Itt az a szóösszetétel foglalkoztat

ApCsel 16,1-10 - Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívővé lett zsidó anyának és pogány apának volt a fia. A testvérek, akik Lisztrában és Ikóniumban voltak, jó véleménnyel voltak róla. Pál azt akarta, hogy vele menjen az útra, azért magához vette és körülmetéltette, tekintettel a zsidókra, akik ezekben a helységekben voltak; mindenki tudta ugyanis, hogy az apja pogány volt. Amikor sorra járták a városokat, s tudatták, mihez kell tartaniuk magukat, közölték velük a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak, akik Jeruzsálemben voltak. Így az egyházak megerősödtek a hitben és gyarapodtak számban napról-napra. Amikor keresztülmentek Frígián és Galácia tartományán, a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Ázsiában hirdessék Isten igéjét. Míziába érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte őket. Ezért átmentek Mízián, és lementek Troászba. Itt látomás jelent meg Pálnak éjnek idején: egy makedón férfi eléje állt és könyörgött neki: „Jöjj át Makedóniába, és segíts rajtunk!” Miután ezt a jelenést látta, késedelem nélkül igyekeztünk elindulni Makedóniába. Biztosan tudtuk, hogy Isten hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.

Jn 15,18-21 - Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.

Itt az a szóösszetétel foglalkoztat, hogy „Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek”; amott pedig: „a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Ázsiában hirdessék Isten igéjét”; és „Jézus Lelke nem engedte őket”; a másik pedig: „Biztosan tudtuk, hogy Isten hívott minket”. Emlékezete ennek lehet az írás szavaira, akit a Lélek arra rendel, akinek emlékezetébe idézi. Magamról tudom, hogy ez utóbbi gondolatok nem írhatók le úgy, ha a Lélek ara nem bírja rá az embert. Mégis az munkál bennem, hogy mit takarnak e szavak?

A személyesség, a Szentlélek jelenlétében való lét lehet egyedül az, ami ilyen bizonyossággal kifejezhető. Számomra titok, misztikum, de amire ráismerni vágyódom, próbálok, és néha, mintha sikerülne is. Amikor az ember erős késztetést érez magában rá, hogy valamit megtegyen, de mégis esze ódzkodik attól: nincs rá időm, majd máskor, most nem arra kell figyelnem, stb. Csak, mikor engedek a sugallatnak, jövök rá, miért kellett megtennem, amikor már örömmel mondom ki: de jó Uram, hogy hallgattam Rád!

Milyen ajándéka Istennek, hogy ráismerhetünk mikor a mi gondolatunk, és mikor az Övé az, ami bennünk munkálkodik.

Talán úgy juthatunk erre a kegyelemre, ha merünk többet beszélgetni, lelkünkön keresztül többet dialógusba elegyedni angyalainkkal, és Istenünkkel. Merjem megkérdezni Tőle: Te, hogy gondolod, Te, mit tennél, vagy Neked mi erről a véleményed? Csak mostanság kezdek ráébredni ennek az életmódnak a fontosságára, és szükségére. Igen, a Szentlélek által kerülhetünk személyes kapcsolatba Istennel. Amikor már nem csak beszélek Hozzá, hanem hallgatok is már Rá.

Fontos és értékes ez a kifejezés: „szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád”! Amit Héli tanított Sámuelnek (l.: 1Sám 3,10), nekem is meg kell tanulnom, hogy halljam, értsem, amikor Uram szólít engem. És, merjek megszólítására válaszolni, akár csak így: szólítottál engem, Uram?

Akkor lesz életem Krisztus, ha érteni fogom általa az Úr szavát, mellyel bizonyos, hogy szólít. Engem, és mindegyikünket, akiket kiválasztott, akiket magáénak ismer. Köszönöm Uram, hogy életem Benned lehet, istenülni segíts engem! Ámen