Ami történt, az nagy dolognak számított

ApCsel 3,1-10 - Péter és János pedig felmentek a templomba a kilencórai imádság idején. Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk!” Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így szólt: „Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.

Lk 24,13-35 - Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: „Miről beszélgettek egymással útközben?” Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte tőlük: „Micsoda?” Azt felelték: „A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.” Erre ő azt mondta nekik: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!” Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.

Ami történt, az nagy dolognak számított. Úgy tűnik, hogy mindenki tudta, hogy a Názáreti Jézust, „aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt, a főpapok és a főembereink halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt”! Azzal azonban, hogy feltámadt, még a tanítványok sem tudtak mit kezdeni. Kleofás, és a társa, úgy tűnik, talán még meg is ijedtek attól, hogy eltűnt Jézus teste a sírból. Azt már végképpen nem tudták összerakni, hogy a próféták mindezt megjövendölték volna. De Jézus tanítása arról, hogy mi fog történni vele, mintha nem hagyott volna mély nyomot bennük. Mikor Jézus megjelenik nekik, nem ismerik fel, valami zavarta őket, hogy felismerhessék. Vagy nem ismerték annyira őt, vagy valami lényeges eltérés volt korábbi állapotához képest. Az azonban bizonyosság, hogy érzékeny és nyitott szívűek voltak a jóra, hiszen éjszakára meginvitálták magukhoz Jézust, aki „úgy tett, mintha tovább akarna menni”. Lám, Jézus, a leírás szerint, tudta, hogy e találkozással mi a szándéka!

„Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték”. Emlékezetükbe idézte talán szavait („Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” [Lk 9,22]

„Ezután Jézus maga mellé vette a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák és leköpdösik; aztán megostorozzák, megölik, de harmadnapra feltámad.” [Lk 18,31-33]). De az is lehet, hogy a kenyértörés élménye, az, hogy nem csak a tizenkettővel történhetett meg ez az esemény, hanem velük is, állította helyre a lelki egyensúlyukat.

Csodát tett velük, beavatta Jézus e két hitetlen, csalódott, bizonytalan tanítványt az Ő isteni állapotába. A képtelenség valósággá vált Kleofás és társa számára, akiknek még a nevét sem méltatták megemlíteni az írások. Vagy, lehet, hogy az volt a másik személy, aki leírta ezt a történetet?

A csoda, ami mindig megtörténik, Krisztus óta is, a Szentlélek eljövetele óta. Ahogy Péter és János által is megtörtént ott, az Ékes-kapunál. Ma is történnek csodák. Azok, amelyeket látványosan ünnepelnek és templomokat emelnek helyükön, de számtalan, és mindennapi csodáink is vannak. A kérdés csak az, hogy képesek vagyunk-e meglátni, és rácsodálkozni azokra, vagy …? „Találok-e hitet a földön, mikor visszajövök?” Jézus nagy kérdése, hozzánk szól, tőlünk várja a választ. És az én válaszom azon múlik, hogy engedem-e, hogy a Húsvét nagy csodája, úgy, mint „Isten játéka”, Evangéliummá váljon a számomra, örömhírré, kérügmatikus élménnyé? Hol az én hitem? A vallás által megengedett keretek között mozgó korlátozott szabályok halmaza, vagy Istenélményem nyomán alakul?

Gyanítom, hogy Krisztus azért lett áldozattá értem, hogy Istentapasztalatommá legyen, személyessé váljon a számomra a halála, és feltámadása, majd a Szentlélek kegyelmein keresztül is a mindennapjaimban. Sürget az idő, mennem kell! Uram Hozzád, Veled, hogy titkaidat felismerjem, és megismerjem. Segíts, hogy semmi titok ne maradjon titoknak előttem, csak azért, hogy dicsőségedre lehessek! Ámen