, hogy megtörténjen velünk a csoda, és engedjük, hogy általunk is csodákat hajtson végre Isten, eszközeivé legyünk!

Birtokodként tied vagyok Istenem, hogy velem is teljesüljön teremtő és csodát tévő hatalmad! Ámen