Mert milyen béke az, amit képes adni a világ?

ApCsel 14,19-28 - Antióchiából és Ikóniumból azonban utánuk jött néhány zsidó. Felbujtották a tömeget, és megkövezték Pált. Azután kivonszolták a városon kívülre, abban a hitben, hogy meghalt. De amikor a tanítványok körülvették, felkelt, és bement a városba. Másnap pedig Barnabással útra kelt Derbébe. Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványokkal.

Zs 144 - Dicséret. Dávidtól. Magasztallak téged, Istenem, királyom, s áldom nevedet örökkön örökké. Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön örökké. Nagy az Úr és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik. Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú. Jó az Úr mindenkihez, és könyörületes minden teremtményéhez. Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és áldjanak szentjeid. Országod dicsőségét hirdessék és beszéljék el hatalmadat, hogy megismertessék az emberek fiaival hatalmadat, és országodnak fölséges dicsőségét. A te országod örökké tartó ország, és uralmad nemzedékről nemzedékre fönnáll. Hűséges az Úr minden igéjében, és szentséges minden tettében. Fölemel az Úr mindenkit, aki elesik, és minden elnyomottat fölsegít. Mindeneknek szemei tebenned bíznak, Úristen, mert te adsz nekik eledelt. Alkalmas időben. megnyitod kezedet, és betöltesz minden élőt áldásoddal. Igazságos az Úr minden útjában, és szent minden művében. Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban. Teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésüket és megszabadítja őket. Megőrzi az Úr mindazokat, akik őt szeretik, de elpusztítja mind a bűnösöket. Hirdesse szám az Úr dicséretét, és minden élő áldja szent nevét örökkön-örökké.

Jn 14,27-31a - Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. Most már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme; felettem ugyan nincs hatalma, de hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy teszek, ahogy az Atya meghagyta nekem: keljetek föl, menjünk innen.

Mert milyen béke az, amit képes adni a világ? Tud adni a világ békességet?

Kikényszeríthetem tőle, a világtól, a magam békességét, de az nem lesz soha sem tartós. Pontosan azért nem, amiért másoktól függ, a változó tényezőktől az én békességem. Mert mindegyikünknek a békessége mástól van. Ez okozza talán közöttünk és bennünk a legnagyobb zavart, csalódást, meg nem értést. Mert akkor veszítjük el a békénket, általában, amikor már kezdjük benne biztosnak tudni magunkat.

Krisztus békéje, az Atya békéje. Ha az Atyáé, akkor Isten békessége az, ami Belőle árad, és szeretné elárasztani vele a világot. Isten békessége állandósult, változatlan, örök, és ami a legfontosabb, hogy mindenki békéjét árasztja, árasztaná a legszívesebben, mert szeretet a forrása. Ha Krisztus által biztosított békesség van bennünk, akkor – azt mondja Jézus – nincs okunk a szívünk nyugtalankodására, a félelmünk hiába való, felesleges. Ezek a békesség hiányára utaló jellemzők. Ha bennünk nyugtalanság van, félelmünk van, amit kivetítünk dühben, haragban, türelmetlenségben, vagy bármi más módon, akkor az pontosan a békesség hiánya, Krisztus békéjének a hiánya. Miből ered ez? Talán éppen abból, hogy nem vagyok képes ráhagyatkozni, rábízni magam Krisztusra. Magam akarom a magam életét kézben tartani, miközben elrabolja énemet a világ. Miközben Isten szabadságot ad nekem, és a szabadságot akarja sugallni felém: Te szabad vagy, szabadnak teremtettelek, még az én szeretetemnek sem vagy fogja, de még az én békességemnek sem. Bár adom, ha kéred, ha elfogadod.

Milyen nehéz elfogadni, még akkor is, mikor vágyom rá, kérem és éhezem. Mert belénk idegződött már a világiasságunk, ragaszkodásunk ehhez az élethez. Már amit életnek tekintünk, mert erre nevelt bennünket a világ. Valójában az élet fogalmával is gondom van: mi kellene, hogy számomra az életet jelentse?

„Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam.” Magamat szeretem jobban, mint Jézust? Örömöm az, hogy Jézus az Atyánál van? Nekem viszont elküldte a Szentlelket? Tegnap elvesztettem békességemet, amikor egy biblia közösségben egy szentírási részletet boncolgattunk. Versenként olvastuk fel, és mondhattuk el, hogy azzal a verssel kapcsolatban éppen mi a saját gondolatunk, véleményünk. Frusztráltnak éreztem magam a végére. Ma reggelre arra jöttem rá, hogy az okozta frusztráltságomat, hogy lényegtelen momentumokra próbáltunk választ adni. Amilyen momentumokra még a magam életében sem tudnék egyértelmű választ adni. Mint például: volt két telefonhívásom, mind a kettő marketing jellegű volt, azonos tárgyban kérdeztek meg. Az egyiket elutasítottam, a másiknak válaszoltam. Miért tettem így az egyiknél, és miért tettem úgy a másiknál? Vagy miért azzal tettem úgy, és miért amúgy a másikkal? Nem tudom. Aközben, hogy a kevésbé lényeges részletekre figyelünk, a lényegről vonjuk el a figyelmünket, illetve a lényeges dolgok belesimulnak - belecsendesülnek a lényegtelen részletek sorába. Szerintem ez nem jó.  

„Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek.” Gyerünk, fogadd el, viseld el, élj vele, általa; Legyen meg a Te békéd rajtam! Ámen