Dániel próféta bölcsességét bámulom.
Dán 9,4b-10 - A következőképpen imádkoztam az Úrhoz, Istenemhez, és a következő vallomást tettem: „Hozzád könyörgök, Uram, te nagy és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat azok iránt, akik szeretnek téged és megtartják parancsaidat! Vétkeztünk, gonoszságot követtünk el, istentelenül cselekedtünk, eltávoztunk és elfordultunk parancsaidtól és végzéseidtől. Nem engedelmeskedtünk szolgáidnak, a prófétáknak, akik nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, atyáinkhoz és az ország egész népéhez. Az igazság a tied, Uram, az arcpirulás pedig, miként a jelen mutatja, a miénk, Júda férfiaié, Jeruzsálem lakóié, egész Izraelé, legyenek bár közel vagy távol, mindazokban az országokban, ahová száműzted őket gonoszságaik miatt, amelyekkel ellened vétkeztek. Uram, az arcpirulás a miénk, királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztek; de a tied, Urunk, Istenünk, az irgalom és a megbocsátás. Mi ugyanis eltávoztunk tőled, és nem hallgattunk az Úrnak, Istenünknek szavára, hogy törvénye szerint járjunk, amit nekünk szolgái, a próféták által adott.
Lk 6,36-38 - Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”
Dániel próféta bölcsességét bámulom. Ez egy kimunkált, kiforrott, férfiú imája, aki belátó, és átlátó. Nem igyekszik, vagy próbálja másra kenni a felelősséget. Önmaga felelősségét is látja, de minden szinten lévő hatalom felelősségében, azzal együtt. Belátja, hogy nincs oka, de módja sem arra, hogy más fölött pálcát törjön. A közös felelősség kifejezése, ugyanakkor nem úgy hangzik, mint ami mögé elbújni próbál. Inkább rádöbbenve, hogy önmaga sem különb a többieknél, sietve fordul Istenéhez, hogy mindannyiunkért, de önmagáért is esedezzen irgalomért, megbocsátásért. A bűnbánat kiált bűneiknek bocsánatáért! A közbenjáró imának helye van keresztény kultúránkban. De az sem lehet olyan, melyből ítéletem hallatszik ki, mert akkor az nem őszinte, hiányzik belőle a magam bűnbánata, mely képes átszakítani a ködfátylat, mely köztem, akikért esedezem, és a mindenség között van, mely a szentség fedhetetlensége, bűn nélkül valósága, az Isten hajléka. A közbenjáró imával, beismerve a magam bűnösségét, gyengeségét, méltatlanságát, veszek bátorságot mégis, a hitemből véve magamnak erőt, hogy Isten szent színe elé járuljak. Lábai elé helyezzem azt akikért, vagy amiért az irgalmáért, könyörületéért, szeretetének kiáradásáért könyörgök. Mit ajánlok fel cserébe érte? Magamat, a magam gyengeségeit is, mindenemet, egészen! Időt, vezeklést, szenvedést, áldozattá magamat viszem Istenhez, azzal, hogy átérzem a terhet, amitől mentesítést kérek. Milyen módon? Azt Istenre bízom, arra nem veszem magamnak a bátorságot, hogy bármiben is Istent korlátozni akarjam, Őt, aki engem semmiben sem akar, mer korlátozni. Mert végtelen türelemmel, és nagyvonalúsággal szeret.
Szüntelenül áldalak, magasztallak, és dicsőítelek Istenem, amiért végtelen jóságoddal sietsz minduntalan, állandó éberséggel megmentésünkre. Vágyódón árasztod ki ránk szeretetedet, hogy óvón tereljél, megengedőn vigyázzál, hogy életünk útja Hozzád elérhessen; hogy a legcsodálatosabb ajándékoddal, örökségeddel megörvendeztethess. Mert boldognak akarsz látni minden embert, akire rábírod mondani, hogy ’Te vagy az én szeretett fiam, én választottalak!’ Ámen
