Halleluja! Vígasság legyen szívemben

ApCsel13,14.43-52 - Ők pedig átmentek Pergén, s a pizídiai Antióchiába érkeztek. Szombaton bementek a zsinagógába és leültek.

Sőt, amikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan követték Pált és Barnabást, ők pedig biztatták és bátorították őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.

A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallja Isten igéjét. Mikor azonban a zsidók a sokaságot látták, elfogta őket a féltékenység, s káromlások között ellentmondtak annak, amit Pál mondott. Erre Pál és Barnabás egész bátran kijelentették: »Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, mivel azonban ti visszautasítjátok azt, s nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk, mert így parancsolta nekünk az Úr:

„A pogányok világosságává tettelek téged, hogy szolgáld az üdvösséget a föld végső határáig”« [Iz 49,6]. Mikor a pogányok meghallották ezt, megörültek, és magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. A zsidók azonban felizgatták a vallásos és előkelő asszonyokat, s a város első embereit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ezek lerázták ellenük lábuk porát, és elmentek Ikóniumba. A tanítványok pedig elteltek örömmel és a Szentlélekkel.

Jel 7,9.14b-17 - Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, Azt mondtam neki: „Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: „Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében [Dán 12,1; Ter 49,11]. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak neki templomában; és aki a trónon ül [Iz 6,1], fölöttük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, nem éri őket többé a nap, sem bármiféle forróság [Iz 49,10], mert a királyi széken trónoló Bárány lesz a pásztoruk, az élet vizének forrásához vezeti őket [Zsolt 23,1-2; Jer 2,13], és Isten letöröl szemükről minden könnyet” [Iz 25,8].

Jn 10,27-30 - Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”

Halleluja! Vígasság legyen szívemben, alázat szememben, szelídség a számon, míg hirdethetem Isten dicsőségét. Mert Jézus, aki a szeretet oltárát megszenteli, Benne nincs múlt, vagy jelen, de a jövendő sem kevesebb Nála, a mánál, mert szavai örökkévalók, Istenben, az Atyában. Hogy Életünk legyen Benne, mely Örökkévaló. Nincs mulandó bennem, csak az, mit mulandóságra ítélt, mert Rábízom, átengedem, magamból, hogy békességemet, örömömet meglelhessem!

Nem hiábavaló attól kezdve az élet, ha szeretetét nem felélem, hanem felcserélem a magam enyészetével, mi gyenge, gyarló, esendő, bűnös, fércelt. Mert cérnám csak e világ termése. Ám az Övé, az öröklét fényessége, mely, ha átszövi életem, az el nem téved, „mindennél nagyobb”, s már „nem veszhet el soha”, és „senki sem ragadja el a kezéből”! Érthetem ezt, és Benne elnyugodhatok, aggódásomat feladhatom? Bizony, ha hiszem, bízhatok! Hogy szeretetére életem lehet az én válaszom.

Akarom! Legyen! Istenem, a Tied vagyok! Ámen