Még mindig nem értették!
ApCsel 10,34a.37-43 - Akkor Péter beszélni kezdett: „Valóban azt tapasztalom, hogy Isten nem személyválogató, Ti is tudjátok, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában, a János által hirdetett keresztség után; hogy miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített, mert Isten vele volt. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő a zsidók országában és Jeruzsálemben tett. Fára függesztve megölték őt. De Isten harmadnapon feltámasztotta, s megadta neki, hogy megjelenjen, nem az egész népnek, hanem Isten által előre kijelölt tanúknak, minekünk, akik ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt. Meg is parancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és bizonyítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és a holtak bírájává rendelt. Róla tesz tanúságot az összes próféta, hogy az ő neve által mindenki elnyeri a bűnök bocsánatát, aki csak hisz benne.”
Kol 3,1-4 - Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve [Zsolt 110,1]. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben.
Jn 20,1-9 - Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia halottaiból.
Még mindig nem értették! De a jelek, hogy, bár Jézus nincs ott, de ott találták a gyolcsot, és a kendőt összehajtva, egyértelművé tette, hogy nem idegen kezek vannak a dologban. „Látta és hitt”! Nem az értelem volt bizonyossága, hanem Jánosnak a hite.
Na jó, de mi lesz ez után? Mit is jelent János tollából, önmagáról vallva, hogy „látta és hitt”? Miben hitt, és mit hitt? Ha egyszer azt mondja, hogy „még nem értették az Írást”? Jézus szavainak, Jézusban hitt? Visszaemlékezett arra, hogy Jézus mit mondott, de az Írás jövendöléseit még nem tudta ide idézni? Vagy valami ilyesmit gondolt, hogy: ’én tudtam, én biztos voltam, hogy Ő ezzel az állapottal is tud mit kezdeni’?
Én is voltam már így, ahogy a gyermek is, mikor valaki meghal, akit nagyon szeret, nagyon közel áll hozzá, akkor nem tudja elhinni, hogy soha többé nem láthatja őt. Hogy többé nem lehet vele. Valószínűleg János is így volt ezzel. Önmaga bizonyosságában volt a helyzettel.
Hinni tudott abban, hogy Jézussal való kapcsolatának, barátságának nincs vége. Van folytatás, kell lenni folytatásának! De azt, valószínűleg most kezdte – úgy gondolom – kutatni és fogalmazni magában, hogy milyen lehet ez a folytatás. Jánosban a halálnál erősebb volt a szeretet eseménye, amit már megélt Jézussal. Talán elmondható róla, amit Benoit Standaert mond a Jézus terében c. munkájában fogalmaz meg: „nemcsak arról van szó, hogy a fa törzse évente gyarapszik egy-egy évgyűrűvel; hanem erról is, hogy évről évre mélyebben gyökerezünk bele Isten legbensőbb titkába, a föltámadás misztériumába, a halálnál erősebb szeretet eseményébe.”
János lelkében működött Jézusélménye, a tanítása, mely szeretetben lefoglalta, és már hitben kezdte formálni, alakítania lelkét. Ember volt, de már Isten erőterébe bevont ember. Már nem volt képes Jézustól elvonatkoztatva beszélni az életről!
János az odafönt valókat kutatta már. Nem azért, mert az Írásból ezt tanulta, hanem mert hatott rá a Mester szeretete, őszintesége, misztikája (stb.). Aki nem tűnt el az életéből a halálával nyomtalanul. Átváltoztatta gondolkodását, viszonyulását a világhoz. Személyiségében megújulni volt képes. Kereste János, hogy mi az, amihez ez után ragaszkodnia kell! Azt bizonyára nem volt képes még megfogalmazni, amit Pál mond, hogy az odafönt valókhoz ragaszkodni, a földi dolgok ellenében. De hitte, hogy több az élet, mint az, amit látni képes! Pontosan az a szeretet élmény segítette ebben, ami Jézus által lett bizonyosságává.
Jézus-élményemben segíts Istenem megerősödni, és megtapadni! Ámen
