Méltatlanságomban rám talál az Isten!

Ez 34,11-16 - Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat. Amint a pásztor gondját viseli nyájának azon a napon, amelyen elszéledt juhai között van, úgy viselem majd én is gondját juhaimnak, és kiszabadítom őket minden helyről, amerre elszéledtek a felhő és a sötétség napján. Kihozom őket a népek közül, és összegyűjtöm őket az országokból; a saját országukba viszem, és Izrael hegyein legeltetem őket a patakok mentén és az ország minden lakott helyén. A legdúsabb legelőkön legeltetem őket, és Izrael magas hegyein lesznek az ő legelőik; ott fognak megpihenni zöldellő füvön, és kövér legelőkön legelnek majd Izrael hegyein. Én magam legeltetem juhaimat, és én pihentetem meg őket! - mondja az Úr Isten. - Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszavezetem, a sebesültet bekötözgetem, a gyengét megerősítem, a hízottat és az erőst megoltalmazom, és igazságosan legeltetem őket.

Zs 22 - Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem. Asztalt terítettél számomra azok előtt, akik szorongatnak engem; olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted. Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.

Róm 5,5-11 - a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért. Pedig az igaz emberért is aligha hal meg valaki; esetleg a jóért képes valaki meghalni. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól. Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki most megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

Lk 15,3-7 - Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.

Méltatlanságomban rám talál az Isten! Ott térdelek az Oltáriszentség előtt, meditálva. Nézem azt a fényes ereklyetartót, mert hiszen ilyenek az ereklyetartók, ami egy hideg fém, bár szépen megmunkálták, és benne van egy fehér ostya. Hófehér. Mitől Oltáriszentség, tűnődöm? Attól, hogy én hiszem. A hitem az, hogy nem csupán anyag vagyok. Anyagi mivoltomban, szentségtartóként van bennem az Isten. Én vagyok az Oltáriszentség hideg, rideg, hordozója. Én lehetek az! Aki itt térdelve körbejárom, nézegetem, de, mert magamban próbálom, igyekszem Őt, az Istent felfedezni, megismerni, azonosítani.

Én, a szemlélődő, a csodálkozó, az értetlen, a naiv, a kétkedő, a gyanúsítgató, az okoskodó, a sértett, a hóckodó, a bűnös, a gyermeki, az imádkozó, az imádó, a szerelmes, a lángoló, az együgyű, a csalódott, a gőgös, a felfuvalkodott, stb.

Hallani, érteni, tudni, érezni próbálom, mi az, ami vonzó lehet számodra bennem? Miért jössz utánam, miért veszel a válladra, és miért örülsz, ha úgy érzem, úgy gondolom, vagy úgy mondom, hogy szükségem van Rád, hogy szeretni akarlak, hogy szeretnék Hozzád hasonulni, Veled azonosulni, egészen a tieddé válni, miközben nem értelek, nem látlak, nem hallak, nem érezlek, mert minden formációmban a magam töredékessége, és a körülvevő világ is, csak ellened hangol, másra csábít, és mást harsog. Lebeszélni akar Rólad, pont az ellenkezőjéről akar meggyőzni, hogy Te nem vagy, nem kell, hogy téged akarjalak érteni, ismerni, másolni, és Neked megfelelni, Aki a szeretet vagy.

Miért mondom ezt Rólad? Ki állítja ezt Rólad, bennem? Én vagyok én, vagy kettős énem viaskodik egymással? Mitől van bennem e kettősség?

Megengeded, hogy olyan messze távolodjak tőled, amilyen messze csak kerülhet ember Istentől. Engeded, miközben várod, vágyod, hogy bennem elkészüljön a hiány, az utánad való vágyakozás, a magány, az értetlen egyedüllét, magamra maradottság – az elhagyatottság – érzése. Amikor ezt meg vagyok képes fogalmazni, akkor Te nyomban utolérsz, felemelsz, biztosítasz róla, hogy szeretsz.

Jézus szíve! Mert Te úgy vétettél el ebből a világból, hogy itt maradni akarsz, bennem, bennünk, és általunk; nálunk és velünk akarod a világot elárasztani, kiáradni a föld végső határáig! Azt akarod, hogy a Te szíved legyen a miénk helyén, a Te véred csordogáljon az ereinkben, és a mi testünk a Te tested - részedként működjön.

Magadat akarod belém élni, hogy a Te szeretetedben legyek Veled egy, és ebben az egységben mi mind egyek legyünk az Atyában! Hogy a test már ne evilági test legyen, hanem a Lélek által átminősített, átértékelt, aki e világban só, világosság, a hegyre épült város, stb. Csodára teremtett bennünket az Atya. Olyanoknak lát, olyanoknak akar bennünket láttatni, ami az emberi szem, az emberi gondolkodás, az e világi érzékelés számára csoda. Már ne azt értsem, amit a világ harsog, hanem azt, amit Te súgsz a szívemben.

Felül kell tudnom emelkednem, szemlélődő, csodálkozó, értetlen, naiv, kétkedő, gyanúsítgató, okoskodó, sértett, hóckodó, bűnös, gyermeki, imádkozó, imádó, szerelmes, lángoló, együgyű, csalódott, gőgös, elfuvalkodott, stb. énemen; kiüresítve magam e világias énemtől, teret engedjek magamban Neked! Akarom, tölts be, járj át, Szeretet Lelke, Krisztus szíve legyél enyém helyén!

Tudjam magam annak, aki voltam, csak voltam, mert megtapasztalhassam, hogy már Te vagy életem. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet” – aki érti az én szavaimat, és éli az én életemet – „annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon.” [Jn 6,54]. Ha a világ, de még egyházad sem ossza meg velem a szentséged titkát, Te megosztod magad velem, hogy életem legyen Benned, mert Te bűnbánatomat többre tartod, és vágyamat, vonzódásomat minden evilági ítélkezésnél. Én hű maradok Hozzád, akarok, evilági egyházadon keresztül is! Ha kell általam, velem szenteld meg e földet, e világot, egyházadat. Ámen